Az út vége

Szép, tiszta szoba. Az ágyban frissen felhúzott, vasalt ágynemű, melynek a párnája kissé magasabban van, hogy a benne fekvő személy mintegy félig ülő helyzetben lehessen, hogy kifogástalan frizurával, szolidan sminkelt békés arccal el tudjon köszönni a szeretteitől és miután ez megtörtént, örökre behunyja a szemét.

Idillikus állapot, de jó is lenne, ha így lenne!

Bár teljesen más téma, de valamikor a szerelmes filmek egy része a házassággal ért véget és mindenki boldog volt. A valóságban viszont onnantól kezdődik egy teljesen más élet, melynek a kimenetele gyakran végződik válással, de ez valóban más történet.

Petőfi nem ágyban és párnák között szerette volna, ha eléri a vég, neki megadatott, bár ki tudja, hogy ott a harcmezőn is erre vágyott-e? Radnóti viszont szerette volna viszontlátni a feleségét, ami nem adatott meg neki. Még csak harmincöt éves volt, amikor kivégezték.

Van, ki élete teljében, erős, edzett sportolóként összeesik és vége, más meg 90-100 fölött is hosszú betegség, szenvedés után válik csak meg a földi léttől, nem egy úgy, hogy már azt se tudja, hogy ő maga kicsoda, hol van, és nem ismeri meg a saját családját sem.

Az, hogy mit szeretnénk többnyire köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Többségünknek nem könnyű sem élni, sem meghalni.

“Az út vége” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Az írásod érzékeny témát érint, mindannyian részesei leszünk valamiképpen.
    Az életünk egy része, amelyben tehetünk valamit magunkért, szeretteinkért, s van egy része, amelyet el kell viselnünk, mert ez a sorsunk.
    Így az út vége felé számadást készítünk, de ennek következtetéseit legfeljebb az utódaink tudják hasznosítani.
    Igaz, azt sem mindig.
    Szívesen olvastalak, szeretettel: Erzsi

  2. Kedves Mária és Gyöngyi!

    Köszönöm az olvasást, a hozzáfűzött gondolatokat, egyetértéssel olvastam azokat.

    Szeretettel: Rita🍁

  3. Sokan vannak betegek, akik alig várják már, hogy vége legyen a szenvedésüknek, de még hónapokig, akár évekig is életben tartják őket, hadd szenvedjenek minél tovább. Van aki meg élni szeretne, de fiatalon meghal. Sokan csak vannak, nem élnek, csak vannak, mert ahhoz, hogy éljenek, más életkörülmények kellenének nekik, munka, fizetés, lakhatás például… Vannak, akik dúskálnak a sok pénzben, nem is becsülnek meg semmit, megveszik, két nap múlva ráunnak, eladják, kidobják, valami újabbra cserélik stb…, de lehet boldogtalanabbak, magányosabbak, mint az, aki hónapról hónapról él.
    Az elmúlt két hétvégén sok emberrel találkoztam és beszéltem, és bizony kevés volt az, aki elégedett volt a helyzettel, legyen az akár magánügy, akár munka, akár politikai. szeretettel Fgy

  4. Kedves Rita! Nagyon is igaz: Többségünknek nem könnyű sem élni, sem meghalni.

    Szeretettel időztem Nálad, az életből, életről írt írásaid gondolatait csak megerősíteni
    tudom.

    Mária

Szólj hozzá!