Nyári reggel

Reggel rémes ricsajra keltem. A kút kávájára helyezett madáritató felől jött az éktelen csipogás. Ha már úgyis felébresztettek a kis tollasok, gondoltam megnézem, mit művelnek.

És meg kellett, hogy állapítsam, hogy a madarak sem egyformák, hanem olyanok, mint mi, emberek. Van közöttük irigyebb és van jószívűbb, van kis gyáva és van domináns „alfahím” is.

De mit is láttam?

Először három rigó korzózott a fedett kút tetején elhelyezett, 30 centi átmérőjű cserépalátét körül, mely az itatót és a madárfürdőt is jelenti a mi esetünkben, minden nap frissen töltve. Érdekesség, hogy a madaraknak mindegy, hogy kútvízzel töltöm-e fel avagy csapvízzel, nem tapasztalok különbséget, hogy egyiket vagy másikat jobban szeretnék és sűrűbben látogatnák.

Eltértem a témától. Szóval a három rigó ott korzózott. Először mind a három szépen kívül maradt a tálon, csak a csőrüket dugták bele és úgy ittak. Aztán az egyik vérszemet kapott és belecsobbant a tálkába, hogy ő onnan iszik és közben fürdik is. Na, akkor már elindult a hacacáré, mert az egyiket, aki túl közel volt hozzá, azt folyton zavarta odébb. A harmadik meg fifikás volt, a vízben fürdő „alfahím” mögé helyezkedett, és ott zavartalanul ivott tovább. De mikor már ő is ment volna pancsolni, na, akkor rá is felfigyelt az „alfa” és őt is elzavarta. A két kis megfutamodó a kút káváján lébecolt addig, míg a rámenős meg nem unta a fürdést és el nem repült. Erre a másik kettő szinte egyszerre csobbant a vízbe, de akkor már ők is marakodni kezdtek, megint éktelen csiripeléssel azon, hogy ki fog fürdeni előbb. Végül a fifikásabb győzött, és a harmadik, a kis gyáva el is repült. Amikor viszont a fifikás is otthagyta a tálat, megjelent két zöldike is, szinte egyszerre a harmadik rigóval, aki visszatért. De persze másik rigó is lehetett, nekem többnyire egyformák. Mindenesetre ők hárman viszont szépen megfértek egymás mellett, amíg ittak. Hogy fürdeni nem akartak vagy csak összetűzést nem óhajtottak, ki tudja, de mindegyik csak ivott, aztán odébb is álltak a kútkáváról.

Tisztára, mint az emberek, gondoltam a reggeli kávéval a kezemben elmélázva, az ajtófélfának dőlve. Néha tényleg megéri korán kelni, Ha nem is aranyat, de témát leltem az íráshoz. Köszi, kis tollasok, cserébe holnap is friss víz fog várni titeket!

“Nyári reggel” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Tüneményes írás, szeretettel gratulálok!

    Zsuzsa

  2. Kedves Katalin! Nálunk a tenyérnyi kertünkben is sok madár van.
    Most aranyos vörösbegyekre lettünk figyelmesek, vagyis ők ránk.
    Mindenhova kísérnek bennünket, vigyázni kell rájuk ne lépjünk.
    A galambokról verset is írtam, hogy a jó emberre mondják, galamblelkü.
    De a magért, -mint Te is írod – még egy fürdésért is ölre mennek.
    Köszönöm az élményt, szivesen időztem Nálad.
    Mária

  3. Kedves Kata!

    Mint írod a madarak sem egyformák, mindegyiknek más tulajdonsága van, a feketerigók, már nagyon városiasodtak, nem félnek az ember közelében. Nalunk a fenyőfán minden évben költenek, nem zavarja őket, hogy két macska ólálkodik az udvarban. Mikor már a földön táplalják a kicsiket, a növények közt tartózkodnak, a kutya felügyeli őket, ha macska közeledik elzavarja.
    Szeretettel gratulálok.
    Magdi💐🌷

  4. Kedves Kata!

    Nagyon aranyos írás volt, persze az állatok se egyformák, sőt a növények sem. Nem csak mi emberek vagyunk sokfélék. Jópofa jelenet lehetett, érdemes volt megfigyelni.

    Szeretettel: Rita💐

  5. Kedves Kata, nálunk a kertben a gránátalmafa sűrű ágai között a feketerigók raktak fészket, de a szemben lévő mediterrán fenyőkön egész madárraj lakik, rigók, verebek, vörösbegy, időnként látni szarkát is.. Néha nagy a hangzavar, különösen amikor a sirályok is megjelennek. Ez utóbbiakat nem szeretem, mert elég szemtelenek és néha veszélyesek is. Egyszer egy kb 8 cm-es (nem friss, már agyon száradt) csont esett le közvetlenül az orrom előtt, egy sirály ejtette el. Még jó, hogy nem a fejembre…
    Szeretettel Fgy

Szólj hozzá!