Szituációk

Felszállok a villamosra, ez még az a típus, ahol nincs légkondi. Kint 38 fok árnyékban. Az egyik oldalon süt a nap, a másikra szeretnék leülni, de ott egy táska ül. A gazdája vele szemben. Rám néz – nyilván veszi a lapot, hogy szívesen elfoglalnám az árnyékos helyet – majd kibámul az ablakon. Jó, leülök a napos oldalra, mivel nincs is más választásom. Időközben leszáll valaki, így az úriember mögötti helyet el tudom foglalni, miközben a táska még mindig az ülésen pihen. Majd két megállóval később felszáll egy hölgy, aki – mi tagadás – jóval fiatalabb nálam. „Udvarias” utastársam felkapja a cuccát, jelezve, hogy szabad a hely. A szolidan elegáns hölgyet nem érdekli, leül a napos oldalra. Az úr próbál vele szemkontaktust kezdeményezni. Olyan egyértelműen teszi, hogy a hölgy is észreveszi, ránéz, majd kinéz a másik oldalon levő ablakon. Hát, ez nem jött be! – nyugtázom magamban.

A buszra még egy kicsit várnom kell, végre beáll és a menetidőt betartva pontosan indul. A főútra való kikanyarodás előtt lámpát kap. Egy fiatal sortos lány szalad át a zöld lámpánál, reménykedve abban, hogy még eléri a buszt, de nem, hiszen az már elindult a megállóból. A buszvezető int neki és felveszi őt a lámpánál.

Eszembe jut, hogy a múltkoriban hasonlóan jártam. A villamos nem tudott bemenni a végállomásig, mert mindkét oldal foglalt volt. Ilyenkor kinyitja a vezető az ajtót, de nem száll le mindenki. Van, hogy mire odaérnék a buszhoz, már a villamos megelőz. Végre elindul. Látom, hogy benn áll a buszom, de épp abban a pillanatban indul el, ahogy kinyílik a villamos ajtaja. Szaladok a lámpához, hátha? A vezető mutatja nekem, hogy hol van a megálló – mint ha nem tudnám – aztán nemet int. Tanítási időszakban húsz, tanszüneti napokon harminc, míg az esti órákban óránként van buszom a lakótelepre, ahol élek. Ez az esti órákban volt.

A nyolcvannyolc éves hölgy ismerősöm szeret kimozdulni otthonról. Korábban a saját kocsijával tette, mostanság taxit hív. Kísérőként vagyok időnként mellette, mert a combcsonttörése után tart az eleséstől.

Megérkezünk a Budagyöngye bevásárló központba. Vásárolunk ezt azt, majd hívjuk a taxit. Sajnos hiába, mert mindez egy karácsony előtti időszakban volt, az összes, – aminek tudtuk a telefonszámát – foglalt volt. Nagyon elfáradt. Invitált, hogy szóljak valakinek mondván, hogy csupán két utcával arrébb lakik, nem vinné-e el? Magam miatt soha nem kérnék szívességet, de mivel nem rólam volt szó, többeket is megszólítottam. Volt, aki nem arra tartott, más időre ment valahová. Az említettek hölgyek voltak, azokhoz nagyobb a bizalmam, de mivel ez nem jött össze, odamentem egy cirka negyvenes fiatalemberhez. Elmondtam neki, hogy a hölgy már nagyon elfáradt, természetesen taxit hívott, de mivel nem kapott, nem tenné-e meg, hogy elvisz bennünket hozzá, itt lakik két utcával beljebb. Hát, mit mondjak, ha a kelletlenségnek van foka és annak a maximuma száz, akkor ezt láttam az arcán. Ott is hagytam volna, de az ismerősöm már intett, hogy jöjjek érte. Beszálltunk az kocsiba. A férfi út közben folyamatosan oktatta a hölgyet, mondván, hogy karácsony előtt már ne menjen sehová, mert ilyenkor nem kap taxit, meg egyébként is, szóljon az unokájának, hogy vásároljon be ő. Ennyit megtehet, ha már felnevelte a gyerekét, nemde? Igaz, hogy a hölgynek se gyereke, se unokája nincs, és a kioktatást se vette jó néven, de ha egyszer valaki már nem üde és harmatos, akkor erre számíthat.

Fiatal persze én is voltam és nem egyszer megállt mellettem egy autó, hogy elvigyen, amire nem tartottam igényt. Nem tudtam úgy elmenni valahová, hogy ne törjék össze magukat a hímneműek, megfújva a hátsóm alatt még a széket is. Még áldott állapotban is fütyültek utánam, mert hátulról nem látszott, hogy mi a helyzet. Aztán persze ott voltak az orvosok, akik miután már „rendben” volt megtették a maguk ajánlatait, melyekkel nem éltem, hiszen szerettem a férjem.

Ja’ azok az idők már elmúltak.

“Szituációk” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Rita! Ezt a korosztályos megkülönböztetést én is tapasztaltam nagyon sokszor, sokáig. Volt, hogy a buszsofőr mondta üljek az első ülésre, míg fiatal voltam. Vannak akik ismerkedni akarnak a járművön, kellemest a hasznossal. Az úriember jól pofára esett. tetszett! Szeretettel: Éva

  2. Kedves Magdi!

    Köszönöm az olvasást. Sajnálom, hogy már csak segítséggel tudsz közlekedni, mert minden nehézsége ellenére azért jó dolog, hogy az ember még önálló tud lenni, ami persze az egyik percről a másikra megváltozhat. A lényeg az, hogy szerető családban élsz, van akire számíthatsz. Bizony, az emberek nem változnak, bár talán az én fiatal koromban még nagyobb tisztelettel viseltettek egymás iránt, legalábbis faluhelyen mindenképp.

    Szeretettel: Rita💐

  3. Kedves Rita!

    Régóta nem utazok busszal, vonattal, már csak úgy tudok eljutni valahová ha elvisznek, a vőm gondoskodik róla. Amikor utaztam, csak távolsági buszon, a városban és környékén kerékpárral jártam.
    Nagyon ritkán szálltam helyijáratra, de akkor is ugyan ez volt a szituáció. A kultúra nem változik, csak az emberek cserélődnek idővel.
    Szeretettel olvastam.
    Magdi💐🌷

  4. Kedves Margit!

    Köszönöm, hogy versíróként elolvastad a prózám is. Kellett a táskának a hűvös, igaz, hogy csak addig, amíg egy fiatalabb hölgy fel nem szállt a villamosra.

    Szeretettel: Rita💐

  5. Kedves Rita, remekül leírtad a mindennapos utazási szitukat, több a kellemetlen, mint a kellemes.
    Én sokat kerékpározok, amikor csak tehetem.
    A tömegközlekedést és a taxit, csak ha nagyon szükséges akkor használom!
    A táskás story(d), mindennek a teteje… – vagy ,,tejszín a tortán” !
    Szeretettel: Margit🌺

  6. Kedves Kata!

    A gyerekeknek általában szólok, mert ők inkább figyelmetlenek, mint hogy rosszindulatúak lennének. Sokszor tapasztalom, hogy a fiú gyerek feláll, hogy átadja a helyét egy idős hölgynek, az meg lekezelően legyint, hogy maradj csak. Se köszönöm, se onezsinór. Az ilyenek aztán el is veszik a gyerekek kedvét. Én mindig elfogadom, akkor is, ha nem vagyok fáradt és kedvesen meg is köszönöm, ha valaki azért áll fel, hogy én leülhessek.

    Szeretettel: Rita💐

  7. Kedves Zsuzsa!

    Bőven volt hely, ezért nem kérdeztem meg az úriembert, hogy leülhetek-e? Egyébként se szeretem az ilyen udvariatlan, kelletlen alakokat. Inkább a napos oldalra ültem, de mivel később lett hely az árnyékos részen is, így észrevettem, hogy bezzeg másnak szívesen átadná a táska “helyét”, de a hölgy nem kért belőle, mert ő meg nyilván tolakodónak tartotta, ráadásul jogosan.

    Szeretettel: Rita💐

  8. Kedves Gyöngyi!

    Mint írtam, magamnak én se kérnék szívességet. Vannak olyan utcák, ahol nem jár busz, így én is sokat gyalogolok, de erre nem mindenki képes. A hölgy is taxival akart menni, de csúcsidőben nem volt. Egyébként neki is volt kocsija, de 88 évesen már nem szerencsés vezetni, nem olyan jók a reflexei, az egyik szemén szürke hályog “érik”, örültem, hogy eladta. Mások miatt a megaláztatást is vállalom, de ha már valakinek szívességet teszek, akkor nem oktatom ki. Nekem nagyon rövid ideig volt kocsim, már mint, ha a Trabant annak minősült, az égadta világon mindenkit felvettem. Örülök, ha segíthetek, sokkal jobb érzés, mint rászorultnak lenni.

    Szeretettel: Rita💐

  9. Kedves Rita! Nem egyszer kerültem hasonló helyzetbe, míg aktív dolgozó voltam. Az iskolából hazafelé buszozó gyerekek, előszeretettel utaztatták táskájukat a mellettük levő ülésen. Ha rákérdeztem, hogy szabad-e a hely, alvást színlelve nem válaszoltak. Ilyenkor nemes egyszerűséggel az ölükbe tettem a táskájukat, és leültem. Volt, hogy keresetlen szavakkal illettek, de arra is készen álltam a válasszal. Nyugodtan , halkan, megkérdeztem, hogy a táskának is van bérlete, vagy menetjegye? Ha igen, akkor felállok és így folytatom az utazást. Persze, hogy nem volt! Egyébként nem én voltam az egyedüli aki így tett. Fél óráig tartó buszozás fárasztó tudott lenni egy ledolgozott műszak után, különösen amikor már nagyon közel voltam a nyugdíjhoz. Most már, ha tehetem, “holt időben” buszozok. Szeretettel: Kata

  10. Kedves Ritu!

    Jó érzékkel térképezed fel és veszed észre az élet fonákságait. De nem kellett volna ennyire “tiszteletben” tartani a táskát. Egy “szabad ez a hely?” kérdésre nem felelhette volna a tulajdonosa, hogy “nem, a táska ül rajta.”

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  11. Kedves Rita, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embert kellene megkérdezni, hogy vállalná-e a taxis szerepét, akár rövid távra is, mire valaki vállalná, és biztosan páran el is küldenének a ” melegebb éghajlatra”. Rómában olyankor nehéz taxit találni, amikor esik az eső. A mi kisvárosunkban meg nincs rá szükség, a többség autóval jár, aki meg nem, van helyijárat. Taxi is van, de nem áll ott a vasútállomás előtt, hanem hívni kell telefonon és érkezik. Emlékszem, amikor Kairóban laktunk, ha csak véletlenül valami miatt megálltam a járdán, vagy meg se álltam, csak gyalogoltam, máris ott volt a taxi és kinálta a szolgáltatását. És igazán nem volt drága, 1 euróért körbevitt a városon. Lehet azóta már 2 euro, hiszen 2012-2015 voltunk ott, de europai embernek az is rémesen olcsó.
    Fgy

Szólj hozzá!