Jártó Róza: Egy szerelmes élet pillanata

Jártó Róza
Egy szerelmes élet pillanata
Petőfi Sándor: Szeptember végén címmel megírt verse nyomán..

Hallottam valahol azt a mondást, hogy az élet a pillanatok sorozata.
Most mesélek egy életről, amely oly rövidre sikeredett, hogy csak egy pillanat volt.
Mégis belefért egy nagy-nagy szerelem, amely érzésről minden ember csak álmodozik és azóta is csak erről beszél a világ.
Mesém szereplői Petőfi Sándor és az ő kedvese, Szendrey Júlia.

Csendes, szerelemmel teli volt a szíve Sándorunknak, ahogy azon a szeptemberi napon ölében tartva ringatta Júliát.
Kinézve az ablakon mesélte el, hogy mit is lát:

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt…

Júlia szerelmes csókocskával köszönte meg a tájékoztatást…
Sándorunk meg a levelezését olvasgatta fel Júliának. Most épp azt, amit barátjának írt, mikor az elhívta egy táncos mulatságra, ami Nagykárolyba volt megtartva az Aranyszarvas fogadóba.

Rá gondolt szerelmére, aki oly nagy hatással volt reá, hogy azonnal pennát ragadott és levelet írt az érzéséről Kerényi Frigyesnek, hogy mi is akadályozza, hogy ő ilyen-olyan mulatságban megjelenjen…
Akkor írta Kerényi Frigyesnek:
Menve az utamon megismertem „… Juliskámat, a világ legdicsőbb leányát. (…)
Barátom, leírnám őt neked, de a nap közepébe kellene mártani tollamat, hogy egész fényében, forróságában leírhassam lelkét!

Amott a fogadóval átellenben a kert és benne a fák, melyek alatt először láttam őt (…) délután 6 és 7 óra között.
Ez időtől számítom életemet, a világ létét…
azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt, akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója, és szívemben a szerelem… mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté. Édes elandalodással nézek át ama kert fáira és áldást mondok még arra is, ki őket ültette.”

Milyen érzelmes szavak, milyen forró, édes, érzések, – gondoltad volna Drága hitvesem, hogy ilyen hatással voltál rám, mikor megpillantottalak, 1846. szeptember 08-án, ott Nagykárolyban a Térey-kertben mikor először összeszikrázott a szemünk?
Egyszerűen elbűvölt a műveltséged, és az egész személyiséged.
Most még azt érzem, hogy:

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet

Most pont rá egy évre, 1847. 09.08-án házasodtunk össze a endrődi kastély kápolnájában. Mily csodásan tündököltél a hófehér selyem ruhában, kebeleden a kedvenced, egy tearózsa, a fejeden a mennyasszonyi fátyol és mirtuszkoszorú. Szinte láthatatlan voltam melletted a sodronymű-ezűstgombos moirée-attilában, egész feketébe öltözve… és az sem keserítette el szerelmes szívünket, hogy még édesapád se jött el a szerelmünket megpecsételő esküvőnkre.

Igy van Édesen:

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Júlia szerelmes csókok özönével válaszol, miközben mutatóujjával lezárta Sándor ajkait a további szóözön elől…
Igazad van kedvesem:

De most még ne a holnappal törődjünk: mert kinézve a ablakon:

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,….
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.

Még nyílnak a völgyben… még nyílnak…

Koltó: 1847. szeptember 08-án

2022 év, Petőfi Sándor emlékév.
A költőre emlékező:

Jártó Róza