Novemberi napfelkelte

Fodor Gyöngyi – Novemberi napfelkelte

(útleírás, élménybeszámoló)

– Jó utat! Érezd jól magadat! – kiabáltak felfele a földön maradottak, és a hajón lévők boldogan integettek nekik, miközben alig várták már, hogy a hatalmas hajó elinduljon és kifusson a kikötőből. Nekünk nem integetett senki, de mi, őrült nőszemélyek ugyanúgy integettünk, mintha lennének hozzátartozóink, barátaink odalent. Nem ismernek mindket sem a lent állók, sem a korlátnál integetők, így nem tudják, hogy az a két nő kihez tartozik.
Késő őszi időszakban még soha sem utaztam egy csodaszép hajó fedélzetén. Barcelonába nyáron mentünk, és a Földközi-tengeren is nyáron hajóztunk, kivéve a Nílus, mert akkor koratavaszi időszak volt, március eleje, de Egyiptom déli részén, Luxor környékén már akkor is meleg volt. Nyáridényben arrafelé nem is szerveznek utakat a rettentő hőség miatt.
Eleinte azt gondoltam, hogy ez a novemberi időszak nem a legjobb alkalom egy tengeri útra, mégis le akartam foglalni. Szerettem volna kikapcsolódni a mindennapok megszokottságából, s azt mondani utána, hogy jól döntöttem. Az utóbbi hetekben szellemileg eléggé elfáradtam, befejeztem egy regényt, számos novellát és mesét is írtam, és az új online munkám is némi begyakorlási időt igényelt. Pihenned kell, öreglány, mondogattam magamnak, mert volt, hogy már álmaimban is a történeteim szereplőivel viaskodtam. Volt, aki kiakadt azon, hogy Luigi nélkül megyek, tette a megjegyzéseket, hogy… Először is, őt az ilyen jellegű kirándulások nem igazán érdeklik, még akkor sem, ha van edzőterem a hajón, mert ott sem lehet reggeltől estig súlyt emelni, meg futópadozni, a fedélzeti semmittevéstől szívrohamot kap, a városlátogatások során meg leginkább az érdekli, hol és mit lehet enni, esetleg egy biciklisbolt vagy horgàszbolt kirakata előtt leszobrozna. Másodszor meg az, hogy voltunk együtt nyaralni Szardinián augusztusban, tehát az édeskettes megvolt. Szívemcsücske májusban résztvett egy egyhetes biciklitúrán Észak-Olaszországban, ahová én nem mentem, mert engem nem érdekel az ilyesmi, különösen a sátorbanalvás és az egyéb nomád körülmények sem. Szeptemberben háromnapos carabinieri találkozón volt Sziciliában, ugyancsak nélkülem, mert senki sem viszi a feleségét, menyasszonyát, aktuális barátnőjét stb… férfibuli lesz. Ezek után tehát jogos, hogy most én megyek el nélküle. Én tisztelem az ő igényeit, ő is tiszteli az enyémeket. Aztán dolgoznia is kell, és hát ahogy mondani szokás, nem vagyunk összenőve, s időnként jót tesz egy kis távolság.
Rájöttem, hogy számos pozitív oldala van annak is, ha valaki ilyen időszakot választ. Tudjuk, hogy novemberben a napok rövidebbek, későn kel a nap és korán lemegy, az esték és az éjszakák hosszabbak, emiatt az emberek kevesebb időt töltenek a külső fedélzeten. Ez azonban nem rontotta el a kedvemet, hiszen számtalan szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget lehet találni a hajón. Mozi, játékterem, edzőterem, szépségszalon, szauna, masszázs, többfajta étterem, kávézók, uszoda, a sok üzletről nem is beszélve, ahol shoppingolni lehet. Számomra különösen a szauna, a masszázs és a mozi volt az, amit biztosan tudtam, hogy igénybe fogok venni. Persze az is hozzàtartozik, hogy ezekért külön kell fizetni, nincs benne az árban, és az internetért, wifire való csatlakozásért ugyanúgy pénzt kérnek. Többfajta csomagból lehet választani, leginkább az úgynevezett “social” csomagot veszik, ami a facebook/watsApp féle kapcsolatápolásra szolgál, de vannak egyéb csomagok is. Viszont ha valaki csak néhány üzenetet, fotót akar küldeni a családnak, barátoknak, akkor a kikötőkben ha leszáll az ember, és a városlátogatások során ugyanúgy működik a telefon, mint odahaza, kivéve, ha utunk során más országban vagyunk, de a rominggal szintén lehet, ha bírja a telefonunk pénzzel és gigával.Elutazás előtt érdemes ennek utánajárni, esetleg az utazás időtartamára több gigát vásárolni, vagy csomagot módosítani. Na de azt gondolom, hogy egy nyaralás alatt az ember pihenjen, kikapcsolódjon, és ne ragadjon össze a mobiljával.
Hogy miért pont ezt az utat választottam ebben az időszakban? Egyrészt a kedvező ár, másrészt maga az útvonal volt az, ami meggyőzött, mert igazán izgalmasnak tűnt körbehajózni Olaszországot, hiszen az indulás Velence, érkezés a Genova melletti Savona, s közben városnézési napok Bariban, Vallettában (Málta), Catania (Szicilia), Nápoly, általában 9/10 órától délután 5-6 óráig. Egy barátnőm is velem utazott, akit régóta érdekelt a körutazás élménye, hiszen évek óta minden barátomat az utazási történeteimmel kínoztam. Meggyőződésem, hogy felkeltettem az érdeklődésüket az ilyen jellegű kikapcsolódás iránt, hiszen a barátnőm is ennek hatására döntött, és már nyáron megkérdezte, mikor megyek legközelebb hajózni, mert akkor ő is eljön.
1.nap Hétfői napon Rómából indultunk vonattal a reggeli órákban, mert délután 4-től lehetett beszállni a hajóra, Velencében, Margherán. Mire beszálltunk, elfoglaltuk a kabint, a nap már lement, és az alkonyatban megfigyelhettem a jellegzetes utcai lámpákkal megvilágított lagunák városát. Teljesen másképp hatott rám, mint amikor nappali fényben láttam a várost. A hajó a Costa Deliziosa volt, melyen teljes kihasználtság esetén több, mint kétezer ember utazhat, és nyolcszáz fő a személyzet, beleértve mindenkit, aki a hajón dolgozott. A mi kabinunk tengerre nézett, és az Orchidea elnevezésű színten volt található, (Minden szintnek valami virág neve volt. Barcelónába menet drágakövek/féldrágakövekről voltak elnevezve az utasszintek), olyan volt, mint egy szállodai szoba, fürdőszobával, és hatalmas ablakkal, csodás tengerre néző kilátással. Ezen a késő őszi úton nem volt tele a hajó, de így is 1460 vendég töltötte a vakációját ezen a mesés hajón, mely hatalmas méretei ellenére is képes a 45-50 km/órás sebességre (294 m hosszú és 33 m széles, magassága 50 m). Vacsora előtt a hajó kapitánya tartott egy rövid köszöntőt, és ismertette az útvonalat, kikötőket, ahol meg fogunk állni, ahol le lehet szállni, mi mindent lehet csinálni a hajón, hova és miért nem szabad belépni, orvosi ellátást, kit kell keresni, ki az aki koordinálja a dolgokat, mit hogyan lehet igénybe venni , ilyesmit, és külön felhívta a figyelmünket az utolsó estén lévő zenés táncos búcsúestre.
2. nap Délelőtt tíz óra tájban érkeztünk meg Bariba, Olaszország Puglia tartományának székhelyéhez. Bariban, a városban csak átutazóban voltam, amikor mentünk Alberobello-ba a trullik hazájába. Voltak, akik Bariban autóbuszra szálltak, és elutaztak Alberobelloba, hiszen nincs messze, a barátnőm és én inkább Bari régi városrészét akartuk felderíteni a sikátorokkal, macskaköves utcákkal, ahol az asszonyok a házak előtt hatalmas asztalokon készítik a tésztát, és árulják is. Nevezetes látnivaló a Szent Miklós bazilika, ahol állítólag Mikulás csontjait őrzik, melyet Bariból származó tengerészek loptak el a törökországi Myrából. Pugliában járva, ha jellegzetes pugliai ételt akarunk enni, akkor az un. orecchietti con cima di rapa –t kell rendelnünk, ami egy kis fül alakú nyomott tészta(orcchietti), a cima di rapa pedig egy zöldségféle, aminek a levelét és a levelek tövében növő picurka brokkolihoz hasonló dolgot használják. Az idő kellemes meleg volt, lekerült még a kardigán is, jól el is fáradtunk. Vacsora után moziba mentünk, megnéztük az Ahol a folyami rákok énekelnek című filmet, mely a nagysikerű regény alapján készült. Igaz, angol nyelven volt, olasz felirattal, de nagy szerencsém volt, hogy ismertem a regényt, mert valahogy úgy vagyok, hogy vagy olvasom a feliratot, vagy a filmet nézem, tehát tudtam, hogy miről szól, így nyugodtan nézhettem. A film nagyon sok negatív kritikát kapott, ezért is örültem a lehetőségnek, de szerintem nem volt az olyan rossz, mint ahogy írták. Azt viszont bátran kijelenthetem, hogy a könyv sokkalta jobb és érdekesebb. A gyűrűk ura c. trilógiával is így voltam. Imádtam a könyvet, szinte évente egyszer elolvastam, a magam fantáziája szerint elképzeltem a tájat a könyv leírása alapján, de amikor a filmet megnéztem, hatalmas csalódás volt.
3. nap Egész nap úton voltunk, s emiatt a hajón töltöttük az időt, hiszen a hajótársaságnak érdeke, hogy ne csak a külső kirándulásokon költsük a pénzünket, hanem a hajón is. Csodálatos idő volt, napoztunk a fedélzeten, persze nem fürdőruhában, de voltak, akik a külső medencében még úszkáltak is. Igazi pihenés volt nézni a végtelen tengert, a hatalmas kékséget, beszívni a szabad levegőt. Végre bejártuk a hajót, megnéztük a Costa társaság történetét bemutató kis múzeumot is, feltérképeztük a lehetőségeket, kávéztunk, sütiztünk, elmentünk a szépségszalonba egy kis kényeztetésre, szauna, jakuzzi.. Szóval igazi relaxos nap volt. A vacsorai asztaltársasággal beültünk egy koktélra. Két korunkbeli házaspár a toscana-i Montepulciano-ból. Voltam már ott, egyik télen, híres a karácsonyi vásáruk. Arra emlékszem, hogy nagyon hideg volt (fent van a hegyen, hó is volt) és sokat kellett gyalogolni, mert az óvárosba csak egy darabig ment fel az autóbusz, és autóval sem lehetett feljebb.

4. nap A következő reggelre egészen Máltáig hajóztunk, ahol már kilenc órakor el tudtuk hagyni a hajót. A kikötőből autóbusszal lehetett bejutni Vallettába, Málta fővárosába, ami az első perctől kezdve belopta magát a szívembe a sok színes utca, a sok színesre festett teraszok, színes zárt erkélyek a főleg barokk stílusú házak oldalán, valami csodálatosak voltak. A város az Unesco világörökségi listáján is szerepel, mint a világ egyik “ legkoncentráltabb történelmi területe” . A lakossága 66oo fő, ezzel a világ legkisebb fővárosának nevezhető. Máltáról ha más nem is, de a híres Máltai Lovagrend többségünknek eszébe jut, 1048-ban alakult, 974 éves katolikus szervezet, egyházi lovagrend, teljes neve: Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend, melynek mottója : A hit védelme és a rászorulók szolgálata. Hozzájuk köthető a Máltai Szeretetszolgálat is. Csodálatosan szép a Szent János Katedrális, hatalmas aranyozott oszlopaival. A Szent Elmo erődöt 1552-ben építették a lovagok Valletta kikötőinek védelme érdekében, ma múzeum működik benne. Rengeteg az ékszerbolt, és a vízparti sétányon szinte mindig kirakódó vásár van, és néhány kávázó is üzemel, ha valaki le akarna ülni és egy kávé mellett csodálni a közeli kikötőt és a várost. Ajánlatos bemenni a szűk utcákba is, melyek olyan keskenyek, hogy csak gyalogosan vagy motorral lehet benne közlekedni, talán ha van egy méteres szélessége. Érdemes megkóstolni a helyi ételspecialitásokat is, köztük van a nyúl és a tengeri herkenytűk, máltai kenyér, és a desszertek. Sajnos az idő rövidsége miatt Málta többi nevezetességére nem volt már idő, de azt gondolom, egy másik alkalommal egy három-négy napos utazás tele lenne csodás helyekkel és látnivalókkal.
5.nap Sajnos elég bolondos, szeles napra ébredtünk, s mire Cataniában kikötöttük, eleredt az eső, ezért az eredetileg tervezett Etna túra elmaradt, és mire elállt az eső és elhagytuk a hajót már dél volt, ezért csak a városközpontot néztük meg, egy ókori kerek színház maradványait (mint amilyen Taorminában is van, és Epidauroszban(görög)), a híres elefántos téren egy sütizőben igazi cannolo siciliano-t ettünk, túrókrémeset és pisztákiakrémeset. Isteni volt.

Az egyik igazán különleges, új és szép dolog volt ebben a körutazásban az volt, hogy megcsodálhattuk a novemberi napfelkeltét. A naplementét elég könnyű megfigyelni egész évben. Valójában csak késő délután a fedélzeten kell lenni és kész. Látható a naplemente. De a napfelkelte szemlélése sokkal ritkább, ezért sokkal érdekesebb is. Az oka érthető. Nyáron korán reggel kell kelni ehhez, ami óriási erőfeszítést igényel, főleg ha figyelembe vesszük, hogy nyaralunk, esetleg este későn kerültünk az ágyba, nem igazán akaródzik felkelni. Novemberben azonban minden sokkal könnyebb. Nem kell hajnalban kelni, hiszen hét óra körül szemtanui lehetünk a mesés napfelkeltének, ahogy a vörös égaljából emelkedik felfelé a napkorong. Először vörös majd egyre fényesebb narancs sárga, s mire elhagyja a láthatárt, már csodaszép sugaraival cirógatja a tengert. Felejthetetlen élmény volt minden reggel. Megértettem azokat a férfiakat, akik a fedélzeten vagy a parancsnoki hídon szolgálnak, és a hajnal mámorában beszélnek ezekről a pillanatrokról, amikor az új nap születik. A hamarosan megjelenő regényemben szerepel két idős ember is, akiknek ez a napi kedvenc tevékenysége, ami még inkább összekovácsolja a barátságukat. Korán kelni és megcsodálni a napfelkeltét, ami minden nap ugyanaz, de minden nap más.
A hajóút másik érdekes pillanata volt a Messinai-szoroson való áthaladás, Szicilia szigete és Calabria között. Sajnos késő este volt amikor odaértünk, és az időjárás sem volt kedvező, esett az eső, emiatt keveset lehetett látni, de különös szenzációt éreztem amikor a Costa Deliciosa velem együtt a fedélzetén átkelt ezen a szoroson. A világító torony körbe járó villogó fényeivel integetett felénk. Az utazás előtti napokban olvastam, hogy Szicilia szigete bár nagyon kicsi mértékben, de kezd távolodni Calabriától, kb tiz évente 3-4 cm-t. Bár a tudósok azt is mondják, hogy az 1908-as hatalmas cunami is megismétlődhet, 12-15 méter magas hullámokat jegyeztek fel, mert a Stromboli kezd feléledni, füstöl és némi masszát is lövelt kifelé. Remélhetőleg nem most, hogy ott járunk a közelében.
6.nap Másnap a Costa Deliziosa kikötött Nápolyban. Az időjárás kicsivel kedvezőbb volt, eső nem esett, s mivel jól ismerem Nápolyt és a nevezetességeit, ezért nem mentem a többiekkel városnézésre a kikötőhöz szervezett turistabusszal. Kisétáltam a via Medina környékére, vártam a helyijáratot, és elmentem vele a Hősök teréig, ahol találkoztam egy régi kedves ismerősömmel, Biaggioval, akit 2008 óta ismerek, de már több, mint két éve, hogy személyesen nem találkoztunk. Email-ben, messengeren tartottuk ez idő alatt is a kapcsolatot. Biaggio(Balázs) bár kerekesszékes, nagyon aktív életet él, szociológiát tanít az egyetemen, és tagja egy kerekesszékes kosárlabdacsapatnak is. Nagy boldogan újságolta, hogy képzeld, már 9 könyvemet megvették. A dologhoz hozzátartozik, hogy tíz éve írta ezt a könyvet, szociológiával kapcsolatos témakörben, tehát nem regény. Nekem is van egy dedikált példány belőle, de ajándékba kaptam, s az én mesekönyvem német nyelvű kiadása pedig neki volt egy ajándék tőlem, mert valamennyit beszéli a német nyelvet. Elsétáltunk, pontosabban ő elgurult a kedvenc pizzériánkba, ami egy szűk kis vicolettóban van a Hősök teréhez közel, s ott a kis étterem sarkában van a kemence, lehet látni, ahogy sül a megrendelt pizza. Ebéd utána elkísértem az egyetemig, és még mindig maradt időm, ezért a hosszú via Chiaia irányába indultam el, ami tele van üzletekkel, és persze az úttest szélére kipakolt árusokkal, akik egyik szemükkel folyton azt nézik, jönnek-e a rendőrök. Most is, mint mindannyiszor, amikor a városban vagyok, megállapítottam, hogy Nápolynak van egy különleges, kaotikus atmoszférája, és azt mondják, ha megismered, megszereted. Biztosan nem ismertem meg eléggé az idő alatt, amikor ott éltem, ott dolgoztam, mert nem igazán tudtam megszeretni, de azért időnként mégis elmegyek Nápolyba, hiszen a modern frecciarossa vonatokkal csak másfél óra Rómától. Lehet, időnként szükségem van erre a sajátos nápolyi zűrzavarra, hogy aztán értékelni tudjam a csendes, békés helyet, ahol most élek(bár nyáron itt is elég élénk az élet).
Mindenki időben visszatért a hajóra és időben elindultunk. Utunk a Vezúv mellett vezetett. Úgy tűnt, hogy köszöntött minket, levette a felhőkalapot, mely érkezésünkkor kissé eltakarta. Eszembe jutott, hogy abban a nagy megtiszteltetésben volt részem, hogy láthattam a havas Vezúvot is 2009 márciusának elején. Luigi mondta még akkoriban, hogy ő is csak képeken, meg a TV-ben látta, mert bár többször is járt a városban, de mindig olyankor, amikor még a hegyeken sem havazott.
Mivel utolsó este volt, vacsora után megkezdődött a zenés, táncos búcsúest, igazán jól szórakoztunk, és azt hiszem, pár pohár pezsgővel többet is ittam, mint kellett volna, mert éjjel kettőig mulatoztunk, s reggel alig bírtunk felkelni.
7.nap Többszázan voltunk, akik jeleztük, hogy Civitavecchiában szeretnénk elhagyni a hajót, hiszen akik délről, vagy Róma környékéről valók, vagy esetleg a római repülőterek elérése miatt, lényegesen kedvezőbb, mint felhajózni Savonáig. Nekem Civitavecchia 9 km –re van és nem 450, de Róma is csupán csak egy órányira van.
A kikötőben Luigi várt rám , a kutyánk is vele volt. Amikor Dina meglátott, olyan üdvözlő táncot járt a tiszteletemre, hogy kijöttek a könnyeim. Luigi mesélte, hogy a kutya gyakran elment a kapuhoz, és ott ült, hol jobbra nézett, hol balra, várta, hogy jövök, s amikor hívta be a házba, akkor is többször visszafordult, hátha jön az ő mamija. A barátnőmet a fia és a menye várta, s boldog mosollyal újságolta nekik, hogy milyen jó volt, és kár, hogy eddig kihagyta az ilyen jellegű kirándulásokat.
Összefoglalva elmondhatom, hogy jól döntöttem. Ebben az új utazásban új dolgokat tanultam meg. Megcsodálhattam néhány gyönörű panorámát, és nyugodtan gyönyörködtem a tenger szépségében, amit annyira szeretek. A tenger, a környezet, a érzelmek és a hajó sohasem ugyanaz. Minden pillanat és helyzet, ami ránk tör, a minket körülvevő csodálatos természet felejthetetlen élményt nyújtott. Úgy éreztem, feltöltődtem friss energiával, s a novemberi napfelkeltét pedig mindenkinek csak ajánlani tudom. Bárhol is vagytok, menjetek ki, és csodáljátok meg!