Indiana Jones Csepelen

– Hogy az a veszett füstifecske csípje meg! – eresztett meg egy káromkodást Ifjabb dr. Henry Walton Jones, ismertebb nevén Indiana Jones, vagy röviden Indy, miközben hiába keresgélte ikonikus ostorát a XXI. kerületi kis garzonban, ahol jelenleg élt.

Sokakban, joggal, felvetődött a kérdés, miképpen kerülhetett a bálványozott hős Csepel szép szigetének ezen elhagyatott zugába. Nos a válasz elég prózai. Miután az USA már nem tartogatott számára újabb kihívásokat, így vendégprofesszor ként tanított szép hazánk Régészeti Egyetemének Pajszerológiai tanszékén.Magyarországon talált meg azokat a kihívásokat, amiket az USA egyetemein már nem talált meg.

A mai kaland. amire készült már erősen megviselte az idegeit. Hónapok óta kutatott egy szinte misztikus kincs után hiába, de érzései szerint ma talán sikerrel járhat. Még a frigyláda felkutatása sem emésztette fel annyi energiáját és tette próbára találékonyágát, mint mai kalandja tárgya. Végre korbácsát is megtalálta a sraphelt sütőjében,ahová az este tette száradni, miután beleejtette a WC csészéjébe. Fejébe csapta kalapját és belevetette magát az ismeretlenbe.

– A lakbért ne felejtse! – kiabált utána Durci Frigyes a házmester, miközben a lépcsőn haladt lefelé a célja felé. Nem is vett tudomást a felszólításról, de azért megszaporázta a lépteit és kilépett a Pitypang utcai bérház előtti térre.
Félmeztelen gyerekek futottak a betonon egy erősen megviselt labda után, miközben Indy a buszmegálló felé tartott. A közösségi közlekedést vette legszívesebben igénybe, miután múlt héten Tóth őrmester a körzetis megbüntette gyorshajtásért, mert a lovával nagy tempóban igyekezett a kincs nyomába, miután a szomszéd Gazsi remek információkkal szolgált a hollétéről. Persze Gazsi átverte, amit ezer forintja bánt. A szíve a torkában dobogott miközben célja felé zötykölődött a buszon. Talán ma sikerül megszereznie, gondolta miközben a verejtéket törölgette a homlokáról.

Az ütött – kopott bérház régen talán mutatós homlokzatára felpillantva Indy érezte, itt az idő. Belépett az ajtón és polcok között araszolva csillogó szemmel nézett az egyik tárolóra. Ott volt. Aranysárgán csillogott a félhomályban. Végre megtalálta!

Mindjárt két egyliteres napraforgó olaj csillogott a kisbolt egyik polcán, mely felé Indy áhitattal nyúlt.

“Indiana Jones Csepelen” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Igen, vissza a múltba, 84-től csak fél litert adtak egy hónapra,libatollal kentük a palacsintasütőt!
    Tiszt: G

  2. Hát, elképzeltem Harrison Fordot amint olajos üvegért szalad, jót nevettem. Nagyon találó, elkeserítő, de… itt mindenképpen humoros. Szeretettel: Éva

  3. Kedves Sándor! Itt is szeretettel gratulálok, fenntartva
    másik oldalon hagyott véleményezésem. Köszi a mosolyt.
    Mária

Szólj hozzá!