A gubanc

Karok fonódtak rám a semmiből, mintha csak készenlétben álltak volna, áldozatra várva. Kellemetlen idegen érintés, erős ujjak húzták a hajam. A pánik és a halálfélelem bombaként robbant a fejemben, a feltörni készülő sikolyt csak a torkomban beálló görcs akadályozta meg. Az erős karok megmarkoltak, szorítottak, lehúztak a földre. Éjfekete sötétség borult rám. Mélységes csend ölelt körbe, szinte fájt a vákuumszerű üresség.
A sima tapintású, vastag nyúlványok tekeregtek körülöttem, ujjaimmal markolásztam, téptem, húztam őket, eredménytelenül. A karok melyek nem tartoztak senkihez, sehova ,rendületlenül némán térképezték fel a testem, egyre több volt belőlük, egyszerre éreztem őket a derekamon, bokámon, mellkasomon. Nem értettem mi ez, mik lehetnek ezek. Testtelen lények, mint rémálmaim, félelmeim materiális kivetülése. A hosszú vékony jéghideg ujjak a nyakamra csúsztak, körbeérték, és egyre erősebben szorították. A nyálkás indák bele tapogattak az arcomba, végig simították a szemhéjam, önkéntelenül összeszorítottam a szemem. Tudtam hogy ezek meg fognak fojtani, meg akarnak ölni.
Fogalmam sem volt miért, de a felismerés kristálytisztán villant az agyamba. Hörögtem, szuszogtam, vonaglottam hogy valahogy kicsússzak a kígyószerű lény szorításából. A csápok közben belenyúltak a számba, nyelvemen éreztem a fémes ízű hideg érintésüket, prüszköltem, köhögtem. Ahogy a torkom csiklandozták, öklendezni kezdtem, csak reménykedtem, hogy nem hányom el magam. Végül a vékony jéghideg ujjak visszavonultak a számból, de a szorítás nem engedett egy cseppet sem. Az ádámcsutkámat érő erős nyomás izzó fájdalommal járt.
A tudat hogy megfulladok kétségbeeséssel töltött el, megsokszorozta erőmet, és az életösztön megpróbált kibuggyanni a sejtjeimből. Küzdöttem, rúgkapáltam, de hiába. Az erős ujjak nem engedtek, kitartóan szorították ki belőlem az életet. A földre rántottak, nyakamat sálként fonták körbe. Az oxigénhiány okozta sötétség elborította az elmémet. Szívem majd kiugrott a helyéből, utolsó erőmmel nyakamat markoltam, némán tátogva , suttogva, segítségért rimánkodva, de végül nem volt menekvés.

***
– Édesem, fent vagy már ? Le tudnál jönni segíteni ?

Férjem hangja magamhoz térít. Verítékben úszom, kalimpáló szívverésem lassan sinus ritmusba kerül. Atyavilág, mennyire valóságos álom volt. Mi a csoda történhetett, hogy karácsony előtt ilyen rémálom kerít hatalmába. Lassan letámolygok az emeleti hálószobából, a nappaliba.
A látvány, mely elém tárul megérteti velem a borzongató álom eredetét.

Férjem a szőnyegen ül, könyörgő tekintetét rám emeli. Aztán a kezeire pillant, arcán kétségbeesés, talán még egy aprócska könnycsepp is megcsillan a szeme sarkában. Szent ég, édesapja halála óta nem láttam elérzékenyülni.
Valamit tart az ölében. Mi lehet az? Egy nagy kupac gubanc. Lassan közeledem feléje, óvatosan szólítom meg:
–Minden rendben, szívem ?
Elhaló hangon válaszol:
–Persze, de azt hiszem itt már rád van szükség. Én feladom.
Komolyan aggódni kezdek, és most hogy már csak pár lépés választ el tőle, jobban szemügyre veszem mit tart a kezében. Medicin labdányi gömböt nyújt felém, melyből kisebb nagyobb tüskék állnak ki. Akár Miss Marple fonal gombolyagja is lehetne, csak a kötőtűk hiányoznak belőle. Egy óriási konglomerátum.
–Ne haragudj, kibogoznád? – kérdezi esdeklően “jó uram”, és úgy hajítja a tenyerembe a karácsonyfa égősort, mintha megégette volna a kezét.
–Én már nem bírok vele, az agyamra megy. Hány izzó van ebben, milyen hosszú ez? És ki a fene rakta el ezt így tavaly? Áááh… komolyan mondom, ez őrjítő. Megyek inkább, megpróbálom felszerelni a külső dekorációt.
Óhh, hát ez az !! Ez csiklandozta tudatalattim mélységeit, ez az átkozott égősor.
Ez kergette álmaimat a lidérces ingoványba. Már tavaly is meggyűlt vele a bajunk, akkor is megfogadtam hogy szépen összetekerve kell elrakni, de úgy látom, mégsem jött össze. Hát most újra itt a kihívás.
Jó lesz ha nekiállok a harci feladatomnak, huszon-negyedikére kész kell lennem. De előtte azt hiszem beveszek egy xanax-ot…

“A gubanc” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Vicus!

    Ez remek volt! Micsoda “borzalmak” vannak az életben! Hát, hiába, ha az ember nem elővigyázatos, akkor bizony egy jó ideig elszórakozhat az összegubancolódott égőkkel. Így már teljesen “érthető” a borzalmas álom. Egyik borzalomból a másikba estél.

    Szeretettel és tetszéssel: Rita

    Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!🎄

Szólj hozzá!