Égig érő lángok

Egy átmeneti otthonban dolgoztam. Aznap óvatosan kanyarodtam be a felhajtón s a hatalmas épület titkos menedékként, kísértetiesen magasodott előttem. Vihar készült. Az égen átcikázó villám még egy pillanatra megvilágította a bodros bárányfelhőket felváltó szürkeséget és már érezni lehetett az eső illatát, ami úgy zúdult le a poros utcákra, mintha el akarna mosni minden szennyet. A nyitva hagyott ablakokban hullámzó függönyök kitartóan tűrték az elemek vad táncát, s a szél tépte hajladozó faágak kopogása összemosódott a nyitva hagyott kerékpártároló ajtajának rekedt nyikorgásával. Átvágtam a főépületen, amiből kopott falépcső vezetett át egy másik épületrészbe. Ez az emberkereskedelem áldozatainak volt fenntartva. Az épületet hatalmas terasz ölelte körül, s a valaha raktárnak használt óriási terem, most tanodaként működött.

Délutánra elült a vihar. A sötét felhők szürkeségén áttört a ragyogó kékség, s az eget színes szivárvány szelte ketté. Lassan kezdtem megszokni az átmeneti otthon nyüzsgő életét is. Az első emeleti folyosón elhelyezett kopott kanapén gyerekek ugrándoztak, a velük szemben lévő konyha ajtaját hangos csattanással vágta be a huzat. Itt mindennek megvolt a maga rendje. A faliújságra kirakott táblázatból pontosan ki lehetett olvasni, hogy mikor, melyik családnak kell a folyosókat, az udvart, a tanodát takarítania. S bár néha felhangzott egy-egy méltatlankodó mondat, mindenki tette a dolgát, hogy a gépezet olajozottan működhessen.

-Tűz van!
Az épület délutáni csendjét hangos zsivaj, ijedt sikolyok törték meg. A gyerekek, mint megzavart hangyaboly futkostak az udvaron, az égő melléképület körül.
-Takarodjatok a szobáitokba! – dörgött rá az egyik lakó a gyerekekre, kezében egy porral oltóval. -Kevés lesz ez ide! – kiáltotta, amikor a füstből felszálló hamu szemcsék kergetőzve táncoltak előtte.

A lángok átterjedtek a közeli fákra, melyek termései hangosan szólva durrantak szét. A lángnyelvek szinte az égig értek, vörös-narancsra festve annak kékjét.
Az ijedtség, a tűznél is jobban terjedt. -Nem tudom feloldani a telefonom! – sikoltotta Edit, a gondozónő. A szobáikba zavart gyerekek fürtökben lógtak az ablakokban, ijedt szemeikben visszatükröződtek az égig érő lángnyelvek.

Már este volt, mire a tüzet eloltották. A feketére égett deszkákból keskeny füstcsík kúszott az ég felé.

Az ezüst színű autó halkan duruzsolva gurult be az udvarra. Az autóból kiszálló elgyötört arcú nő lassan húsz éve vezette az intézményt, amit szinte a semmiből épített fel.

A lakók már az udvaron gyülekeztek, s némán nézték azt a nőt, akinek az otthonukat köszönhették. A fekete ruhás alak lassan beleolvadt az ég sötétjébe, mikor a lámpák felgyulladtak és megvilágították a könnyáztatta arcot.

„Emberek!
Nézzék el nekem, ha sírni fogok…Próbálom azt hinni, hogy öngyulladás történt…Mit csinálnak, ha leég az épület? Nekem van hova hazamennem, de Önöknek? Hova viszik a gyerekeket? Hova viszik őket? Nézzék meg, mi van ott, ami leégett! Itt minden faszerkezet! Ha leég, hova rakom Önöket?
Holnaptól összeszedjük a papírokat, együtt a gyerekekkel. Mert amelyik gyerek munkára van fogva, az tanul is…Emberek! Az országban tizennyolc átmeneti otthon visszamondta a működési engedélyét, mert nem tudják fenntartani magukat!
Minden reggel amikor munkába indulok, a férjem megkérdezi, megéri megtartani ezt az épületet? Megéri. Nekem küldetésem van. Az a küldetésem, hogy otthont adjak Önöknek…”

A lakók lassan szétszéledtek, s a teraszon rögtönzött értekezlet végszava, „holnap derítsétek ki, melyik gyerek gyújtogatott!”

Lassan beesteledett. Az utca túloldalán felhangzott a Happy Birthday, s az élet ment tovább. Fáradtan indultam haza. A földszinten Bazsika simult hozzám.
-Ma tényleg ne menj haza! Anya megint bántani fog…Lefejtettem magamról az ujjait, fájdalmasan szisszent fel.
-Mi történt a kezeddel?
-Megégett…Haza mehetek veled?

“Égig érő lángok” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagy katasztrófa az öngyulladás, ha villám csapás miatt keletkezik tűz, vagy elektromos zárlat okozza azt, de a szándékos gyújtogatás az megbocsáthatatlan bűn.

    Szeretettel: Rita🌼

Szólj hozzá!