Hat év

Csecsemő volt, mikor otthagyták. Csak letették, mint egy nemkívánatos csomagot, hogy aztán a megkönnyebbülés nagy sóhajával új életet kezdjenek, a gyermekük nélkül.
–Az orvos szerint nem éri meg az egy éves kort – mondta az anyja a nagyanyjának, mielőtt felhangzott volna kintről, a sürgető autóduda sikító hangja.

Nem emlékezett az első évekre, csak a nagyanyja simogató, ringató karjai között érzett biztonságra, a csendben dúdolt altatódalok lány dallamára, amitől a szem lecsukódik és a test még egy utolsó apró rándulással átsuhan az ébrenlétből az álmok birodalmába. A szeretet széttéphetetlen láncszemei örökre egymáshoz kötötték őket, az első naptól az utolsóig.

Mindenre emlékezett. A házra, a „tiszta” szobára, a sparhelt felett lógó házi áldásra, „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke…,a kályhában lobogó tűzre téli estéken, a mezítláb kerülgetett apró kövekre a mezőn, az elvarázsoló esti mesékre, a zöldre mázolt lócán kucorgásra, míg a nagyanyja főzött, és ő a háta mögött szíveket karcolt a kemény fába. Emlékezett az ágya fölött lógó Jézusra, ahogy a töviskorona alól kiserkenő vér lecsordul az arcán.

Ha szóba is kerültek a szülei, csak úgy, mint „büszke úri népek”. És ő mégis vágyta, látni őket. Napközben az ablakhoz húzott sámliról nézte a vonatról leszálló embereket, kezében az anyja megsárgult fotójával, hogy majd biztosan felismerje őt.

xxx

Nem tudta, mennyi ideje lehet még hátra. Az apró ház falait megszabadította a ránőtt borostyántól, gondos kezei alatt az elvadult rózsák és új életre keltek és az elhagyatott kis ház füstölgő kéményével újra megtelt élettel, mintha csak őt várta volna vissza.

Végigsimított a kopott kis lócán, megigazította a megfakult hímzésű házi áldást, s egy újabb hasábot dobott a tűzre. Hat éve élt már itt, azóta rakosgatta össze gyermekkora itt töltött első hat évének emlékmozaikjait.

S amikor este körülölelte a dunyha melege, teste apró rándulással jelezte, hogy álmodik. Álmában nagyanyja ölelő karjai ringatták, s a lehúzott redőnyökön beszökő fény megvilágította az ágya fölött logó kép, vérrel keretezett arcát. Nem ébredt fel többé.

Élete első, és utolsó hat éve ugyanolyan volt. Békés és biztonságos, tele reménnyel, hogy egyszer minden tökéletes lesz.

“Hat év” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Igen, a nagymamák szép emléke örökké él. Ők azok, akik általában elfogadják az embert minden hibájával együtt, betegségekben, a bajokban csendesen körülötte vannak ezzel erőt adva az unokáknak. Gyerekkoromban volt egy néma film, a címe a Megfagyott gyermek volt. A befejezése úgy történt, hogy egy havas , hideg sírra borult a gyermek, szülei sírjára, senki se kereste, ott fagyott meg. Akkoriban ez egy érthetetlen borzalomnak tűnt, hát minden élő gyereket felneveltek falun is. Lehet, hogy nem lett belőlük tudós, de sok elemi iskolai osztálytársam élt így, lehet, hogy szegényesen, de nagyobb panasz nélkül. Magdolna

  2. Kevés kitérővel, szépen, alfától omegáig
    Szeretettel
    ms

Szólj hozzá!