A fényhozó

A fényhozó

Látom a fészen, éppen a tehetségek versenyén egy apró, mosolygós ifjú néger hölgy áll a színpadon. Vált a kép, hosszú botjával keresi a számára biztonságos utat, nem lát. A tömegben mégis határozottan halad, majd a verseny helyszínén is.
Ismerősök köszöntik meleg szeretettel ölelgetve, majd a zsűri tekintetét látjuk. Megilletődtek, ők sztárok, és ragyogók itt, s akár mindenütt. A kérdések után szereplőnk határozottan énekelni kezd bársonyos, kedves, szép hangján. A zsűri zavartan, ámulattal egymásra néz, hitetlenkedve. A hang száll, ők törölgetik szemüket. Általában nem sejthető, kiben milyen tehetség lakozik. A fizikailag sérült szereplőket, a hátrányban élőket empátiával fogadják Fellépőnket, már a művésznek kijáró tisztelettel övezik, ez azonnal látszik. A férfi sztár sűrűn törölgeti szemeit, hitetlenkedik és csodálkozik. Ő, aki nem látja az éltető fényt, csodálatos műsorában a lelke hangjait, arca ragyogását megosztja határtalan szeretettel. Mindannyiunknak most Ő a fényhozó! Magam se szégyellem, könnyeim bőven hullanak az örömtől. A zsűri gratulációkkal, ölelésekkel veszik kőrbe az ünnepeltet, aki tovább jutott a döntőbe. Látni, érezni szereplőnk örömét, zavarát.
Ritka élmény volt mindezt átélni, hallani. Hálás vagyok, hogy részese lehettem az élménynek.