Hócsillag

Fodor Gyöngyi – Hócsillag

Élt egyszer egy öregember és egy öregasszony, akiknek nem voltak gyerekeik, s elhatározták, hogy életük utolsó éveit csendben és békességben szeretnék eltölteni, ezért felköltöztek egy elszigetelt házba a domb tetejére. Évek teltek már el, hogy nem érintkeztek senkivel, mígnem egy hideg téli napon térdig érő hóban elmentek fát keresni az erdőbe. Közeledett a karácsony, és szerettek volna a jó melegben ünnepelni a kandalló fényénél.
Az öregember tudta, hogy van a közelben egy kis tó is, és meg akarta nézni, befagyott-e már abban a hidegben. Miután a tó partjára értek, látták, hogy valóban teljesen befagyott és át lehet sétálni rajta a túlsó oldalra. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy egy gyerekcsapat ott korcsolyázott, vígan siklottak a jégen anélkül, hogy elestek volna. Más gyerekek viszont a parton álltak és hóembert készítettek. A két öreg ámulva nézte őket. Mindig is szerettek volna gyereket és látni őket így játszani. Az asszony mosolyogva nézett a férjére, és így szólt:
– Kedvesem, miért nem csinálunk mi is egy hóembert?
A férfi egy fejbiccentéssel igennel válaszolt, és azonnal elkezdték gurítani a hógolyókat, s amikor nagy gömbök nem lettek egymásra rakták azokat. Az egyszerű hóemberből fokozatosan egyre kidolgozottabb figura lett, és egy óra munka után nagyon hasonlított egy sapkás, sálas és kesztyűs kislányhoz.
Ő volt az a kislány, akiről mindig is álmodoztak, de soha nem érkezett meg.
Könnyes szemmel nézték az alkotásukat. Mennyire szerették volna, ha valódi lenne!
Nem vették észre, hogy egy tündér figyeli őket a fenyőfa ágáról, aki a jelenettől meghatódva úgy döntött, hogy karácsonyi ajándékként valóra váltja az álmukat. Kezéből egy szikra szállt fel könnyedén a gyermek hóból készült orra hegyéig. A két öreg látta, hogy egy apró csillag fényesedik a hókislány orrán, majd szemük láttára igazi gyermekké változott, aki mosolygott rájuk-
A két öreg örömében sírva fakadt, megölelték és csókokkal borították be. Hócsillagnak nevezték el, és hazavitték a domb tetején lévő házukba.
Hócsillag élettel teli kislány volt, futott, ugrált és mindig mosolygott, de mindenekelőtt gyorsan megnőtt, azonban nem szerette a nyarat és a meleget. Lanyhának és kedvetlennek érezte magát, és soha nem akarta elhagyni a házat. Csak akkor érezte magát jobban és boldogabbnak, amikor megérkeztek a nagy viharok, amelyek felfrissítették a levegőt, és télen, amikor esett a hó. Mindhárman boldogan éltek, de a várostól távol lakva Hócsillag mindig egyedül töltötte napjait. Egyik nyári napon idős szülei rávették, hogy menjen el a faluban tartott nagy bulira, ahol este hatalmas máglyát gyújtanak. Arra gondoltak, hogy ott majd a többi lány között nem lesz ennyire szomorú.
Hócsillag nem akart elmenni, de az öregasszony kitartó könyörgése után felvette a legszebb ruháját, és elindult a faluba vezető úton. Azon a napon különösen erősen sütött a nap és nagyon meleg volt a levegő, gyakran kellett pihennie a nagy fák árnyékában. Alig várta, hogy megérkezzen a faluba, mert rettenetesen megszomjazott az úton. A falu ünnepi díszben volt, az utcákon táncoltak az emberek, s néhány félénk mosoly után őt is a táncoló körbe rántották. Hócsillag táncolt és táncolt, megállás nélkül, mígnem apránként eljött az este. A levegő hirtelen friss lett, és bár Hócsillag órákon át táncolt, mégis tele volt energiával.
Amikor már teljesen besötétedett, a falu polgármestere meggyújtotta a hatalmas máglyát, ami akkora volt, hogy körben, kézenfogva csaknem kétszáz ember vette körül, és járták a táncot körülötte. A tűz az égig lobogott és a máglya forró volt, túl forró Hócsillag számára, aki izzadni kezdett és rosszul lett. Nem akarta abbahagyni a táncot, de egy bizonyos ponton a kezeit nézve rájött, hogy szinte átlátszóvá váltak! A lábára nézett, és azok is átlátszóak voltak! Megérintette az arcát, és úgy érezte, mintha kocsonyás vizet érintene. Rájött, hogy lassan olvadozik, s ilyen ütemben hamarosan tócsa lesz belőle!
Minden erejét összeszedte és kirohant a faluból, minél messzebb a máglya lángjától. Haza akart menni, de a sötétben eltévedt. Egy folyóhoz érkezett, s szinte hívogatta a lassan áramló friss víz, ami számára az életet jelentette. Lerúgta a cipőjét, felhajtotta a szoknyája alját és beállt a vízbe, szinte újjászületett. Abban a pillanatban jött rá, hogy nem maradhat ebben az országban, ahol a nyarak forróak és nyirkosak. Északra kell mennie, a hó és a jég birodalmába, ahol nincs kitéve annak a veszélynek, hogy elolvad.
Nem sokkal ezután remegő fény jelent meg a folyón. Egy halász csónakja közeledett.
– Elnézést, halász úr, hová mész? – kérdezte Hócsillag.
– Északra megyek a sziklás birodalomba. De te, mit keresel itt ilyenkor, éjszaka a hideg vízben állva?
– Keresek egy kis felfrissülést. Mivel észak felé megy, kérhetek egy fuvart?
A halász kissé zavartnak tűnt, de azt mondta neki, hogy semmi gond, elviszi a sziklákig, de onnan majd egyedül kell már mennie a hó és jég birodalmába. Onnan már nincs messze.
Hócsillag beugrott a csónakba, és összegömbölyödve ült az előtte lévő padon, öreg szüleire gondolt, akik biztosan nagyon szomorúak lesznek, mert nem látják őt megérkezni. A folyópartról egy kis világító csík szállt fel hozzá, egy kis tündér volt, aki a vállán landolt.
– Szia Hócsillag, én tündér Tilli vagyok, te nem ismersz engem, de én kicsi korod óta ismerlek – azzal elmesélte, miként született és miért van az, hogy a melegtől olvadni kezd.
– Kedves Tilli, elrepülnél a szüleim házába? Mondd el nekik, kérlek, hogy jól vagyok, de elindultam északra, a hó és jég birodalmába, mielőtt itt végleg elolvadok, de mindig hálával és szeretettel fogok gondolni rájuk. Amikor majd nagyon hideg lesz itt is, eljövök és meglátogatom őket.
– Rendben – mondta tündér Tilli, és elrepült. Néhány perc múlva azonban már vissza is tért, ismét Hócsillag vállára szállt. – Megígértem öreg szüleidnek, hogy vigyázni fogok rád, éppen ezért veled megyek.
– Igazán? Velem jössz? Ennek nagyon örülök – azzal egymásra mosolyogtak és tudták, hogy hosszú és csodálatos kalandban lesz részük a hó és jég birodalmában északon.

“Hócsillag” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Gyöngyi!
    Hát ez csodaszép mese! Gratulálok szép soraidhoz!
    Szeretettel: Marika⛄️

  2. Kedves Gyöngyi!

    Bájos mesédhez szeretettel gratulálok! Tanulsága számomra, hogy bizonyos körülmények között nem lehetünk boldogok.

    Zsuzsa

  3. kedves Rita, Karola, Mária, Kata,Tibor! KÖszönöm, hogy itt jártatok, és örülök, hogy tetszett ez a mese. Fgy

  4. Kedves Gyöngyi!

    Mesédet nagy figyelemmel olvastam. Kár, h. a vége nem happy enddel zárult, de az ember ne legyen telhetetlen, nem igaz? Tibor

  5. Kedves Gyöngyi!
    Aranyos mesédet örömmel olvastam.
    Szeretettel gratulálok: Kata

  6. Kedves Gyöngyi!
    Igazán nagyon kedves kis mesét tártál elénk. Izgalommal olvastam, hogy elolvad e Hócsillag vagy rátalál egy másik életre amiben megőrzi a két kis öregember emlékét és szeretetét. Gratulálok: Karola

  7. Kedves Gyöngyi!

    Szerethető, kedves mesét hoztál. Érdeklődéssel és tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🍁

Szólj hozzá!