Egy igazán szerencsétlen nap!

Egy igazán szerencsétlen nap!

Mindannyian tudjuk, hogy vannak szerencsés és kevésbé szerencsés napjaink. Igen-igen, van amikor minden sikerül, flottul mennek a dolgaink, és akad olyan napunk, amikor semmi sem jön össze, de ez még hagyján, minden a lehető legrosszabbul sül el.
Fiamék tegnap reggel hívtak, hogy aszongya, olaszországi nyaralásukból hazajövet beugranak hozzám Szárszóra, és itt is maradnak néhány napig. Ja, és süssem meg a mélyhűtőben egy ideje várakozó kacsát. Megörültem a hírnek. Jaj de jó, hogy útba ejtenek, soha jobb alkalom a kacsasütésre, egymagamnak úgyis sok lenne.
Már kora délután feltettem a csontkemény jószágot a normál hűtőbe. Aztán gondoltam egyet, meglepem én a fiatalokat egy jó kis almás süteménnyel. Az ezerszer elkészített sütit annak rendje és módja szerint beraktam a sütőbe, megfelelő hőfokra, időpontra beállítva, ami remek találmány, az embernek nem kell aggódnia, hogy véletlenül megfeledkezik róla. A program leállását hangos berregéssel jelzi a tűzhely.
Természetesen nem álltam őrt a konyhában, mért is tettem volna, hiszen a nyitott ajtó megfelelő biztosíték arra, hogy meghallom a csöngést. Igen ám, de valamiért mégis becsuktam az ajtót, és nem reagáltam a hangjelzésre. Azt hittem, még nem telt le az idő. Végül gyanúsan hosszúnak tűnt a várakozás, és kimentem a konyhába megnézni, hogy is állunk. Nagy megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy az óramutató éppen nullán áll. Nagyszerű, jól ráéreztem. Kinyitottam a sütő ajtaját és döbbenten láttam a szénfekete színt mutató süteményt. Az időtartam már rég lejárhatott. Hiába kapcsolt ki a készülék, a forró levegőben megfeketedett a teteje.
Atyaúristen, most mit csináljak? A sütinek annyi, ezt – úgy ahogy van – ki kell dobni. Felvágtam, mert kíváncsi voltam az állagára. Belülről tökéletes volt, amit azóta sem tudok hová tenni. Majd lefarigcsálom, eldugom, és megeszem én, morfondíroztam magamban. Egy éles késsel, óvatosan levágtam a kockára darabolt almás pite tetejét és az alját is. Szegények ott sorakoztak kopaszon. Aztán jobban szemügyre vettem az alját. Jé, ez nem fekete, szép barnás, olyan, mint amilyennek a tetejének kellene lenni. Mi lenne, ha megfordítanám és az alja funkcionálna tetőként. No, a többit már így csináltam, s bár sok kárba veszett, egy tényérra valót sikerült megmentenem. Majd azt mondom, hogy a többit már megettem. Igaz, hogy az inzulinrezisztenciám miatt ilyen mennyiséget nem vághatnék be, és Roland biztosan haragudni fog, de egye fene, inkább ezt, mint hogy eláruljam, mi is történt valójában.
No, reggel nyolc órakor kivettem a kacsát a hűtőből, még igencsak fagyott állapotban volt. De hát van időm, fiamék délután 15 órára jelezték az érkezésüket. Addigra, még egy dinoszaurusz is megsül. Fél tizenegykor nekigyürkőztem a feldarabolásnak. Nem részletezem, közel háromnegyed órán át birkóztam a kacsa felszeletelésével. Végre, megvan! Annak rendje és módja szerint besóztam, fűszereztem, és bőrével lefelé elhelyeztem a nagyméretű tepsin. Csakhogy ez egy lapos tepsi, és nem lehet a fóliával úgy lefedni, hogy ne érintkezzen a húsokkal. Mit volt mit tenni, majd a tepsi két oldalán alágyűröm a fóliát.
Kinyitottam a kellően előmelegített sütőt, és meglepve láttam, hogy elfelejtettem kivenni belőle a többi sütőedényt. Így nem lehet betenni a húst. Fogtam két konyharuhát, és kellően felvértezve magamat, megragadtam a sütőket. Az első is forró volt, el is engedtem gyorsan, ott landolt a kövezeten. A másodiknál már felkiáltottam és szó szerint földhöz vágtam a szerencsétlen konyhai eszközt. Mindkét kezem megégettem.
Végre beraktam a hússal megrakott tepsit, de mielőtt még megkönnyebbülten felsóhajtottam volna, rádöbbentem, hogy a fólia lemaradt róla. Újra ki kellett venni a tűzforró tepsit, de már nehéz volt fóliába bugyolálni.
Közben a húslevest is feltettem főni, ami hamar elkészül a gyorsfőzőben, de most csak nem akart felforrni. Kinyitottam, és meglepve láttam, hogy a gumigyűrű, ami mindig a helyén maradt, most levált a fedőről és beleesett a levesbe. Hiába gőzölgött az arany karikás húsleves, ezt már nem lehet felszolgálni, ki kell önteni.
Mi történik ma velem, hogy semmi sem sikerül? Megcsináltam a köretet, ezzel legalább minden rendben ment. Jobb kedvre derültem. Minden jó, ha a vége jó. Itt van még a kacsa nyaka, zúzája, mája, s egyéb apróságok, feldobok egy kis pörköltet. S lőn!
Na, még megterítek és befejeztem. Jaj, nem ez a tányér kell, hanem az alatta lévő. Félreteszem, de közben meglököm a falra akasztott merőkanalat, ami leesik és nagy csörömpöléssel ketté töri az imént odarakott tányért. Még sincs vége a pechsorozatnak?
Eddig nem gondoltam rá, de meg kell örökítenem ezt a különleges napot. Bosszúsan nekikezdek az írásnak.
S ahogy az általában lenni szokott a beszámolók végén, gyakran van még egy slusszpoén. Miközben ezeket a sorokat róttam, eszembe jutott a pörkölt. Kislángon főtt, legalábbis azt hittem. Felemeltem a fedőt, és már nem is csodálkoztam a szénné égett húsdarabokon.
Némi vigasz: a kacsa viszont remekül sikerült.

“Egy igazán szerencsétlen nap!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa!
    Együttérzéssel olvastam soraidat.
    Nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, azęrt tartom tiszteletben a sütni- főzni tudók tudományát, mert én a százszor jól elkészített ételt is el tudom rontani, minden konyhai műfajban.
    Szeretettel gratulálok írásodhoz:
    Erzsi

  2. Kedves Marika, Gyöngyi, Rita, Éva, Mária, Kata!

    Nagyon szépen köszönöm a kedves véleményeket. Valóban van olyan nap, amikor semmi sem jön össze.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  3. Kedves Zsuzsa!
    Voltak is, lesznek is olyan napok, amikor semmi sem akar sikerülni.
    Ilyenkor az ember lánya azt gondolja, hogy jobb lett volna ma fel sem kelnem az ágyból.
    Én egy alkalommal elvállaltam torta sütést szülinapra. Amilyen krémmel kérték, azt már legalább egy tucatszor megcsináltam. Mégsem sikerült. Háromszor kezdtem újra meg újra, mikorra elfogadható lett a végeredmény. Bőven mínuszos lett a napom.
    Szeretettel: Kata

  4. Kedves Zsuzsa! Mondanám, hogy megmosolyogtam, mert nagyon élethűen, nem
    sajnáltatva magadat írtad le e napod történetét. De sajnos történnek velünk
    hasonlók, amikor nem mosolygunk.
    Köszönöm, hogy olvashattam.
    Mária

  5. Hát ez valóban pech sorozat volt kedves Zsuzsa! Így leírva mulatságos lett, és én nevettem is bevallom, no nem kárörvendeztem, csupán jól megadtad a módját a történetnek, ami a napnak hála kitűnően sikerült. Nekem éppen most mondta a cirko kazán szerelőm, hogy alaplapot kell cseréltetnem a kazánban, mert bedöglött, nincs mese. Még jobbik eset, hogy nem mínusz 20 foknál…. Szeretettel: Éva

  6. Kedves Zsuzsa!

    Az elején együttérzéssel olvastam a soraid, kellőképpen sajnáltalak is. Tudom, hogy mennyire bosszantó az, hogy épp akkor nem sikerül valami, amikor a legjobbat akarjuk. Amikor fontos, hogy minden tökéletes legyen. Aztán őszintén meg kell vallanom, hogy elérkeztem egy olyan részhez, amin már én is csak nevetni tudtam. Ez nem káröröm volt, hiszen az igazán távol áll tőlem, de annyira jópofán és őszintén írtad le a sok bakit, hogy az már inkább kabaréba illő volt. Jól tetted, hogy megörökítetted. Igazán olvasmányos lett. Ha vendéget várok, akkor vagy egy kis sajtos sóst dobok össze – hamar elkészül – vagy meggyes lepényt. Nos a múltkor a meggyes lepénybe cukor helyett véletlenül sót tettem. Képzelheted? Abból semmit se lehetett megmenteni.

    Szeretettel: Rita🍁

  7. Kedves Zsuzsa, tudom sovány vigasz, de más is járt már így. Többek között én is. Amikor leginkább ki kellett volna tenni magamért, amikor fontos lett volna, pont akkor. 😊 Fgy

  8. Kedves Zsuzsa!
    Végig mosolyogva olvastam soraidat. Tudom, hogy neked ez nem volt olyan vicces, de így leírva egy élmény volt. Bizony vannak ilyen napok, amikor semmi sem jön össze.
    Szeretettel: Marika🍗️🍰️

Szólj hozzá!