Kikötöttünk. Partra szálltunk. Néztük a földet, az eget. A nap sütött. Hullámzott a levegő. A szigeten fák, kerekded kókuszokkal. Sárga kiflik nézd! Ezek banánok. Mondom a kapitánynak. Majmok játszadoztak a homokban. Érkezésünk örömére fel-le ugráltak. Legalább nem lakatlan a sziget. Étel is van, vidám társaság. Elindultunk a sziget belseje felé. Egyszer csak egy tó partjára értünk. Azt hittük valami kísérteties délibáb. Szerencsére nem. Nagyot kortyoltunk. A kristálytiszta víz oltotta szomjunk. Fáradt végtagjainkat is megmártóztattuk. Ragadozó állatot nem láttunk. Pihentünk, majd folytattuk az utat. Nem tűnt nagynak a sziget, de féltünk a sötétedéstől. Pár kilométer után hegybe ütköztünk. A hegy oldalán barlang. Nyílását emberi kéz faragta. Ez biztos. Sötét volt. a napfény nem sok világítást adott. Ágakat törtünk, fáklyákat gyújtottunk. Mentünk az alagútban. Rajzokat láttunk a falon piros, fekete festékkel. Emberek ábrázoltak, és repülőszerű masinákat. Hirtelen halk susogást hallottunk. Megálltunk, és kialudtak fáklyáink. Hátunk mögött lángcsóvák emelkedtek. Arcok bukkantak fel a villanásban. Megrémültünk, hátrálni kezdtünk. A csóvákból máglya lett. Egy fél tucat ember állta körül. Bennszülöttekre gondoltunk. Piszkos, és rongyosak voltak ruháik. Ők is megijedtek. Aztán a kapitány erőt vett magán. Mi lenni barát. Nem akarni rosszat. Mi sem akarunk bajt. Jött a válasz. Jó, hogy jött valaki. Pontosabban valakik, mert mi is hatan voltunk. Jé! Egy nyelvet beszélünk. De ez nem zárja ki a kannibalizmust. Ne féljetek! Nem harapunk. Szóltak. Már egy jó ideje itt élünk. Itt ragadtunk. A majmokon kívül csak mi vagyunk a szigeten. Amikor kikötöttünk a majmok tönkretették a csónakunkat, ami szép lassan elsüllyedt. Étel akad bőséggel. Banán, kókusz, füge, datolya. Iható víz is van. Magunk is láttuk a tavat. Próbáltatok segítséget kérni? Kérdeztük.
Új Csónakot akartunk építeni késeinkkel, kardjainkkal fát vágtunk, de a majmok kiverték kezeink közül a szerszámot. Hiába hadakoztunk. Többen voltak, és egyre dühösebbek. Hajók nem járnak erre. Vagyis még egyet sem láttunk a hosszú évek alatt. És a repülők? Láttuk a rajzokat. Próbálkoztunk egy darabig. Mikor meghallottuk a propeller zúgását, akár éjjel, akár nappal jeleztünk. Ugráltunk, integettünk, jelző tűzet gyújtottunk. Reménytelenül. Mert, ahogy jöttek, úgy tűntek el a felhők fátyolos fodrában. Túl magasan szálltak, hogy észrevegyenek minket. Telefonjaink is rég lemerültek, s különben is térerő híján vajmi kevésre megyünk velük. Kérdezgették, milyen most a világ, az élet. Igyekeztünk kiszámolni mióta tarja őket rabul a sziget. Nagyjából 14-15 évet saccoltunk. Meséltek, hogy milyen jó volt a világ ahonnan elszakadtak. Minden szép, olcsó volt. Az emberek kedvesek voltak egymással. Ódákat zengtek, mint a kiűzött Ádám és Éva a Paradicsomról. Most is ilyen a világ? Beszéltünk nekik hogyan romlik a pénz, hogy az emberek elkezdtek elszigetelődni egymástól, rálépve az ön és közpusztítás kitaposott ösvényére. Szóba jött még a szegénység és a gazdagság. Ennek a kettő közti mély és egyre táguló szakadékáról. Csodálkoztak. A szép jövőről hitt álmaik szertefoszlottak. Nem kívánkoztak hazatérni. Jobb itt. Úgyis megszokták már. Maradnak a szigeten. A majmos szigeten. Majmok szigete. Jelentette ki a kapitány, mintha Magellán, Cook vagy Kolumbusz lett volna. Csak legyintett a szigetlakókra. Valóban. Mi van a mi csónakunkkal? Csapott valaki a homlokára. Elindultunk vissza a part felé. A többiek is jöttek velünk. A tónál a kapitány kivette laposüvegét, mely ezüstből készült, és vízzel feltöltötte, de nem rakta vissza zsebébe. Kezében szorította.
Csónakunkhoz érve láttuk, hogy majmok randalíroznak benne. Visítanak, ugrálnak, rágcsálják. Köveket, botokat dobáltunk. Csak még dühösebbek lettek. Ekkor a kapitány felemelte kezében lévő laposát. A nap fényétől úgy csillogott, mint hullócsillag a nyári éjszakában. Megijedtek a majmok. Egy csoportba verődtek. Ahogy közeledtünk futásnak eredtek. Ujjongott mindenki. Szerencsére a csónakban nagy kárt nem okoztak. Kapitányunk térképét vizslatva igyekezett betájolni a helyes utat. Búcsúajándéknak odaadtuk a laposüveget. Jól jön majd a majmok távoltartására. Rövidesen már hazai friss levegőt szívhattunk. Kíváncsian kérdezgettek, faggattak minket. Miket láttunk, hallottunk. Elmondtunk mindent. Felfedeztünk valami ujjat? Igen. Azt, hogy vannak olyan emberek, akik megmaradnak a múlt mámoros emlékeibe saját külön szigeteiken, akár majmokkal is megosztva, minthogy éljenek egy jövő illúzióban, ami repedezni látszik, mint a betört üveg. A jövőt csak a múltból építhetjük. Megtartva annak varázsát és erkölcsét. Mindannyian szigetlakók vagyunk a magunk kis szigetén. Adjuk tovább utódainknak a múlt gyönyöreit, hogy legyen mit újra építeni.
Kálóczi Balázs
2022 03.31.