Érzelmek hullámhosszán

A harmincas évei elején járó hihetetlenül karizmatikus, modellalkatú hölgy nagyon el volt keseredve. Legutóbb is, amikor amolyan ,,bemutatkozó vacsorára” hívta meg vőlegényét vállalkozó, befolyásos apja szó szerint félrehívta egyetlen felnőtt lányát és kategórikusan kijelentette, ha hozzámegy egy szegény ágrólszakadt csoró tanáremberhez, aki képtelen lesz eltartani, akkor meggyűlik a baja, mert többet nem szívesen látott vendég a családban.
– Ezt nincs jogod megtenni! Vedd tudomásul! Felnőtt nő vagyok, és azt teszek az életemmel, amit csak akarok! – dühösen toppantott egyet lábával, mire apja kissé hátrébb húzódott, és megijedt.
– Kislányom! Én csak a te boldogságodat szeretném! Talán baj az, hogy megmondom az igazat?! – kérdezte nyíltan mint aki vérig van sértve.
A helyzet szó szerint pattanásig feszült volt.
– Értsd meg végre! Az a fantasztikus ember, aki az ebédlőben ül ő lesz az én férjem, és remélem gyerekeink apja is! Sajnálom, hogy te ezt nem vagy hajlandó belátni! – válaszolta, majd felemelt dacos akarattal kiviharzott a konyhából, kézenfogta jocskán megilletődött, szabadkozó vőlegénye kezét, aki megköszönte a vendéglátást és kézenfogva elrohant párjával, akinek így is legalább két és fél órára volt szüksége, hogy tökéletesen lehiggadjon, és megnyugodhasson.
– Egyszerűen annyira nem értem az apámat, hogy miért kell ennyire gyerekesen viselkednie?! – a vezetőülésben ült, és látható volt, hogy egész karcsú, sportos teste jócskán megfeszül a fokozott stressz, és idegesség miatt.
– Édesem! Tudod, hogy támogatlak mindenben, és őszintén sajnálom, ami történt… – vőlegénye igazság szerint nem tudta, hogy beszélhet-e, vagy jobban teszi, ha csendben marad. Legalább is addig, amíg a puskaporos kedélyek valamicskét le nem csillapodnak!
– Annyira aranyos vagy! Imádlak, de apámnak akkor sem volt hozzá joga, hogy feltételeket szabjon! – dúlt-fult még jó darabig. Aztán késő este hazaértek, és már csak egy forró, nyugtató zuhanyt szeretett volna venni, ami megnyugtatja felzaklatott idegeit.
– Beugrom a zuhany alá! Az talán sikeresen kitisztít kívül és belül! – fokozatosan hajította le magáról a ruhadarabokat, majd azonnal beállt a zuhanykabinba.
Vőlegénye addig felakasztotta párja ruháit a fogasra, és maga is kényelmes otthoni ruhába bújt, majd esti vacsorát készített.
Alig tizenöt perc múltán frissen, és kipihenten a hölgy kilépett a gőzből, és szívében különleges hálát érzett, hogy vőlegénye jóformán – helyette is -, mindenről gondoskodott, és igyekszik mindenben támogatni, és segíteni őt. Irdatlanul nagy kő esett le a szívéről.
– Drágám! Nem is tudom, hogy mit kezdenék nélküled! Valóságos kincs vagy! – szabályosan a nyakába ugrott, és mint valami nagyon hálás, lelkes kis állatka össze-vissza csókolta.
– Nem tudtam, hogy mit ennél szívesen így készítettem szendvicseket úgy is este van már! – szabadkozott alázattal, mint aki szégyelli a megtörtént eseményeket.
– De drága vagy! Nagyon köszönöm! – kifújta a levegőt, és kicsit mohón máris enni kezdett, mert azt gondolta, hogy egy-két falat csillapítani fogja a hirtelen felszabadult adrenalin mennyiséget.
– Tudod mit? Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha már holnap elutaznánk egy tengerparti szigetre és megtartanánk az esküvőt? – kérdezte váratlanul, mint egy új ötlettel.
– Hát… jól hangzik édes, de nem lesz ebből baj?! – kérdezte tartva a következményektől.
– Mi baj lenne?! Felnőtt emberek vagyunk! Dönthetünk szabadon és függetlenül! – még mindig érezhető volt hangjában a keserű, karakán dac, amit képtelenség volt pár óra leforgása alatt kivernie a fejéből. Sosem értette, hogy miért kell az embereket a külsejük, vagy a foglalkozásuk, társadalmi hovatartozásuk szerint megítélni, vagy kategorizálni. Annak idején a nagyszülei házában nevelkedett, akik egyszerű emberek voltak, mégis sikeresen megtudták tanítani neki a kölcsönös empátia-tolerancia törvényét.
– Drágám! Bocsáss meg, hogy most úgy tűnhet, hogy csak magammal tőrödöm, de annyira bosszant, és felkavar ez az egész, amit az apám rámakar erőltetni! – szinte egész angyali nőiessége követelte a férfitól, akit szeret, hogy átölelje és megvigasztalja, amit a másik meg is tett:
– Nyugalom! Megértelek! – simogatta, óvatosan dörzsölgette a vállalit, és ebben a percben ténylegesen nem számított semmi a világon csakis ők ketten!
Másnap a csinos hölgy egyik legjobb barátnőjével ült le egy kávéra beszélgetni, aki turisztikai cégnél volt ügyintéző munkatárs és mindig sikeres eltudta intézni ,,törzsvendégei” számára a kedvező, akciós fapados utazásokat. Így a hölgy szinte azonnal le is foglalt egy álomszép, mesés kéthetes utazást valamelyik csendes óceáni kis szigetre nem messze Ausztrália partjaitól.
– Dia! Képtelen vagyok kiigazodni rajtad! – bámult barátnője kíváncsi, kutató szemekkel rá. – Ha imádod a vőlegényedet, akkor miért kell tűrnöd, hogy a vaskalapos apád mindenbe beleüsse azt a fene nagy orrát?! Kész káosz az egész! – aprót koryolt az időközben kihűlt cappuccinójából.
– Nézd Szandrám! Ez egy bonyolult családi helyzet, amiből már most elegem van! Ha apám nyílt kártyákkal akar játszani, hát akkor én pedig megyek a magam feje után! – jelentette ki határozottan.
– Édesanyád hogy viseli?
– Biztos, hogy neki is nagyon rossz, de én világ életemben utáltam, ha megmondják helyetem, hogy mi a jó és mi a rossz döntés! Már látom is magam előtt, hogy jóapám mit fog szolni az első unoka érkezéséhez! Lesz patália az egyszer biztos! – furcsa, torz-mosolyt erőltetett az arcára.
– Ugyan már Dius! Csaknem annyira konzervatív! Vagy igen?!
– Hó! Te még nem ismered őt isten igazán drágám! Ha egyszer ő valamit kimondd akkor annak, ha törik, ha szakad, de úgy kell lennie! Nincs vélemény különbség! Most szeretnék kettesben elutazni Robival, és végre kikapcsolódni, és feltöltődni!
– Drágám! Jobb lehet el sem tudnál képzelni! Valóságos édenkert és paradicsom! Már a sziget élővilága lenyűgöző! Biztos élvezni fogjátok!
– Annyira szeretném hinni, hogy így lesz, mert a romantikus naplementében fogjuk egymás ujjaira húzni a gyűrűket… – jegyezte meg sejtelmes hanggal.
– Te jó ég! Őszintén gratulálok nektek drágám és a legjobbakat kívánom nektek! – puszilta gyorsan körbe! – Akkor ezt megkéne ünnepelni egy fergeteges csajos bulival nem?!
– Mindenképp, de előbb megnyugtató lenne, ha kettesben romantikázhatnánk a párommal!
– Persze! Ez csak természetes!
A délelőttöt jóformán végigbeszélgették, és mindketten megkönnyebbülten mentek haza.
Másnap Dia és Robi mindketten repülőre szálltak, és meg sem álltak a mesés paradicsomi szigetig. Az időelolódás és a nyolc órás utazási idő még így is mindkettejük energiáját jócskán kivette.
Cölöpökre épített, szalmafedeles konyhóban volt a szállásuk, mely közvetlenül a hófehérhomokos kikötő mellett terült el, és ha az ember végigment a fából épített stégen két fából kivájt kenut talált, amit bármikor igénybe vehetett.
– Mit szólnál, ha lepakolnánk a holminkat és fürdenénk egyet? – huncut moslya valósággal szikrázott, mint aki készül valamire.
– Jó ötletnek hangzik, de előbb talán… ehetnénk valamit, vagy nem?!
– Jaj drágám! Fontosabb dolgok is vannak az életünkben, mint az evés, de ha ennyire ragaszkodsz hozzá hoz magaddal egy szendvicset az kitart az ebédig! – torkolta le kedvesen, majd úgy hogy Robi ne láthassa kivett egy kis dobozkát a hátizsákjából, és elrejtette kisebb tarisznyaszerű zsákjába, amit magukkal vittek.
– Akkor indulás! Felfedezzük az őserdőt! Talán még vadállatokkal is találkozhatunk! – Diában valósággal égett a kalandvágy és az új dolgok iránti mohó, és hajthatatlan kíváncsiság, míg Robi mindig is kicsit távolságtartóbban közelített az újdonságok felé. Kissé így is idétlenül érezte magát bő, és megnyúlt vizhatlan bermudanadrágjában és polóingében, amit a káros napsugarak ellen volt kénytelen viselni, míg Dia gyönyörű, egzotikus bronzbarna bőre valósággal megdobogtatta romantikus szívét.
Dia, akár egy bátor, karakán felfedező ment elől a buja, növényekkel telizsúfolt erdőben, míg Robi igyekezett felvenni a tempót és szorosan követte.
Hihetetlenül egzotikus vízesések, kisebb-nagyobb dombságok, és szemet kápráztató környezeti csodák követték egymást, és mire sikeresen megtalálták a hazafelé vezető utat egy íránytű segítségével, melynek használatát szintén ki kellett tapasztalniuk Dia keresett egy lakatlan, harmónikus tengerparti helyet egy pálmafa árnyékában, miközben mámoros, romantikus naplemente tárult szemeik elé. Robi is lehuppant a homokba és szinte hipnotizáltan bambán bámulta az előtte lévő hihetelen látványt. Dia ezt az időt használta ki, hogy elővegye a kis dobozkát zsákjából.
– Pálóczi Róbert! Leszel a férjem? – kérdezte kissé félszegen, de komoly hanggal.
– Hogy micsoda? Mit kérdeztél édesem? – mint aki nem hitt a fülének.
– Nagyon megszerettelek, és szeretnék veled élni! – vallott szerelmet, miközben az andalító óceán hullámjai cirogatták lábaikat.
– Ez nagyon jól hangzik… – alig tudott megszólalni megdöbbenésében, hogy őt bárki is ennyire szeretheti.
– Te szeretnéd felhúzni a gyűrűt, vagy inkább rám bízod? – nyitotta ki a kis dobozkát, melyben két gyűrű lapult titokban.
– Megpróbálom én… – kicsit ügyetlenül húzta párja gyűrűsujjára a gyűrűt, míg Dia ugyanígy cselekedett, és abban a pillanatban, hogy a fényeskedő napból már csak egy pislákoló bíborszínű festmény maradt az égben pontosan érezhették, hogy bárki bárkit mondjon összekötötte életüket a sors.