A rablás

Fodor Gyöngyi – A rablás

Már egy ideje a kirakatban gyönyörködött. Azok a drága likőrök! Valahányszor meglátta, megnyalta az ajkát, mintha tényleg kortyolta volna a nektárt. Amikor végre elhatározta magát, utoljára még látni akarta a kirakatot, úgy egyben, szépen. A palackok egymás mellett voltak kiállítva, úgy tűnt, hogy ragyognak a tiszta reggeli fényben. A nap visszaverődött a kirakatüvegről, olyannyira, hogy el kellett takarnia a szemét.
Igen, ez a megfelelő nap, állapította meg.
Elhagyta az üzletet, és következő sarkon befordult egy szűk kis utcába, nézelődött, keresett valamit. Néhány perc múlva visszatért a bolthoz, a likőreihez. De nem üres kézzel, hanem egy téglával. Felemelte a kezét, és minden erejét összeszedve a téglát a kirakatüvegnek dobta.
Közben átvillant a fején, hogy csak egy perc az egész, gyorsan összeszedi a likőröket, amennyit csak tud, és el kell tűnnie onnan minél előbb. Látta, hogy a tégla egyre közelebb kerül a céljához, mintha egy lassított filmet nézne. Ezen a nagyon rövid távolságon lehetetlen lett volna eltéveszteni a célt.
A kirakatüveg azonban nem tört el, mert nem üvegből volt, hanem erős plexiből. Csupán meghajlott egy kicsit. A férfi képtelen volt felfogni, hogy mi történt, mozogni sem bírt, hogy elfusson onnan, elesett a földre.
A visszapattanó tégla egyenesen a fején találta el, vértócsában hagyva a földön, a járókelők csodálkozva és rémülten szemlélték az eseményeket. Néhány rázkódás elég volt ahhoz, hogy a férfi meghaljon.
Azt mondják, hogy az alkohol ölni tud… akár a hülyeség.