Elhibázott civódás

– Figyelj szerintem maradjunk csak barátok… – kezdte fel-le járkálva a nappaliban a fiatalos, filigráns, mindig csinos, harmincas nő Nóri.
– Már megbocsáss, de mit jelent az, hogy csak barátok? – nézett rá kissé értetlenkedve a negyvenhez közelítő férfi Gyuri, akit a legtöbben valósággal megfedtek, hogy mit akarhat egy éretlen kislánynak látszó nőtől.
– Hát… szóval… ez azt jelenti, hogy mostantól jó volna, ha egy kis ideig hanyagolnánk egymást! Ha érted, hogy mire gondolok? – hangja komolynak tűnt, és kimért volt. Márha a fölényhelyzet ezt lehetővé tette.
– Ez övön aluli ütés volt édesem! Ugye te is tudod! Aljas, szemét dolog!
– Légy szíves! Ne kezdj el nekem itt érzelgősködni, szentimentálisan ömlengeni a szerelem metamorfózisairól, mint abban az idióta versedben is! Megpróbáltuk együtt! Nem jött össze! Na bumm! Ennyi volt! Hagyjunk magukat szétmenni. Ez már nem egy párkapcsolat!
– Hát akkor kérlek magyarázd el nekem, hogy micsoda?! – a férfin látszott, hogy fel-le liftezni kezd egyébként is magas vérnyomása, majd kissé kisfiús arcán megjelentek a szomorúság, visszafojtott indulat első jelei. Rettentően bepánikolt, mint a váratlan helyzetekben számos alkalommal, és mivel nem volt tapasztalata hajlamos volt a lelki összeomlás és a pánikroham közötti alvilági mezsgyén mozogni.
– Drágám! Ne kezdjük el, Jó? Ne akard, hogy elmagyarázzam neked azt, amit úgy sem értenél meg! – szabadkozott a nő, majd mérgében dühösen lerúgta finom, hamvas lábacskáiról a kényelmes szandált.
– Akkor… most mi lesz velünk…? – kérdezte kétségbeesetten, tancsátalanul farkasszemet nézve, mert tudta, hogy a nő képtelen lesz állni őszinte tekintetét.
– Mint mondtam te már szabad ember vagy! Leveszem rólad a kezemet és még a héten elköltözöm! Néhány barátom majd segít a költözködésben!
– …De hát annyira szerettük egymást, vagy ez számodra nem jelentett semmit! – szorította ökölbe nagy, mackós szőrös kezét, mint aki épp arra készül, hogy megakar ütni valakit.
– Jaj, ne! Ugye nem fogsz megint hisztizni, meg bőgni, mint valami szánalmas, idióta, puhány, kis pöcs, mert akkor azonnal világgá megyek! Figyelj! Szerintem egy párkapcsolat arról kellene, hogy szóljon, hogy gazdagítjuk egymást, de te az utóbbi két és fél évben valóságos energiavámpír lettél, kisstílű pióca, akinek egyre több és több szeretre van szüksége, hogy létezni tudjon, és nekem pedig az ilyes pasiktól lesz gyorsan herótom!
– Miért csinálod ezt velem?! Mi a bűnöm mondd? Jó szánalmas, ügyetlen voltam az ágyban, és az álomutazás sem úgy alakult, ahogy elterveztük, de olyan jó volt kettesben, nem? Vagy az is egy színjáték volt, érzelmek nélkül?! – nézett rá egyre összetörtebb lélekkel.
– Édesem! Látod ezért nem tudsz te semmit a női logikáról! Megsúgok neked valamit édesem – közelebb hajolt bizalmasan lehalkítva a hangját -, a nőket manapság egyetlen dolog izgatja: a pénz! Beakarják magukat betonozni egy sikeres kapcsolatba, melyből később életük végéig anyagi gondtalanságban lubickolhatnak! Érted már?! – hangja fáradtnak, egyre elcsigázottabbnak érződött a szoba kissé áporodott levegőjében.
– Igen… te sajnos megijedtél az élettől, és az elköteleződéstől! Azt hiszed, hogy manipulálhatod, és kedvre kihasználtatod magad körül az embereket, de ez egy ordas hazugság! Vedd tudomásul!
– Hogy te mekkora egy álszent, kisstílű gané vagy! El se hiszem! Méghogy, én akarok manipulálni másokat? Mondd csak? Ezt most komolyan gondoltad, vagy egy hülye vicc akart lenni?! – érződött a gyönyörű nőn, hogy egyre ingerültebb, és már csak egy halvány szalmaszál választja el, hogy indulatai ne robbanjanak fel, akár egy kibiztosított atombomba.
– Hé! Higgadj le! Kérlek ne veszekedjünk! Az nem old meg semmit!
– Oh! Márpedig ha jól tudom ez a mi közös lakásunk édesem, és annyit és akkor veszekszek, ordítózok, tépem a hajam amikor csak akarom! Megértetted?! – borzalmasan magas, rikácsoló hangja rettentően megviselte a férfit. Úgy érezte, hogy talán már ténylegesen nem képes megmentenie párkapcsolata törmelékeit.
– Jó! Tessék! Parancsol! Mit szeretnél? – úgy döntött fordított pszichológiát alkalmaz, és inkább megpróbál bizalmat ébreszteni, jutányos kompromisszumot kötni. Úgy tett, mint aki megpróbálja ledobni magáról túlzottan is feszült, stresszelős idegességét, és idült bepánikolását. Mintha nem lenne semmi baj. Hiszen ez csak egy tipikus véleménykülönbözés két kimerült, és halálosan elcsigázott ember között, akik azért még – remélhetőleg -, mindig szeretik egymást. Helyet foglal az egyik kényelmes fotelban, és megpróbálja tartani a barátnőjével az egyre kellemetlenkedőbb szemkontaktust.
– Nem lehet igaz! Most meg mi a fene ütött beléd?! Mi?! Szórakozol, ugye?! Hogy lehetsz ennyire… alamuszi szemétláda? – bukik ki belőle. Talán már nem is akarja tűrtőztetni magát. Visszafogni érzelmeit még kevésbé. Ami a szívén az a száján! Csak határozottan. Annak idején a férfi pont ezért szeretett bele végzetesen.
– Hú! – mintha kifújná tüdejében rekedt forró levegőt. – Te aztán nem vagy semmi drágám! Mondták már! Figyelj! Amondó vagyok! Jussunk dűlőre! O.K.? Mondd el, hogy mit szeretnél, és értelmesen beszéljük meg a dolgainkat! Ez csak nem lehet akkora kérdés!
– Szeretnék szakítani most azonnal! – bukik ki belőle!
– Rendben! Megértem! Semmi gond! Tehát akkor – ha jól sejtem -, van valakid, ugye?! – mintha máris belelátna a másik kicsinyes lelkének gondosan rejtegett titkaiba.
– Tehát akkor már tudod… – a nő most annyira elveszett, sebezhető, totálisan kiszolgáltatott helyzetben érzi magát, mint egy macska-egér játszmában egy alamuszi kisegér, ami nem tudhatja, hogy a macska fogságában van. – Egyébként ha érdekel millioszor jobb vele a szex, mint veled! Raadásul eszméletlenül dögös, kigyúrt pasi! Míg neked kiadós sörpocakod és tokád van! – szándékosan gonoszkodni akart. Megalázni áldozatát, de ezzel csak azt érte el, hogy a férfi elgondolkozott a hallottakon, és még zsigeribben úrrá lett rajta a visszafordíthatatlan szomorúság.
– Oh! – hökkent meg szándékos iróniával. – Ehhez őszintén gratulálok! – hajolt meg a nő előtt teátrálisan. – És szabad megtudnom, hogy a valóságban milyen ember? Vajon őszintén szeret-e, vagy csupán kölcsönösen manipulál és kihasznál?
– Egyáltalán nem! Vele úgy érzem, hogy sokkal többet kaphatok, mintha melletted maradok! Ő imád bulizni, meg szórakozni, te pedig lássuk be egy szánalmas könyvkukac vagy! Egy olyan idióta, aki eszméknek, és gondolatoknak él, holott élnie kellene az életét! Hát vedd csak észbe, hogy én nem vagyok hajlandó veled megöregedni! Különben is Tibi meghívott egy álomnyaralásra a Maldiv-szigetekre! Te mikor vittél el bárhova is, ha szabad tudnom?! – két karját tüntetően keresztbe tette mellkasa előtt, mint aki támadni akar.
– Bocsáss meg, de akkor a pasid nem egy dolgozó kisember, mint jómagam! Ha a Maldív-szigeteken szokott nyaralni! Szerintem vállalkozó-üzletember, aki rendkívül befolyásos és sikeres, tehát olyan amilyen – szerinted -, én soha a büdös életben nem leszek! A kérdés csupán az, hogy te valóban boldog vagy-e vele, vagy saját magadnak is hazudsz?! – érezhetően a lényegre tapintott, mert a nőn igencsak megjátszott, hogy nyakig elpirult. Általában akkor szokott elpirulni, ha megtudja hogy valaki kikotyogta titkait, tehát leleplezhetővé vált.
– Ha tudni akarod saját, jól menő vállalkozása is van! – húzta ki magát huszáregyenesen, mint akit büszkévé tesz a gondolat, hogy találhatott egy új embert az életében.
– Ehhez is csak gratulálni tudok! Van még valami, amit szívesen megosztanál velem? – most viszont a férfin volt a sor, hogy nyíltan átmenjen gyilkosan őszintébe. Vele aztán ne járassa a bolondját egy manipulátor nő. Azt már nem!
– Igen! Jut is eszembe! – arrogáns, fennhéjázóba csapott át a hangja. – A holmimat majd elviszem, de el fogok költözni! – tüntetően dobbantott lábával, mintha fontos, lényeges információt közölne, mely nem tűri a pongyolaságot.
– Ugye mondanom sem kell, hogy jócskán belegázoltál a lelkembe! O.K. Ha így állunk! Menj és légy boldog! – a férfi udvariasan kinyitotta a bejárati ajtót a nő előtt, még a lift hívógombját is meggomta puszta formalitás gyanánt.
-Nézd! Köszönöm az együtt töltött időt… Kívánom, hogy te is találd meg azt, amit keresel! – udvariasan megölelte volt párját. Amikor összeért testük mintha még mindig éreztek volna egymás iránt valamit, amit egyikük sem mert nyíltan bevallni.
Gyuri lelkében megrepedt, szilánkosra tört valami rendkívül fontos, visszafordíthatatlan érzelem, mely csakis az ővé volt egyedül.
Pár nappal később Nóri – nem tudni, hogy valójában a kíváncsiság, vagy csupán a régi szép emlékek vezették -, újra felkereste a férfit egykori közös lakásukon ezúttal kigyúrt, napszemüveges gorilla-párjával érkezett, akit gyöngéd figyelmességgel arra kért, hogy nyugodtan várja csak meg a luxuskategóriájú terepjárójában, melyet csupán csak azért vásárolt, hogy csajozni tudjon a barátnője tudta nélkül.
A nőre szapora, heves szívdobogás lett úrrá. Mint amikor hirtelen valaki mellkasi nyomást érez, mely már az infarktus jele. Előbb izgatttan, majd egyre türelmetenebbül kezdett kopogni egykori lakásuk ajtaján, majd végül már heves hisztérikus gesztusokkal ököllel verte az ajtót, mire egy kedves, idős nyugdíjas özvegyasszony lépett ki a másik szomszédos lakásból.
– Kit keres aranyoskám? – kérdezte nyikorgó, érdeklődő hangon.
– Bocsánat. Csókolom! Gyuri még itt lakik? – alig kapott idegességében levegőt.
– Maga rokona, vagy ismerőse? – kezdte vizslatni az öregasszony.
– A volt barátnője volnék! – állt sarkára.
– Oh! Kedveském! Magácska akkor még nem hallotta a hírt, igaz-e?! – kérte döbbenten az idős asszonyság.
– Mi… mi történt? – kezdett hebegni, dadogni.
– Gyurika öngyilkos lett pár napja! Senki sem tudja hogyan! A házmester egyszer csak orrfacsaró bűzt vett észre, mert a többi lakó panaszkodni kezdett, akkor találta meg a Gyurika holttestét! Pedig olyan jóravaló ember volt! – szpirogni kezdett, majd jelentőség teljesen kifújta orrát.
– Jaj, ne! – a nő valósággal ott helyben émelygés és hányinger kerítette hatalmába, térdre ereszkedett és összerogyott, majd keserves sírásba kezdett. Hogy valójában elgondolkodott-e azon mennyit veszített ezzel csupán csak akkor derült ki, mikor később szakított a kigyúrt gorillájával.

Szólj hozzá!