AGGÓDÁS

AGGÓDÁS

Itt ülök elsötétített szobában, mint pandémia idején karanténban, csakhogy most a hőségriadó miatt, s azon töprengek, mi lesz ezután?
Küszöbön a háború, az infláció, az emberek többsége még sem érzi milyen nagy a baj! Utaznak, költekeznek felelőtlenül, mintha semmi nem változott volna.

Az ötvenes években cseperedtem, abban az „átkosban”, szó szerint éhezve kenyérre, szó szoros értelemben vett kultúrára. A Jó Isten azonban, megáldott jó ízléssel, józan ésszel.
Így sikerült, egy két darab ruhából álló kollekciómból, jó ízléssel megjelennem.
Szedett-vedett bútorokkal berendezett lakásunkba, szívesen jöttek barátaink, ismerőseink. Az egyszerű, nem „gagyi”, ha van érzéked hozzá, hívogató lehet. Mind
ezt, megfejeltem kedvességgel, szeretettel.
Sokan mondták: „Olyan, mintha otthon lennék” Ebédelt nálunk mindenki, aki éppen délben érkezett. Egyszerű, jóízű ételeimet szívesen fogadták. Nem lettünk szegényebbek ezzel, sőt, lelkiekben gazdagodtunk. Gyerekeim is ezt látták. Ennek ellenére, előrelátók voltunk, takarékoskodtunk, mert a jövő kiszámíthatatlan.

Szomorúan látom, ma mennyire fontos a pénz, a márkás holmi, az utazás. Most csak átlagemberekről beszélek, / az elit, más kategória/ akik a mának élnek, mert igényeiket a jómódúakéhoz igazítják.

Aggodalommal gondolok a jövőre, mi lesz a gyerekeim, korosztályával. Ők azok, akik nem szenvedtek hiányt, nem voltak óriási különbségek családok anyagi helyzete között, hiszen dolgozott mindkét szülő, csak éppen, kevesebb idő jutott a rájuk. Talán ezért kevés szó esett arról, hogy beosztással kell élni, mert bármi adódhat, s tartaléknak lenni kell. Hónapról-hónapra éltek az emberek.
Fontos volt azonban, a gyerek továbbtanulása, sokan még harminc éves korukban is egyetemre jártak, későn vállaltak munkát.

Míg a mi korosztályunk korán kezdett dolgozni, s ezzel együtt, járulékot fizetni, ma gondot jelent, miből finanszírozza az Állam, a következő nemzedék nyugdíját.
Unokáim korosztályára nagy feladat vár!

Míg én a következő nemzedék nyugdíjáért aggódom, szomszédban háború dúl, nincs kegyelem sem embernek, sem állatnak, gyilkolnak gyermeket, szülőt, testvért.
Háború elől menekülők hada érkezik, mi fogadjuk, mert ez a dolgunk.

2022. 07. 22. Serfőző Marica

“AGGÓDÁS” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Marica, szívből,szeretettel köszönöm, hogy ilyen szépen leírtad. Féltem én is az enyémeket, próbálom megmagyarázni, hogy nem a márka számít.
    Szeretettel, Juli

  2. Kedves Edit, Magdi, Zsuzsa, s mindanyian!
    Örömmel tölt el, hogy olvastátok ” Aggódás”c. irásom!

    Köszönök minden szót, mondatot tőletek, mely megtiszteltetés számomra.
    Szeretettel
    Marica

  3. Kedves Edit, Magdi, Zsuzsa, s mindanyian, akik olvastátok ” Aggódás”c. irásom!

    Köszönök minden szót, mondatot tőletek, mely megtiszteltetés számomra.
    Szeretettel
    Marica

  4. Kedves Marica! Egyetértek gondolataiddal, bár én mindenkit arra buzdítok, amit Jézus mondott. „Ne aggodalmaskodjatok” A mai nap gondja a mienk, a holnapi pedig az Úré. El kell fogadnunk, hogy az utolsó kegyelmi időszakot éljük és minden megtérőért lenyújtja kezét az Úr. Csak a hitünkkel fogjuk tudni túl élni az ezt követő időszakokat, ameddig itt a Földön van feladatunk, és ha az Úr minket is szólít menni kell vele az ősi otthonunkba. Szeretettel Edit

  5. Kedves Marica!

    Jogos az aggódalom, nem tudhatjuk, hogyan alakul az életünk, járvány, aszály, háború és még mi jön! Jó lenne, békében nyugalomban élni, de nem tőlünk függ.
    Szeretettel gratulálok írásodhoz.
    Magdi
    💐🌷🐮

  6. Kedves Marica!

    Jogosak az aggodalmaid, bizonytalan világban élünk, és senki sem tudja, mit hoz a holnap.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  7. Kedves Marica, a mai emberek többsége a mának él és nem igazán aggódnak előre. Egyszer élünk, az meg most van. Tartja a mondás.
    De igazad van.
    Fgy

  8. Marica, minden szavaddal és mondatoddal csak egyet tudok érteni. Bizony, nagyon nehéz világ elé nézünk, illetve már benne is vagyunk, de sokan még nem látják, nem érzékelik, legfeljebb majd tüntetni fognak, mert az látványos, igaz, a tényeken nem változtat.

    Szeretettel: Rita💐

Szólj hozzá!