Pityu bácsi nehezen, hosszú sóhajok közepette vánszorgott ki a mosdóból. Botjára támaszkodva tette meg azt a pár lépést, ami az ebédlőhöz vezetett. Ez volt a törzshelye idestova negyven éve, s bár a személyzet időközben cserélődött, őt mindig kedélyesen, régi ismerősként fogadták, és a kiszolgálás is kitűnő. Előfordult olykor-olykor, hogy megpaskolta a pincérnő helyes kis popsiját, de soha nem dorgálta meg érte.
Ujjaival ezúttal türelmetlenül kopogott az asztalon. Csak meghallja valaki, mert az ebédet hajszálpontosan délben, azaz tizenkettő órakor kell, hogy tálalják. Sem egy perccel előbb, sem egy perccel később. Ehhez körömszakadtáig ragaszkodik.
Szokásai idegeneknek furcsán hatnak, mert van belőlük bőven, de ő már csak ilyen. Nyolcvan évesen nem hajlandó megváltozni, nincs az a hatalom ami ere kényszeríthetné.
A szalvétát már ötször kisimítgatta, a kupicás pohárkából kiitta a neki kijáró pálinkát. Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben mámorító és kellemesen bódító. Legalábbis így emlékszik a sokak által elfeledett régi mondásra.
Na végre, megérkezett az ebéd, igaz ötperces késéssel. A mai borravaló ugrik kisanyám! Ímmel-ámmal falatozgat, bosszankodva dobja a tálcára az evőeszközöket.
– Kisasszony, lenne kedves idefáradni, kérem!
Maga szerint mi ez a lötty… leves?! Se színe, se íze, ehetetlen! A hús rágós, jobban át kellett volna sütni. És ez vajon krumplipüré? Összeállt, mint a beton, és gusztustalan. És egyáltalán, hol maradt el útközben a savanyúság?!
– Édes Pityukám, egyetlenem! Én vagyok az, Erzsike, a második hites feleséged. Megismersz még? Évtizedek óta nem jársz étterembe, mindig itthon étkezünk. Hozhatok egy kávét?
Az öreg hosszan nézi, méregeti az asszonyt, majd valami halványan beugrik. Előtte van szép, csinos arca, takaros kis menyecske volt nem is olyan régen. Igaz, főzni, azt sosem tanult meg, de így szereti, ahogy van. Könny szökik a szemébe, végig csurog az arcán. Aztán filmszakadás, és rendel a pincérnőtől egy forró feketét.
Budapest, 2022. április 26.
Kedves Marica!
Sajnos hasonló “élményeken” mentem én is keresztül, mint amit említettél. Szívfájdító érzés.
Nagyon köszönöm, hogy olvastál, s hogy tetszett, annak külön örülök.
Szeretettel: Icu🌷
Drága Éva!
Ezt olyan szépen fogalmaztad meg, nagyon jólesett. Köszönöm szépen!
Ölellek szeretettel: Icu🌷🌼🌸
Kedves Icuka!
Nagyszerűen tárod elénk Pityu bácsi történetét. Szomorú, de lehet humorossá tenni, mert úgy könnyebb elviselni.
Egy évig ápoltam Férjem, egyszer gyönyörű dal szól a rádióból, s ő dudolja.
– Ugye milyen jót olvastunk? – mondja
Nem tudtam sírjak, vagy nevessek.
Történeted örömmel olvastam
Szeretettel.
Marica
Szörnyű az, amikor a szellemi leépülés homályba takarja az éveket, a tegnapot, a mát… Csodálatosan írtad meg a történetet kedves Icu, elmaradhatatlan humoroddal, de érezzük mi a szavaid erejét és szíved nagyságát. Szeretettel: Éva
Drága Magdika!
Nem tudjuk előre, mi vár ránk. Ha kegyes lesz az Úr hozzánk, szépen, csendben elalszunk egy meggyötört, fáradt éjszakán.
Nagyon köszönöm, és örülök, hogy követed az írásaimat, hálás vagyok érte.
Ölellek a régi szeretettel: Icu🌷🌻🌼
Drága Icuka!
Nagyon szépen,írtad meg ezt a szomorú emberi sorsot, szörnyű ha ilyen állapotba kerül az ember, félelmetes. Nem tudhatjuk kire mi vár, mit osztott rá a sors.
Anyósom, aki rendkívül bölcs asszony volt, egész életében azért imádkozott, hogy a Teremtő, az elméjét utolsó órájáig tartsa meg és májusban szólítsa magához, amikor a virágok nyílnak, ne télen a fagyos földet szórják rá. Megadatott neki 84 évesen ép elmével májusban távozott.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi💐🌷
Drága Zsuzsa!
Talán jobb is így, hogy nem tudhatjuk mi vár ránk.
Köszönöm, hogy itt voltál írásomnál, hálás vagyok!
Szeretettel: Icu🌼
Drága Gyöngyi!
Sajnos, volt benne részem, ápoltam már ilyen beteget. Néha órákra is teljesen tiszták, aztán teljes a képzavar. Apukám, aki tavaly hunyt el 83 évesen, a nővéremről folyamatosan azt hitte, hogy a felesége. Engem felismert, és folyamatosan a szeretetről beszélt, amit én kislány koromban soha nem érezhettem. Talán a lelke mély zugából felsikoltott a lelkiismeret…
Köszönöm, hogy itt voltál. Szeretettel: Icu😥
Kedves Icu!
Remekül írtad meg ezt az egyébként szomorú történetet. Bizony, nem tudhatjuk, mi vár ránk…
Szeretettel:
Zsuzsa
Kedves Ritám!
Éppen ebédeltem, amikor agyamba fészkelte magát a gondolat, mi lesz, ha én is odajutok, mint Pityu bácsi. Félek én is Rita, nagyon is. Nem tudhatjuk mi vár ránk, a kiszolgáltatottság gondolatától is irtózom.
Köszönöm, hogy most is olvastál. Ígérem, lesz még vidámabb írásom is.
Szeretettel: Icu🌻🌼
Az írás remek, a történet ha vidámnak is tűnik valójában szomorú.. hihetetlenul sok kitartàs kell az ápolásukhoz és az együttélèshez. Szegény anyám élete utolsó éveiben mindig a tíz éve meghAlt apámmal beszélgetett, neki főzött és azt mondta vegyek neki pár ruhát mert csak az van neki amiben eltemettük. meghalt de visszajött.. Hivjam be mert kész az ebéd.. kint beszélget a Feri bácsival .. nevetségesnek hatnak ezek a dolgok de valojában sajnálatos, hogy mivé válhatunk. Fgy
“Aztán filmszakadás, és rendel a pincérnőtől egy forró feketét.”
Újabb filmszakadás. Istenem, ettől félek, hogy egyszer leépülök, már annyi ilyen emberrel találkoztam. Igaz, hogy a szüleim végig jó szemmeli állapotban voltak. Apu korát már meghaladtam, de anyuka, aki közel 92 évet élt is megőrizte azt.
Nagyon jó kis sztori volt. Először azt gondoltam, hogy valamilyen otthonban van, csodálkoztam is a kupicán, mert ott nem hiszem, hogy adnának. Jó volt a csattanó, aminek mestere vagy.
Szeretettel: Rita🌷