Az első szerelem

Fura ma ez a lány. Bevágódik mellém az anyósülésre és nem szól semmit.
– Jól érezted magad?
– Aha.
Felhívott az éjjel. S ahogy tapogattam a telefon után, csak arra tudtam gondolni, hogy én alszom, miközben neki szüksége van rám.
– Alszol?
– Már nem. Baj van?
– Majd otthon elmondom.
Most itt van mellettem. Összegömbölyödve, lábait felhúzva ül az anyósülésen, a szemei lassan lecsukódnak. Milyen szép…Tövig nyomom a féket, félkézzel visszatartom, ahogy a teste előrelendül.
– Anyaaa…
– Csak megnéztem, hogy vagy bekötve…
Most ne aludjon el, mondja el, bökje ki mi történt, mi bántja.

Nem tudok aludni. Főzni kellene egy kávét, a nap már úgyis megkezdte szokásos égi útját, sugarai erőszakosan törnek át a lehúzott redőny résein. Elröppent ez a tizenhét év. Mintha csak ma lett volna, hogy a fájdalomtól félőrülten azon gondolkodtam, miért nem írtam végrendeletet, miközben egy másik embernek adtam életet. (Itt a férjem? Mondják meg neki, hogy rohadjon meg…)
Hallom a lépteit. Tétován nyomja le a kilincset. Gyere, nem alszom…
– Hogy mondtad meg apának, hogy szerelmes vagy belé?
– Pont így. Szó szerint.
– Anyaaa…
– Elé álltam (mellette feküdtem) és megmondtam, hogy szerelmes vagyok belé.
– És mit mondott? Hogy ő is?
– Nem. Azt mondta, ez nagyon jólesik neki.
Együtt nevetünk. A félre nyelt kávétól köhögni kezd, de végre mondja, Máté így, Máté úgy… Máté nem szép (apád sem), de olyan vicces…Képzeld, úgy táncol, mint egy Fortnite figura…De legalább táncol…és velem! Meg akartam csókolni, de nem mertem…Csak ő jár a fejemben…Négyesre vizsgázott…Úristen, végzett…soha többet nem látom? Anya, ez a szerelem?
Ez.

“Az első szerelem” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kétszer kellett elolvasnom, hogy megértsem, de talán most már sikerült.

    Hát, igen. Ilyen, vagy ehhez hasonló a szerelem, amit nehéz megfogalmazni, mivel érzés.

    Szeretettel: Rita🌷

Szólj hozzá!