Gyilkosság a magasban ?!
I.
Joe Blex a kitűnő berepülő pilóta mint máskor, ma reggel is korán kelt. Örömmel gondolt arra, hogy ez az a nap érzése szerint, amely megváltoztathatja az életét. Erősítő tornája után lezuhanyozott, majd felöltözött, és megreggelizett. Miközben kávéját kortyolgatta egy kis széken ülve konyhájában, kitekintett most annak, a vele szemközt levő alacsony beépítésű ablakán, ami az utcára nézett. A kisváros már akár egy megbolygatott méhkas, Úgy zsongott. Mindenki a dolga után igyekezett. / Jól van. / Gondolta Joe. Még várok pár órahosszát, azután én is nekiindulok. Tudta, addigra kellemesen forgalommentes lesz majd az útja. S a reggeli ütemes csúcs, ez idő alatt rendesen lezajlik. E kora őszi napsütés pedig, most mintegy ráadásnak, némileg hűvös levegővel még, ám oly ragyogó. A repülő térig pedig, 30 perc alatt eljuthat. Ma nem szabad sietnie, nincs helye semmiféle idegeskedésnek. S ahogy ezt mondogatta magában szavak nélkül, közben néhány mély lélegzetet is vett. Ezalatt ” csodagépe” már várta, a városka katonai objektumának egyik félreeső hangárjában. S azzal együtt Ő lehet elsőként az, aki elősegítve az emberiség 20. századi gyors fejlődését, így 1999 – ben diadallal, sikerrel, és elégedettséggel zárhatja le az utolsó esztendőt. A 21. ben talán már háborúk, vagy ami a rosszabb, évtizedeken át tartó ” bebábozódás ” idejét élik majd úgymond, amikor a külömböző nemzetek elégedettek lesznek csupán az eddig elért eredményekkel, dolgokkal, s a jelenleg meglévő technikájukkal. Csak azért tehát, hogy a repülés után feltárja mindenkinek ezt a nagy jelentőségű új találmányt, már érdemes volt élni, és megszületnie. Egyre ez mozgatta. Mert bár sok – sok éve szelik kettébe széltében – s hosszában a hatalmas levegőegetóriási gépmadarak, és a kozmoszt kutatják – az ismeretlent: Olyan hadászati újítás ez idáig még nem akadt, amely mind a kettő egyben. Katonai harci repülő, és bolygókat megkerülő űrhajó is. Joe arcán, széles mosóly terült szét. Kezében kávéja, mely meleg volt, s érezte a csésze ujjain át, szinte fűtötte. Várt egy keveset, amíg hűlni nem kezdett, najd egyszerre hírtelen felhörpintette az egészet. Minden percét tökéletesen ki akarta élvezni most, ennek a keddi napnak.
II.
Átment a legkissebb szobába, ahól olvasni, és zenét hallgatni szokott. Leült egy cseppet a fotelba, s a kandallóra nézett – merengett. Eltöltötte – felitatta magában minden természetes emberi félelmét annak képzelt melege, amikor majd tűz fog ropogni benne, és Ő csendes – nyugodt éjszakákat átvirrasztvaálmodozhat szabadon mellette. Szerette a telet, a vele járó összes romantikát, szépséget, és minden bosszankodást, s már várta is egy kicsit. A hosszú – forró nyár után, amely szinte eső nélkül múlt el, s Őt személyesen is nagyon meggyötörte, érezte, helyre jönnek itt majdan azért lassan – fokozatosan a dolgok, áthatóvá válva teljesen. S most végre hűs szél futott végig ezernyi kerteken, nagy levegőt véve úgymond a körülötte elterülő mindenség, játszadozva a ház elött – odakünn néhány lehullott falevéllel,amik már az ősz sárgaságát öltötték magukra. Halkan zörögve. A szép csipkefüggönyök az ablakokon, a rajtuk lévő kék színű varrott virágszírmokkal, olyanok voltak mint egy elrelytett – ottfelejtett dús – virágos rét. Egyik hölgy ismerősének köszönve azt. Mintha csak valamely művész festette volna, aki most épp egy időre kiment valahová, földre engedve alkotó kezéből palettáját. Ahól kinyílásuk után e világban megállt, e percben pár pillanat. S köröttük a tar ágak közt bolyongó bús őszi szél szerte szét, csak pusztán tévedés ? Becsukta szemeit, úgy kényeztette érzékeit. És faliórájának kattogását hallgatva Joe Blex halkan, egy régi – kedves kis dallamot kezdett el fütyörészni mintegy magának, emlékeinek legmélyéből idézve – hozva fel azt meglepetésűl…
III.
Az elektromos vezérlésű garázykapu nyílt fel most, majd ereszkedett – záródott le vissza kisvártatva egyszeriben. A férfi az utcákon ütemesen végiggördülő piros sportkocsijában, határozottan jól érezte magát. A megengedettnél jelentősen visszafogottabban haladt. A motór vad, de ugyanakkor tiszta – könnyed duruzsolása jelezte számára, hogy nagyobb, és nagyon nagy sebességre is képes lenne, ám most nem bizonyíthatott autója. A hátrahagyott boltoknak a kirakatait amik mellett elhajtott, szinte akár meg is lehetett volna tüzetesebben szemlélnie annak, aki esetleg mostaz utasa lenne. Benne űlve így egyedűl azomban általában véve, nem lázította Őt az élet a vele járó nehézségeivel, s kihívásaival. Igy mind a bámészkodás, vagy a versengés vágya mostan, nem igazán érintette meg. Egyszeriben jött furcsa mámorától hirtelen mindvégig bódultan csak arra gondolt; Meg fog érkezni mindjárt. S látva majd csodát, gépét, mely felkészítve a ” szárnyalásra ” akár egy hatalmas sasmadár ült képletesen, és némán várakozik… / Csak lassan, kényelmesen, nyugodtan : / Biztatgatta önmagát. Autója pedig, akár ha egy ragadozó tenné, suhant át vele fényesen csillogva, szinte hangtalan kereszteződéseken, kanyarodott be utcasarkokon, mígnem egyszer csak célhoz ért…
IV.
– Rendben van. Mehet. Parkoljon le hátúl. – Hangzott, miután igazolta magát kártyájával a bejáratnál. A biztonsági őr felnyitotta a sorompót, Joe pedig visszadugta azt a zsebébe Megérkezett… Mindent az utasítás szerint tett, s hajtott végre. S miként gyorsan végzett, jó 100 méterrel odébb kiszállt, és bezárta járművét.
A hangárban már várták. Magasrangú katonatisztek, kormánybiztosok, és néhány tucat újságírónak is hiányzott nagyon, s fekete ruhás, mosólytalan arcú testőrök kíséretében zajlott le mindez, természetesen. Mert hiszen a ” kisérletük ” ha nevezhetjük így, nem volt titkos, csak pusztán némileg visszafogott a nagyobb nyilvánosság elött. Sőt fejlesztésük jelentős támogatást élvezett inkább külső, s egyébb szponzorok révén is, és kezdett íly módon fokozatosan hasonlítani egyfajta kissebb légibemutatóhoz útjának nyomonkövetése. / – Csak sok sikert akartunk kívánni – Szólt pózolva most hozzá kezet rázva vele a fényképészek elött felettese, és rangjához méltó ezredesi egyenruhájában feszítve büszkén, ez alkalommal kivételesen tényleg jól nézett ki, sőt határozottan daliásan festett. Majd még több kézfogás következett számos megjelenttel. / – Hogy érzi magát ? – Kérdezte egy férfi köszönve és bemutatkozva, mikrofonnal, meg rögzítővel a kezében. Válaszólt hogy jól, s hogy mennyire büszke meg ilyen, s ehhez hasonló dolgokat, kissé sablonos beszélgetést folytatva eme hangfelvételhez, miközben alig várta már, hogy hagyják végre békén magára, s mindenki tűnjön el akár hová, ahová csak akar. Ugyanakkor természetesen persze mosolygott, és bólogatott, integetett udvariasan – nyájasan ahogy azt kell, s ahogy az illik a vakuvillanásoknak kereszttüzében. Elvárások közt megalkudva. Pózolt Ő is, mindehez a betanúlt rutin viselkedést, szöveget – dolgokat előadva berepülő pilótaként, szinte lassan – fokozatosan hátrálva. S akkor még néhány fénykép készült róla, gyorsan, körmölt jegyzetek papírra vetve, biztató és Őt éljenző – egy záró tapsvihar történésekként, azután egy mély sóhajtást engedve meg magának, véglegesen elfordította a fejét. / Ennyit erről. / – Gondolta. Majd egy utolsó hosszas merengéséből kibontakozva, és átváltva másra, melyben ottmaradtak az emberek, s a tudatában mindennek a rögzített pillanatképe. Felnézett. Búcsúztatva el akkor, a távozó ” közönséget “… Szerelője még nézegette, piszkálgatta a gépet. Szeme sarkából figyelte csak. Állítgatott rajta, majd utána egy kézfeltartással jelezte hogy végzett. S azzal egyszeriben faképnél hagyta Ő is, és elment. Úgy, ahogy viszont cselekedte az imént jómaga is szintúgy, a többiekkel.
V.
Joe beszállt. Bekapcsolta a biztonsági övet, becsukva a tetőt. Kezével végigsímított az arcán, kinézett. / – Bátorság – Suttogta. S hogy hogy érzi magát ? Hát erre az egyre itt, még most sem tudna válaszolni igazán. Valójában teljesen össze volt zavarodva. És félretéve mégis a kétségeit, talán bizonytalanságot érzett még…
Várt, majd jó egy perc után, gombokat nyomogatott, fejére nyomta sisakját, meghúzott néhány apróbb kart, kis kallantyúkat, mire a szerkezet némileg megrázkódott – enyhén megremegett, de elindúlva szépen, nyugodtan, lassan, egyenletesen kigördült a nyitott hangárkapun. Úgy tündökölt alakja, akár valamiféle hatalmas mesebeli ismeretlen jelenség. Megelevenedve, a semmiből előtűnve – csöppenve ide. Orra hosszan a föld felé nyúlva, szárnyai meglehetősen kicsik voltak formájához képest. Akár csak egy óriási szúnyog. Törzse számtalan eddig ismert ” elődjétől ” eltérő. S a gyönge Napnak fényénél, az ezüstös testfelület most megcsillant a kifutón. Határozottan mozogva előre, ismétlődő vakuvillanások tengerének tömegétől ragyogva. Körötte mindenfelé, ” bábúkként ” elhelyezkedett álló emberek. Majd nagy levegőt vett, és azzal beleszólt a mikrofonba. / – Argon 1 a toronynak. Engedélyt kérek a felszállásra. / – Itt a torony. Az engedélyt megadom – Jött a válasz. A légtér szabad, az időjárás kedvező. Az ég változatlanúl tiszta, derűlt idő. Sok szerencsét, és jó utat. / – Vettem, minden rendben – Nyugtázta. És ebben aztán rendesen benne volt a java mindennek – Gondolta. Azután még egy mozdulat, azzal irányba állt. / – Itt van. Eljött hát a pillanat. Most – Suttogott ismét magának. Növelve a sebességet szüntelenűl gyorsúlt, s így hamarosan elérve a kívánt maximumot, a kifutónak a végére ért. ” Madara ” immár szárnyra kapott. Majd egyre távolodva, s az Ő utána bámuló szemeknek tükreiben, hírtelen eltűnt, hogy megmártózzon, bele, egyenesen a kék égnek puha felhőibe hatólva. Eme szédítő magasságba, mely számukra a minden, mégis csupán csak részleteiben, s alig alig ismert…
VI.
-Itt a torony. – Hallattszott fülhallgatójában nemsokára. Jelentést kérek mi történik ? – kérdezte egy határozott hang, az irányítóktól. / – Minden rendben, a műszerek tökéletesen működnek – Válaszólt. Hangja meglepően nyugodt volt. Még saját magát is meglepte vele. S közös céljuk immár határtalanná lett. Összes eddigi feltevéseik, és álmaiknak tükrében zajló, örök valóság. Elkövetkezendő, és éppen múló percei a helyzethez mérten most tökéletesen – s teljesen másként alakúltak. Igy bővebb, vagy néhol a megszokottnál kissé részletesebb, olykor – olykor mintegy ” csevegéssé ” változott beszélgetésük. Melyben elhangzott – vagy elhangozhatott hirtelenjében olyan is, ami egyébként nem a megszokott. A sebessége, gépének folytonos emelkedése, szinte már – már fájdalmasan az ülésébe nyomta. Próbált másra gondolni, terelni gondolatait. Öszpontosítani feladatára, teljesíteni. Ha kell igen is mindenáron… De ez csak kevésbé sikerült.
VII.
Az irányító központ helyiségébe, egy felettes tiszt lépett be. Köszönt, mire a szolgálatot teljesítő katona felállt, és jelentést tett. / – A kísérlet rendben zajlik – Mondta többek közt, eddig semmi különös esemény nem történt. Úgy vélem, hogy talán hibátlan útnak nézünk elébe. A hadnagy bólintott, s a monitorokra tekintett. Azután összenéztek egymással. Érezte, ahogy a rangidős férfi végigfut szemeivel egyenruháján, ellenőrizve annak makulátlan tisztaságát, keresve hibákat, tökéletességét kutatva. Egy kicsit feszéjezve volt ettől, de nem zavartatta magát, s nem is adta ennek jelét, állta a vizslatást. / Teljesen egyformák / – Gondolta. Mintha mindegyikük egy anyagból lett volna gyúrva. Mert ezt így, tanúlni sem lehet. E mögött van azért együttvéve más is. / – Úgy legyen ! – És szinte bólintott rá, helyeselve szavaira, kissé megnyomva a mondat elejét. Amely talán némi iróniát tükrözött ? / – Hol tartunk most ? / – Itt – Mutatta ujjával neki. Hamarosan eléri a felső határt. / – Jó rendben. Köszönöm. Ha valami azért esetleg mégis volna, bármi jelentős, akkor azonnal értesítsen ! / – Értettem ! Feltétlenűl uram ! Azzal megfordúlt, és ” látogatója ” ugyan olyan hirtelen mint ahogyan jött, most el is ment.
VIII.
Joe Blex kijutott a világűrbe.Oda való megérkezésében, egy cseppet úgy érezte olyan ez az egész, mintha valamely kifújt – csakis az Ő számára készített puha habon siklana tova. Félelem nélkül élvezte helyzetét. Most végre önmaga lehetett. Gondolataival elfoglalva magát s az oxigénmaszkkal arcán, kezdetben észre sem vette azt a furcsa valamit, amely követve már régóta Őt most fölébe került, és egyre inkább megközelítette. Váratlanúl tűnt elő, és szinte a semmiből bontakozott ki. Mintha pusztán valamiféle köd lenne, mégis egy határozott formában, és tömegében mozgó ismeretlen űrjármű volt. Akár egy látomás, úgy hatott rá. Mérete gigantikus, és félelemkeltő. A férfi meg is ilyedt tőle, amint meglátta. Majd ledermedése után, hirtelen csend következett, ahogy közölni akarta a ” jelenség ” ottlétét a toronnyal rádión. De alig mozdúlt kezét kinyújtva, az máris eloszlott szerte szeme elől. Mégis talán csak képzelte volna ? S játszottak vele érzékei ? / Gondolta / amint úgymond újra ” feleszmélt. ” Pedig nem volt fáradt, és nem szokott hinni annyira az ilyen elvont, s számára hihetetlen dolgokban. Elemezte ki önmagát egyszeriben. Hiszen nem történhet semmi baja. Hallotta fülében az oxigén adagoló egyenletes mormogását a pilóta fülkében. Ez, és más beérkező hangok.Körötte meg a varázslatos végtelen, valós világa. Bár ez a prototípus, és jelenleg épp kpróbálás alatt áll, pont ezért hát bíznia kell kísérletük eredményességében, munkatársaiban kitartón…
Rég hallva emberi hangot, beleszólt mikrofonjába, amely a szája elött sisakján közvetlen, mindössze csak egy apró gömböcske volt. Kisvártatva aztán megismételte, néhány kérdést tett fel. Egyébb utasításokra várt, instrukciókra. Mindössze ennyi. De válasz nélkül maradt, feleletet nem kapott, mert a kapcsolat valamiért véglegesen megszakadt a toronnyal. Szavait kíméletlenűl elnyelte az éter. Egyedül maradt, és döntenie kellett. Vagy visszamegy, vagy folytatja amit elkezdett. Rövid gondolkodás után, az utóbbi mellett ” voksolt ” Hiszen olyan ember volt, aki sohasem adott fel semmit. A speciális üzemanyag, folyamatosan áramlott bele a gépbe. Tartott egy kis rutin ellenőrzést a műszerek fölött. És úgy érezte, elérkezett az ideje hogy áttérjen a következő szakaszra. Felszólalt hát most, mintegy önmagát buzdítva: – Na rajta ! – S még jobban megemelte a repülő orrát, bekapcsolva annak különleges védőerőterét. / – Ezek itt tények – történések, amelyek körülvesznek most – Mormogta. Igy a világűr belseje lett az irány… Fénysebességre készülve, kétszer is felülbírálta minden cselekedetét, jól meggondolva tett. A rendszer fokozott teljesítményt jelezve, tökéletes működést mutatott vissza. Lehúzott egy kart. Érezte testében a megnövekedett, ránehezedő nyomást. Semmi sem változott, csupán mozdulatai nehezedtek el ezzel…
IX.
Már véglegesnek hitte. Ugy vélte ha sikerül, kitüntetik. Remélte, azért lentről is visszaigazólható lessz majd tette. Miszerint, igen is tényleg teljesítette feladatát, és mindent látnak majd belőle. Ám az már az ő dolguk legyen, hogy mennyit rögzítenek mindebből, s mennyi mindent tudnak később hasznosítani – felhasználni az adatokból… Most fordúlt egyet a repülővel lassan nagy ívet leírva, utána keringve körözött, a végső, döntő pillanat elött. S ekkor látta meg ismét, de már egy egészen más formában… Ő volt az. ” aki ” mindvégig vele utazott. És valójában, el sem hagyta egy percre sem. Nem volt, és nem is lehetett ” magányos ” Joe. Itt úgy látszik, más is játszódott párhuzamban. Termete meglehetősen apró volt, és szinte teljesen átlátszó. Csak halovány, sötétzöld színe tette ” őt ” egy egységes alakká. Az iménti repülő szerkezetből származhatott. Ott állt jobbról, közvetlen a kabin szélében. Rámeredt – figyelte, s szinte megbabonázta a tekintetével. Valami, számukra még nagyon ismeretlen technológiát használva jutott át oda hozzá. S úgy látszik, hogy ez nem igazán jelentett neki akadályt. Furcsa szerzet volt, fején hatalmas szemféleségek dudorodtak előre. Nézett hosszasan, mozdulatlanná dermedve. Joe is megmeredt. Próbálva magától elvonatkoztatni a valóságot. Azt hogy mi is valójában az, amit itt lát ? De ez most nem sikerült neki. Azután: Az a valami, vagy – és erre megborzongva, ” valaki “. egyszerre tátogni kezdett ” ábrázata ” egy vékony szájféleségre hasonlító nyílásán. Később pedig hangokat is képezve, szólt. Szavait egyenesen neki mondta, és Ő érezte legbelűl, hogy válaszokat viszont egyáltalán nem vár rá. / – Ezt nem…Ezt már nem. Majd talán valamikor később…Idővel – Hangzott. Ha az emberek már elég érettek lesznek hozzá, s félre tudják tenni kicsinyes – és önző viselkedésüket, gonoszságaikat, és jobbá válnak. El tudván fogadni mindazt, amit itt találnak. Ám addig nincs szükségünk rájuk idefent. Maradjanak csak a saját bolygójukon, és mi biztonságban távol tőlük, amíg még lehet. S akkor nem lesz semmi baj. A túlságosan tökéletes dolgok, egyenlőre nem valók nekik. Most csupán értelmetlenek számukra. S összezavarnának mindent. Majd idővel…Egyszer. Elhallgatott – kinyújtván felé egyik ” nyúlvány ” kezét. Az idegen úgy 20 – 25 centiméter magas lehetett mindössze, de energiája annál bőven nagyobb,és jóval erősebb, hatalmasabb. Azután egyszerre Joe t mintha csak egy nagy ütés érné – Elkábúlt. / – Sajnálom. Nagyon sajnálom, de ezt kellett tennem. Én nem így akartam. – jutott el még tudatáig. Számunkra az élet a legfontosabb. Ám most sajnos nincs más választásom. Utána semmi…Bevégeztetett. Gépe a gyorsan fokozódó teljes sebessége álltal az ülésbe préselte, megnövelve ezzel is támadója esélyeit. Ha esetleg mégis, el akarná őt érni valahogy. Azzal kis fény villant, s talán érezte hogy fáj, mert este összerándúlt. Majd néhány másodperccel később újabb kettő, amitől repülője vele együtt milliónyi apró darabra robbant… A Földi irányítótorony kétségbeesett szavait, és kiabálásokat, mind elnyelte a sötétség. Már nem hallhatta. Fent – a mindenek csendjében, átadta magát s a lelkét, az örökkévalóságnak. Igy felfedezetlen maradt minden, ugyan úgy akár kezdetekben újra. Mert csak egy álom volt éppen – s egy álommá lett…Végtelenjében…
X.
Három nappal később egy arra járó, és épp odaérkezett, erre a célra kifejlesztett, különleges űrszerkezet gyűjtötte be – szedte össze a maradványokat a térségből. Rakományát alaposan megvizsgálták többször is részleteiben kielemezve, de hogy mi történhetett, arra soha, senki sem tudott adni, s nem is kapott rá semmien magyarázatot. Az eset megválaszolatlan maradt. Természetesen minden a legnagyobb titokban zajlott, de azért esetenként – egyszer – egyszer kiszivárogtak kiderítettnek vélt dolgok. Az újságoknak címlapjain pedig néha különösebb megfontoltság nélkül, szinte alig foglalkozva az üggyel, mégis e vezércikkek szerepeltek napvilágot látva, bátor kijelentések képpen: Egy pilóta eltűnt ! A katonai kísérletek újabb áldozata ! Mi lett a vizsgálat igazi eredménye ?! Rejtélyes halál ? Bezárólag pedig egy, ami akár esetleges idegenkezűséget is sejtetve hangzott így felolvasva, meglepően nagyon is közel járva a valósághoz, tuttukon kívűl… Gyilkosság a magasban ?!
Kecskemét; 1983. Szeptember 9. Péntek.