Volt gyerekszobája

Ez a kifejezés nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyerek annak idején rendelkezett egy saját szobával, hanem sokkal inkább azt, hogy foglalkoztak vele, nevelték, érzelmi intelligenciát kapott. Megtanulta, hogy illik viselkedni, például, hogy ha valahová megyünk, vagy valakivel találkozunk, akkor köszönünk, ha valamit kapunk, akkor azt megköszönjük, hogy előre engedjük az idősebbeket, átadjuk a helyünket a buszon, villamoson. Segítünk, ha látjuk, hogy a másik segítségre szorul, vagyis szociálisan érzékenyek vagyunk.
Nem tegezzük le az idősebbeket, hanem megvárjuk, hogy ő ajánlja fel a tegeződést, ha nem, akkor tudomásul vesszük, hogy nem tegeződhetünk. Nem szidjuk a háta mögött a másik embert. Nyíltak vagyunk és őszinték, a nélkül, hogy a másikat megbántanánk.
Nem élünk vissza a vendégszeretettel. Hiába vagyunk éhesek, nem esszük el mások elől a szendvicset, süteményt, stb. Nem iszunk mértéktelenül és különösen nem mi töltünk magunknak. Nem döngetjük a mellünk és hagyjuk, hogy mások is szóhoz jussanak.
Nem maradunk túl hosszú ideig a vendéglátó családnál, ne kelljen bennünket úgymond kisöpörni.
Hölgyként nem úgy ülünk le, hogy a velünk szemben lévő a fehérnemünket lássa. Nem kokettálunk a házigazdával.
Lehetne még hosszan sorolni, hogy mit nem teszünk, ha jól neveltek vagyunk, ha úgymond volt gyerekszobánk, függetlenül attól, hogy valóban rendelkezésünkre állt-e egy külön helyiség vagy nem.

“Volt gyerekszobája” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Kedves Magdi!

    Örülök, hogy nálam jártál és megosztottad gondolataid a cikkel kapcsolatban.

    Szeretettel: Rita🌷

  2. Kedves Rita! Hol van már az ilyesmi! Ha írásodat felolvasnám, úgy itt hagyna minden segítségem, hogy ülhetnék itt egyedül, még a zoknimat se tudom magam le és felhúzni. Talán azért utálnak, akik akarnak, mert néha ilyen gondolataim támadnak, mit hogy kellene tenni. Magdi

  3. Kedves Gyöngyi!

    Így igaz, ahogy írod, nem a szobán múlik, hanem a viselkedésen, az pedig jórészt a nevelésen.

    Szeretettel: Rita🌷

  4. Kedves Rita!
    Nagyon jó kis írás…..
    Sok ember úgy viselkedik, mintha lett volna gyerekszobája, holott nem volt.
    Sok embernek volt valóságosan is, de vagy így vagy úgy viselkedik.
    Sok embernek pedig nem volt, de mégis mindenki azt hiszi, hogy volt neki….
    Szeretettel kívánok békés napokat: gyöngyi

  5. Kedves Rozika!

    Köszönöm az olvasást. Igen, talán számít a rohanás, de pl. az interneten is olyan stílusban támadnak az emberek olyanokra, akiket nem is ismernek, pusztán azért, mert más véleménye “mer” lenni, hogy az elképesztő. Ez végképp nem függ össze a sietséggel. Egyszerűen nem “divat” a stílus és a jó modor. A magam részéről soha nem veszem fel a kesztyűt, bár megírom a véleményem, de úgy, mint akinek volt gyerekszobája. “A stílus maga az ember”, ezt se én találtam ki, de sok igazság van benne. Van az a szint ami alá nem megyek, miközben nem gondolom, hogy nekem nem lehet véleményem, csak azért, mert a másik ember olyan szinten van, hogy nem képes elviselni. Tülekedés, lökdösődés, anyázás, káromkodás, hangoskodás, stb. Tiszteljük meg saját magunkat és embertársunkat azzal, hogy tudunk viselkedni.

    Szeretettel: Rita🌷

  6. Igen. Teljesen egyet értek az írásoddal. Viszont az a meglátásom, hogy régen talán kevesebb ember volt, aki tiszteletlenül viselkedett. Ma már mindenki rohan, és ennek tudja be, hogy nem tartja be az illendőség szabályait. Pedig ha valaki siet, akkor is lehet tisztelettudó.
    Rozika

  7. Kedves Magdi!

    Igen, épp erről szól ez a kis írás, hogy nem a szobán múlik. Nem úgy születünk, hogy tudunk viselkedni, azt részben ellessük, de nagyrészt a neveléstől függ.

    Szeretettel: Rita🌷

  8. Kedves Éva!

    Szerintem ez nem csupán idő kérdése. Menet közben is lehet nevelni, de leginkább példamutatással. Sok szülő nem törődik vele, hogy a gyerek belemarkol a tálba, nem szól rá, hogy nem illik, hogy csak egyet vegyen ki egyszerre, stb. Azonban ezt nem is elsősorban a gyerekekre címeztem, hanem a felnőttekre, akik gyakorta úgy viselkednek, mint akiknek nem volt gyerekszobájuk, és itt nem a tényleges szobán van a hangsúly.

    Szeretettel: Rita

    🌷

  9. Kedves Rita,

    Nem a szoba neveli a gyereket, hanem a család, szerintem nem kell ahhoz sok idővel rendelkezni, hogy neveljük a gyereket, sokszor elég az, amit lát a gyerek maga körül, ha a szülő sem tud viselkedni, durva, agrasszív, a gyerek is olyan lesz, mert azt érzi követendőnek.
    Sok szeretettel gratulálok írásodhoz,
    Magdi💐🌷

  10. Kedves Rita! Ahhoz, hogy valaki nevelje a gyermekét idő kell, ma pedig már ebből van a legkevesebb. Pedagógusok is panaszkodnak a gyerekek tiszteletlenségéről, amit mi nem engedtünk meg magunknak anno. De tény, a szülő feladata elsődlegesen a nevelés, és nem a gyerekszobáé. 🤔 Szeretettel olvastalak: Éva

  11. Kedves Rita, igen, annak idején minket így neveltek, így tanítottak, és hiszem, hogy még ma is sokan ezt csináljuk, és elvárnánk, hogy mások is így tegyenek. De olyan ez, mint a Kresz szabályok… Mindenki megtanulta, hogy jogosítványt kapjon, mégis sokan megszegik. Azt viszont már évekkel ezelőtt is megállapítottam, hogy Olaszországban sok embernek nem volt gyerekszobája.
    Fgy

  12. Kedves Rita!
    Jó lenne ha ezeket az illemkódexeket legalább újra felismernék a mai szülők és megpróbálnák ezek szerint nevelni a gyerekeiket.” Nekik már van gyerekszobájuk”, de nem ismerik a kötelességüket csak a jogaikat, ami sajnos köszönő viszonyban sincs az élettel. Karola.

  13. Egész kis mini illemkódexet állítottál össze, kedves Ritu, de így van, ahogy írod.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  14. Így igaz, Rita! ❤️

    Szeretettel:
    La Vie

Szólj hozzá!