Ősz családunk életében

Az őszt nem csupán színesége miatt szerettem, hanem mert többet volt együtt a család. Mikor hazaértünk az iskolából, nem kellett kapkodni az átöltözéssel, ha anyuval mentem a szőlőbe.
Általában október vége felé már lezajlott a szüret, s már csak megnyomni a törkölyt apám járt le a pincéhez.
A hosszú őszben gyakran felásózták a szőlőt a barátokkal, amire meghozták a trágyát lovaskocsival. Talicskákból lyukakba dobálták a friss trágyát, amely gőzölgött a hidegben. Emlékszem ezekre a kemény munkákra, mert én is ott voltam.
Sokszor diót törtem, amit nagyon szerettem enni, ha sikerült a kis papírvékony héját is leszednem a dióbélről. Akkor isteni tejes íze volt a fehér diónak. Anyu mindig azt mondta, hogy a dió nagyon finom kenyérrel, s igaza is volt. A vadszőlövel (másnéven bakuval) szerettem szórakozni, (amit régen a bor színezészre használtunk) a kis szoba előtt állt bokorban a tuja mellett. Letéptem egy zöld levelet, és leszedtem egy fekete bogyót a fürtről, és elnyomtam a levélen, elkezdtem maszatolni, vörös levét hagytam végigfutni rajta. Olyan volt, mintha festettem volna.
A rövid őszi estéken anya mindig kötött nekünk valamit. Mama csinálta mindig a sima hátát, vagy az ujját. Anya szép mintát kötött a pulóverek, mellények, és kardigánok elejébe. Családunkat ellátták meleg holmikkal. Voltak kedvenc ruháim is, amit a világ minden kincsiért sem adtam volna oda senkinek. A rózsaszín mellényemet, amelynek minden sora más mintákból állt, és kék bogyós blúzomat évekig hordtam. Mikor már nem voltak jók rám, akkor is könyörögtem, kössön nekem egy ugyanolyan mellényt, és egy kék bogyós blúzt. Sajna soha nem került sor többé rá.
Édesanyám, amikor terhes volt velem, varró tanfolyamra járt. Gyermekkorunkba ő varrta a ruháinkat, téli kabátjainkat egészen sokáig. Nagyon hálás voltam neki, szerettem keze munkáiban járni. A mai napig is öröm járja át a szívemet, ha varr nekem.
November tájékán vettük meg az állatoknak a következő évi takarmányt. A teherautónyi kukoricát mindig a daráló elé öntötték le a fóliára. Onnan mertük fel zsákokba, s hordták be a darálóba, amely nagyobb helyiség volt. Itt dolgoztuk fel a disznót disznóvágáskor a hastokón, s itt volt a bogrács is.
A hideg hónapokban elengedhetetlen volt a forralt bor, amelynek illata a konyhát körbe fonta. Néha esténként anya gesztenyét fűzött, s körbe ültük az asztalt, s pucoltuk a gesztenyét. Általában hárman, mivel a többiek már a szobájukban voltak. De mindenki megkapta a gesztenye részét. Nekem mindig anya pucolt, mert én csak kirágni tudtam a héjából, de azért elbíbelődtem vele. Néha eltűnődtem, milyen szép lehet az őszi estéken sétálni, talpunk alatt ropog az avar. Lámpa fénye rávilágít az egyre ritkuló vöröses falevelekre, amelyek talán utolsó táncukat járják a csupaszodó faágon.
2021. november 7.

“Ősz családunk életében” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!