Apám napja

Sült szalonna illatra ébredtem. Azt hittem csak álmodom. Anyám is érezte arcán fintor jelent meg. De nem sokat törődött vele. Megfordult az ágyon a fal felé. Felkeltem és szemeimet dörzsölgetve az ínycsiklandó illatok forrásához közeledtem. Az az a konyhába.
Atyám állt a tűzhely előtt köntösben.
Épp tojásokat tört fel amiket a serpenyőbe ejtett. Szép kis tükörtojások sisteregtek az olajon.
– Mit csinálsz apu ?
Most vett észre. Vékony mosoly jelent meg arcán és mutató ujját a szájára emelte, hogy csendre intsen.
– Reggelit a családnak. Ez az én meglepetésem.
Valóban különös is volt ez a reggeli attrakció. Főleg édesanyám volt aki sürgött, forgott s igyekezett valami tápláló ételt összedobni mielőtt ők munkába, én iskolába megyek. Atyám paróka készítőként dolgozott. Ez a szakma régi jussa a családunknak. A 18. században rizsporos parókákat készített apám egyik őse. Ő maga fodrász szeretett volna lenni, megújítva, mintegy a családi címert újra fényesítve. Nagyanyám lebeszélte róla. Más ötlettel azonban nem rukkolt elő. Ebben mester volt. Elvetni az ötleteket, üresen hagyni a gondolatokat. Maradt a paróka gyártás. Atyámnak nem volt szüksége műhajra. Hosszú göndör haja a válláig ért. Szép magas ember. Úgy nézett ki mint Jézus, csak épp megborotválkozva. Lelkileg is hasonlított a teremtő fiához. Mindig nagyon kedves, udvarias segítőkész ember volt.
Tányért vett elő s ízlésesen ráhelyezte a tojást és a szalonnát. Tálcán vitte be anyámnak, ki még mindig aludt.
Óvatosan megbökdöste. Kinyitotta szemeit és elcsodálkozott.
– Hát ez ?
– Reggeli az én páromnak.
Anyám nem tudta hova tenni a dolgot. Valami évforduló, vagy szülinap ? A szimpla kedvesség és szeretet meg sem fordult ébredező fejében.
– Nahát ! De mégis miért ?
– Apák napja van.
Hát persze ! Csaptam homlokomra. Én sem, anyám se gondolt erre. Június harmadik vasárnapja. Kóborló ünnepként nem volt beiktatva a naptárba a pirosbetűsök közé mint a Húsvét, Pünkösd, Karácsony.
Nálunk az Apák napja nem arról szól , hogy apát ünnepeljük, hanem ő áraszt el mindenféle jóval, szokatlannal. Szeretné kiérdemelni az apa címet. Méltó akar lenni rá. Hiszen az apa szó sok mindent foglal magában. Mint családfő, összetartó erő, Lakás és pénz szerző, biztonságot és erőt sugárzó. Ezeket a kötelességeit mind teljesítette. Büszkén viselheti.
Anyám boldogan falatozott az ágyban. Én a konyha asztalnál ettem. A friss, puha kenyeret a szalonna zsírjába tunkoltam.
– Nagyon finom minden Apa. Szuper.
– Ez még csak a kezdet fiam. Kirándulni megyünk.
A pompás reggeli után elkészülődtünk, magunkhoz vettük túra felszerelésünket, s nekivágtunk a budai hegyeknek. Alighogy elindultunk eleredt az eső.
– Ugyan. Egy kis eső nem árt senkinek. Legyintett Atyám. Lassan csendesedni látszott, ám fönt a hegyekben már nagy saras pocsolyák fogadtak. Óvatosan bandukoltunk a csúcs felé.
Anyám megcsúszott a sáros talajon. Majdnem lecsúszott a mélységbe. Két kezével egy kiálló sziklába kapaszkodott. Megkapaszkodtam egy fába jó szorosan mert az én lábam alatt majdnem kicsúszott a talaj. Apám nem volt rest. Először kezét nyújtotta anyám felé, de érezte, hogy ingatag talajon áll. Lábát megtámasztotta egy kiálló fa gyökerébe. Így húzta fel anyámat karjainál fogva. Majd mind a ketten hátra estek a sárba. Anyám a rémülettől zihálva vette a levegőt. Az én hős atyám hosszú göndör hajából sárgalacsinokat próbált kiszedni. Elindultunk hazafelé. Lent a városba a morcos szürke felhők hideg esőcseppekkel kisértek minket. Szüleim ruhái a sártól és az eső egyvelegétől volt piszkos. Az emberek is kirívó tekintettel mustráltak bennünket kisandítva kapucnijuk vagy esernyőik alól. Egy darabig ezt némán tűrte atyám, aztán hirtelen megállt. Jobb kezével megfogta anyám kezét, a másik oldalról az enyémet. Kihúzta magát. Arcán büszkeség jelent meg. Így vonultunk tovább. A tekinteteket továbbra sem kerültük el, de most valahogy másként néztek. Megvetésüket a csodálat váltotta fel.
Igen. Gondoltam magamban. Ez az én apám aki mellett biztonságban vagyunk és fütyül mások véleményére, gúnyaira. Otthon tisztába tettük magunkat. Édesapám állt a szoba közepén köntösében. Homlokon csókolta édesanyámat, és átölelte. Én is odamentem s a két szülő derekát karoltam át.
– Jó, hogy nem lett semmi bajotok.
– És, hogy neked sem. Mondtuk kórusban anyámmal.
Megszolgálta az apa titulust, míg vannak kik kihasználják ennek súlyát és jelentését, ám olyanok is akadnak kik véletlenül, váratlanul esnek ebbe a pozícióba, de igyekeznek helyt állni.
Ilyen típus atyám is és magam is szeretnék lenni. Az apák napja nem a kötelező díszglóriát ünnepeli, hanem tisztelet és megemlékezés az apákká váló férfiak előtt.

Kálóczi Balázs

2022 06.01.

Szólj hozzá!