Tengeri csillag

Fodor Gyöngyi : Tengeri csillag

Nyàron reggelente – ha nem is minden nap – a tengerparton vagyok. Azért is megyek reggel, mert később már nagy a meleg, amit évről évre egyre nehezebben viselek. Fél kilenc körül szoktam menni és délben már otthon vagyok. Szerencsére közel van a házhoz, csupán 2-3 percet kell sétálni a hatalmas leander bokrok adta àrnyékban, és már oda is értem a kis öbölbeli homokos strandra, melyet pár nagyobb szikla, és kisebb-nagyobb kövek tesznek változatossá.
Miután elhelyezkedek, kb 2-3 méterre a víztől, pléd, törölköző, összecsukható napozószék, nagy strantáska a benne lévő dolgokkal (olvasnivaló, rejtvény, toll, telefon, jéghideg víz, némi gyümölcs, szalvétapapírok, naptej, szalmakalap, gumicipő) szemrevételezem a vizet, általában úgy, hogy fél lábszárig belemegyek. Több hete már, hogy meleg a víz. Tengerhez képest túl meleg, de gyönyörű tiszta, átlátszó, mindig megcsodálom a kis halak csoportját, vagy néha egy-egy nagyobb is feltűnik élelmet keresve a himbálódzó algák között. Körbenézek, kik vannak ott rajtam kívül. Abban a regggeli órában még kevesen, inkább tizenegy óra körül szoktak többen érkezni. Főleg olyanok, akik nyaralni vannak csak a városban, ők később kelnek fel, mire megreggeliznek és elindulnak… De szerencsére akkor sem zsúfolt, nem érnek össze a napágyak, az napernyők, marad egy kis magánszféra. Bezzeg a központi hatalmas strandon, ahol ezerötszáz napágy van, meg a napágy nélküli területen is tömeg van. Sokan jönnek vonattal Rómából, és azonnal odamennek, hiszen szinte szemben van a vasútállomással. Aki nem ismeri a várost, nem keresgél másikat, mert lehet délután már megy is vissza, és minden percet ki akar használni szép kisvárosunkban, amit úgy is neveznek, hogy “La Perla del Tirreno” vagyis a Tirrén-tenger gyöngyszeme. Nyáron megtelik a város, művészet parkolót találni, a boltokban, gyógyszertárban hosszúak a sorok, még éjfélkor is szól a zene az éttermek, pizzériák teraszán, de szeptember közepétől május közepéig minden visszatér a normalitásba, nyugodt és csendes lesz. De kicsit elkalandoztam..
Szóval … ahogy ott nézelődtem, kb 3-4 méterre beljebb egy víz alatti nagy kövön három tengeri csillagot véltem felfedezni, ami az eltelt évek során csupán egyetlen egyszer történt eddig meg velem. Mivel nagyon jól mutatnak a kagylógyűjteményben, akárcsak a tengeri sün páncélja, azonnal tudtam, hogy itt a kedvező alkalom, nincs mese, beljebb kell menni, alámerülni és leszedni őket a kőről, mielőtt még odébb állnának. Van, amikor tengeri sünt is lehet találni, de az utóbbi években eléggé kifogytak, mert késő este vödörszám szedték ki őket, hogy eladhassák az éttermeknek. Egyet kettőt persze el lehet vinni, azért nem lőnek fejbe, de vödörszám nem. Évekkel ezelőtt Luigi ha talált, feltörte és kiszippantotta a belsejét, mint ahogy az osztrigát is, de már annyira szennyezettek a tengerek, hogy nem ajánlják a nyers fogyasztását. Itt zöld színű a sünpáncél, nekem van már rózsaszín is, és lila is. Állítólag tengerenként más színűek. Külön művészet mire a szőrös, bökős tengeri sünből szárítás, kaparás,kifőzés után olyan lesz, hogy be lehet rakni a gyűjteménybe. Viszont a tengeri csillaggal nincs gond, megszárad, és kész.

Visszamentem a holmimhoz, és felhúztam a gumicipőket, mert a tenger alján több kisebb-nagyobb kő is akad, amibe nem szeretnék belerúgni, és elindultam arrafele, ahol a tengeri csillagokat láttam. Nagy levegőt vettem, s amikor alámerültem, és próbáltam leszedni őket a kőről, mert eléggé rá voltak tapadva, iszonyú fájdalmat éreztem a combom hátsó felén és a térdhajlat tájékán. Azt hittem ott halok meg, de akkor már csak egy csillagot kellett letépnem, gyors levegővégel, vissza a csillagért, aztán rohantam kifele a vízből.
– Valami megcsípett – kiáltottam a víz szélénél álldogáló férfinak, aki egy lepkefogóval a kezében fürkészte a tengert.
– Biztosan medúza volt, többet is láttam, most akarom őket elkapni – emelte fel a lepkefogó hálóját.
– Medúza? – alig bírtam menni, annyira fájt az egész lábam, olyan érzés volt,mintha beleestem volna egy csalánnal teli gödörbe. Ledobtam a tengeri csillagokat a plédre, és a telefonomat keresgéltem, hogy felhívjam a páromat, remélve, még otthon találom.
Pár perc múlva már meg is érkezett, hozta az aluminiumos kenőcsöt, meg a pezsgőtablettát, közben az ott lévők egy kis műanyag vödörben hoztak tengervizet, mert hogy azzal kell mosni, a sós víz jót tesz neki. Az édesvíz nem.
– Asszonyom, nem látta a táblát ?– kérdezte egy másik férfi, aki szintén odajött.
– Milyen táblát?
– Ami medúzaveszélyre figyelmeztet.
– Még jó, hogy nem cápaveszélyre – jegyeztem meg irónikusan.
– Csak ne viccelődjön ezzel, mert már Bari mellett is láttak cápákat, és tavaly itt Róma mellett Ostiánál is. A nagy meleg miatt felúsznak a Földközi -tengerről az Adriára is, a Tirrén-tengerre is.
Hirtelen átfutott az agyamon, amilyen “szerencsés” vagyok, biztosan engem támadnának meg a cápák az egy méteres vízben, mivel nem tudok úszni, ezért nem igazán megyek beljebb.
– Le kell pisilni, az a legjobb rá – adta a tanácsot egy nő, mert akkorra már legalább tizen álltak körülöttem, elfogva a napot és a levegőt is. – Vagy pisivel mosogatni.
Furán néztem rá, de a hangja ismerős volt. Luigi is felnézett, és helyeselt, mivel hogy az ő anyja is pisivel szokta nekik bekenni a medúzacsípést, amikor gyerekek voltak. Ekkor ismertem fel a nagy szalmakalap alatti nőt, aki pár háznyira lakik tőlünk, a tavasszal még virághajtást is kért tőlem. Ekkor lepkefogós pasi lépett oda, lelkesen újságolta és mutatta, hogy négy meduzát kifogott. Nem voltak nagyok, talán ha lehettek 6-7 centiméteresek, rózsaszínes, átlátszóak. Egyikük talán épp az én támadóm lehetett.
– Haza tudsz jönni gyalog, vagy jöjjek el érted autóval? – kérdezte a párom.
– Autóval ide? Még ilyen fájós lábbal is előbb hazaérek, mint te ide autóval – mondtam, hiszen az egyirányú utcák miatt fél várost meg kell kerülni. – Egyszerűbb gyalog, aztán menned is kell dolgozni.
– Ez igaz…. Akkor gyere, hiszen nincs messze. Majd egyik kezemben viszem a holmidat, másikkal meg téged foglak.
– Várj, a csillagjaim! – ugrottam volna oda, hogy összeszedjem a napon aszalódó kincseimet, de addigra már megrántotta a plédet, és a tengeri csillagok a forró homokban kötöttek ki. Miután már minden a szatyorban volt, felszedte azokat is, és berakta őket a törölköző rétegeibe, mondván, ott van egy kis nedvesség.
– Minden rendben? – kérdezte a “pisis” nő aggódó arccal.
– Erba cattiva non morire mai – nevette el magát Luigi, ugyanis ez a szólás annyit tesz, mint nálunk a “csalánba nem üt a mennykő”. (szószerinti fordítása más).
Azzal mint egy táncra felkérő lovag a karját nyújtotta felém, hogy elvezessen a táncparkettre:
– Tesoruccio, indulhatunk? – kérdezte mosolyogva.
– Persze, kincsem, indulhatunk! – válaszoltam, és belekaroltam.
Fájdalmasan égett és viszketett a hólyagokkal teli combom, mosolyogni valahogy nem volt kedvem. De minden baj közepette büszkén gondoltam hőstettemre, mert három csodálatos tengeri csillaggal lettem gazdagabb.

“Tengeri csillag” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!

    Érdekes történeteddel bemutattad, hogy a tengerben is milyen veszélyek leselkednek az emberre, sajnálatos, hogy ennyit kellett szenvedned.
    Szeretettel,
    Magdi

    💐🌷

  2. Nem lehetett semmi ez a baleset Gyöngyikém! Remélem azóta jobban vagy. Ezek szerint nem csak a szárazföldön, de a tengerben is vannak számunkra veszélyek. Még jobb, ha a cápát nem is mondjuk… Elmondanám csak annak a pisije jó, aki teljesen egészséges. Nagyanyám aki 3 hónappal a 100-dik szülinapja előtt halt meg mindig azt mondta, régen a nők saját vizeletükkel mosták az arcukat. De ha valakinek veseelégtelensége van az már nem jó…. No én se így, se úgy nem próbáltam, azt hiszem ezt kihagyom, bár ha ennyien mondják bizonyára lehet benne valami fertőtlenítő, vagy egyéb hatás… Szeretettel olvastalak! Éva

  3. Kedves Gyöngyi!

    Tényleg belevaló hölgy vagy. Azért a medúza csípésért nem irigyellek, de hála Istennek ezt is túlélted. Érdekes történetet hoztál, tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita💐

  4. kedves Márkus Kata, én életem első tengeri sünjeivel jártam hasonlóképpen. Görögörszágban szedtem őket, de mivel pont előtte nap, hogy indultunk volna haza, még nem száradtak ki. több zacskóba is becsomagoltam őket, mégis jött a bűz, még jóval a magyar határ előtt meg kellett tőlük válnom. Aztán következő évben már tapasztalt voltam, és már első nap begyűjtöttem őket, és mire mentünk haza kiszáradtak, viszont a többi teendőt velük már otthon végeztem el.
    Megtisztelő figyelmedet köszönöm.🌻

  5. Kedves Gyöngyi, bevallom, nem láttam még “élőben” tengeri csillagot. A balatoni kagylókkal van egy nem szeretem élményem. Egyik évben a fiúk nyaraláskor hoztak haza szép nagy zárt kagylókat. Utolsó nap gyűjtötték őket, itthon dunsztosüvegbe rakták, rá egy kis víz, és kitették az erkélyre. Hát, ha valami iszonyúan büdös tud lenni, akkor a kagylók két nap múlva azok voltak. Szerencsére aznap jött a szemetes, így üvegestől a kukába landoltak a kagylók.
    Szeretettel: Kata

  6. kedves Zsuzsa, ez az eset a múlt héten pénteken történt, friss az emlék, két napig borzalmas volt, ma már valamivel jobb. Amikor még nem itt laktam, akkor is már kagylóbolond voltam, Görögországban szedtem párat, meg vettem, aztán az egyiptomi Alexandriában vettem egy közel harminc centis csavart kagylót, csodaszép. Amióta itt élek, sokszor szedek, a severai várnál több km-es hosszú a homokos part, vihar után rengeteg van, szélcsengőt csináltam belőlük. köszönöm az olvasást és a hozzászólásodat. Fgy

  7. Kedves Gyöngyi!

    Nagyszerű, hogy a történeteid által bepillanthatunk abba a világba, amiben te élsz, és megismerhetünk sokféle érdekes szokást. Remekül megírtad, de a tengeri csillagokat kicsit sajnáltam.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!