Kresz vizsgám

Kresz vizsgám

A nagy büdös népi demokrácia alatt, táskákban hordták kapun kívülre a gyárakat. A portás látása úgy romlott, ahogy részesült a szajréban. Csepel teherautók is besegítettek, de ez már a felsőbb elvtársak biznisze volt. Bartelben is folyt az anyagi és szellemi javak „elidegenítése”. Erre jó példa történetem, mikor is láng- és ívhegesztő betanított munkás oklevelet (-ket) írtam, úrvezetői jogosítvá-nyomért. A szőcsényi Szakiskolában, felnőtt továbbképzés keretében oktattam azokat, kik már több tíz éve ragasztották a vasakat elekt-romos ívvel, de nem volt papírjuk róla. Magam adtam le az elméleti és gyakorlati órákat. Jóska bácsi, ki az első jégkorszak óta művelte a szakmát, tőlem okulta; a főiskolai gyakorla-tok alkalmával, jó, ha ötven méter varratot készítettem. De azért olyan is volt, amit én tudtam jobban: az elméletet! A nyolc elemis bátyóknak meséltem az áramerősségről, az elektromos töltésről, és a fluxusról… El lehet képzelni, hogyan utáltak volna, ha minden harmadik órát nem a falusi kocsmában adom le… Mikor mondták, hogy nagyon forró és száraz a hegesztőtrafó, az ivóba kellett engednem őket, különben összedőlt volna a magyar népgazdaság!
Közben Marcaliba is jártam, autóvezetést tanulni. Itt oktatóm megtudván, mivel foglal-kozom, megkért: „Nem tiltakoznék, Tiborkám, ha az én személyimbe is a hegesztő, vagy mi a fene szakma kerülne…”
Meg is jelent a nyolc hetes tanfolyam elméleti vizsgáján. Budapestről, a MÉM*-től vizsgabiztost rendeltek, ki szerencsémre a karosi bortól megvidámulva egyre kevésbé foglalkozott a nagy egzámennel. Természetesen mindenkinek sikerült, hozták sorban a flepniket, és jegyeztem be a végzettséget, és stempliztem rá hazánk címeres pecsétjét. Megjelent oktatóm is, ki még egy igazolvánnyal lepett meg.
– Mi az Feri, mit akarsz ezzel itt?
– Hát tudod, a fiamé, Rudié, tudod, nagyon szeretjük, egyetlen gyermekünk…
– B… meg! Anyósodét nem hoztad?
– Hm, igazad van! – mért nem szóltál előbb?!

Igen, így lett betanított munkás fél Marcali… De én változatlanul gyakoroltam a ve-zetést, és eljött az én megmérettetésem is.
Kaposvárról jött csinos hölgy lett a vizsgabiztos. Mondták, hogy előtte igyak legalább féldeci pálinkát, hogy ne remegjen lábam a kuplungon. Akkoriban délelőtt kilenc óráig szesztilalom volt. Egy városszéli bodegába szorult élelmiszerüzletben szert tudtam tenni két decis császárkörte likőrre. (Gyenge, ha jól emlékszem huszonnyolc fokos szesz.) Hát benyakaltam mindet, mert sajnáltam a kukába dobni a félüvegnyit. Jó kedvem is kerekedett! Határozott voltam a volán mögött. Lazán vet-tem az akadályokat, de azért kis félsz is rám férhetett volna, mert elbizakodottságomban a stop tábla felé araszoló kocsik egyikeként elfelejtettem fékezni.
– Tudja, kérem, hogy figyelmen kívül hagyta a megálljt jelző táblát?! – jött a lágy trilla az anyósülésről, mely az én fülembe pokoli disszonánsként harsogott.
Elég későn, huszonhárom évesen tanultam meg vezetni. Már ez is hizlalta rosszakaróim máját, pláne hogyha kivágnak… Beleléptem a gázba, a Skoda 100-as farmotorja felbúgott, és a maga lóerejéből úgy,ahogy tellett: „beszáguldottunk” a rutinpályára. Szabályos mo-torleállítás, üresbe rakás, kézifék, satöbbi kö-vetkezett. Mereven néztem a szélvédőt, mit ugráljak – leszerepeltem, ez van!
– Tudja, Tibor, maga meglátásom szerint jobban vezet, mint ahogy azt nekem előadta.
– Ez mit jelent?
– Átengedtem.
Boldogan csaptam be a kocsiajtót, és mentem az oktatómhoz.
– Mi van, öcsém, sikerült?
Elmondtam a történetet.
– Nem álltál meg a stopnál, te balf…!
– Most nem, de majd életen keresztül igen…
– Ezt nekem is ígérje meg! – lépett oda a csinibaba.
– Nem lesz gond vele, Piroskám! Ez a gyerek nagyon jól tud vezetni, legalább úgy, mint én láng- és ívhegeszteni! – nevetett.
– Jó sört azért most megiszunk! – mondtam, és elindultunk a Tavasz presszó felé.
Igen, ez volt az én bartelom, mellyel jómagam is léket vághattam az undok kommunista diktatúra süllyedő hajóján…

*Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium

“Kresz vizsgám” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az ilyen bartel bizony létezett, egy ilyennek én is részese (haszonélvezője) voltam. De ilyesmi manapság is van bőven, és soha meg nem szűnik, mert az ember nem változik.

  2. Nagyon kifejező írás, kicsit visszavitt abba a nagy…………………
    Tetszéssel gratulálok.

    Mária

  3. Tavasz presszó Marcali….. erre még én is emlékszem. Fiatal koromból…
    Fgy

Szólj hozzá!