Hiányzol

Idegen helyen ébredt. Az aprócska szobába beszűrődő napfényben látta a leheletfinoman táncoló porszemeket. Körülnézett, de nem emlékezett erre a szobára.
-Milyen régies! Ezt a falat majd át kell festeni- gondolta, amikor megpróbálta közelebbről szemügyre venni a falon, a hengerrel mintázott zöld virágokat. Cseppet sem volt ismerős és hiába fókuszált erősen a szobára, a falak hol távolodtak, hol közeledtek egymáshoz, mint mikor a látszerész cserélgeti a lencséket a fémkeretben.
A szemüvege után tapogatózott, mikor meghallotta az ismerős hangot. Az aprócska kis konyhából jött, ahol már készült az ebéd és a kiforrni készülő víz emelgette a fedelet. Az ételek illata, lassan betöltötte az egész házat. De szeretett kamaszként erre ébredni!
A készülő húsleves már rég nem a közösen elfogyasztott ebéd gondolatát hívta elő, sokkal több volt annál. A tökéletes biztonság érzését jelentette, hogy még mindig van valaki, aki gondoskodik róla. Senki nem tudta ilyen jól elkészíteni és soha nem árulta el a titkot, hogy melyik az az összetevő, ami az ízek tökéletes összhangját eredményezte.
Ahogy elnézte, megállapította, hogy még mindig milyen szép. Mintha nem fogna rajta az idő. Az a kis barna ruha volt rajta, amit az esküvőn viselt. Sötét hajából eltűntek az ősz szálak és amikor arcán szétterült a mosoly, a szája sarkában feltűntek az ismerős gödröcskék.
-Végre hazajöttél- állapította meg szelíden.
Együtt terítettek meg. Az asztalról lekerült a hamutartó és a piros -fehér csomagolású Symphonia. Az apja szívott ilyet, de ő évek óta halott.
Az érzés lassan kúszott fel benne és felgyújtotta a felismerés láthatatlan villanykörtéjét.
Lépni próbált, de lábai nem engedelmeskedtek. Kiáltani akart, de a torkán nem jöttek ki hangok. Lebénult karjaival nem tudott ölelni és nem tudta elmondani, hogy milyen kimondhatatlanul hiányzik.
Ébredéskor még halványan látta édesanyjának az álom ködfátylában tovatűnő képét.

“Hiányzol” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Köszönöm szépen (mindig😀) kedves szavaidat!

Szólj hozzá!