A farkas és a hét kecskegida

A farkas és a hét kecskegida

(Grimm testvérek meséje)

Először nézzük meg az eredeti verziót!
Volt egy öreg anyakecske s annak hét gidácskája. Úgy szerette őket, ahogy csak anya szeretheti a gyerekeit. Egyszer eleségért készült az erdőbe. Összehívta a gidákat, és így szólt hozzájuk:
– Kedves gyermekeim, kimegyek az erdőre. Vigyázzatok, óvakodjatok a farkastól: ha beengeditek, szőröstül-bőröstül fölfal. Furfangos állat a farkas, még azt is megteszi, hogy idegen bőrbe bújik, de ha jól figyeltek, reszelős hangjáról, fekete mancsáról nyomban ráismertek.
– Vigyázunk, édesanyácskánk, hogyisne vigyáznánk! – mondták a gidák. – Elmehetsz nyugodtan.
Erre a kecskemama búcsút vett tőlük, és elindult az erdőbe.
Alig telik el egy negyedóra, kopogtatnak az ajtón, s valaki beszól:
– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Mindegyikteknek hoztam valami finomságot! Hanem a gidák tüstént felismerték a farkast reszelős hangjáról.
– Nem nyitjuk ki! – kiabálták. – A mi édesanyánknak kedves, lágy a hangja, a tiéd meg csúnya, reszelős. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas! A farkas mordult egyet, bosszantotta, hogy így túljártak az eszén. Kapta magát, elszaladt a boltba, vásárolt egy jókora darab krétát.
– Minek neked az a kréta, ordas koma? – tréfálkozott a boltos. – Talán beiratkoztál az iskolába? De a farkasnak nem volt kedve a tréfához. Végigmérte a boltost úgy, hogy annak majd elhűlt a vére; azt sem tudta, hogyan szabaduljon a kedves vevőtől. A farkas pedig megette a krétát, s attól egyszerre vékony lett a hangja, szinte maga sem ismert rá. “No – gondolta -, ez így jó lesz” – azzal visszament kecskékhez, megint bekopogtatott, s megint beszólt nagy mézesmázosan:
– Nyissátok ki, kedveseim, én vagyok itt, édesanyátok. Hoztam mindegyikteknek valami jó falatot! De már annyira kívánta a gidahúst, hogy nem tudta megállni, be ne lessen az ablakon, és szemügyre ne vegye a kívánatos pecsenyét. Éppen csak egy pillanatig tartott az egész, aztán máris lekapta a fejét, nehogy észrevegyék, a mancsát azonban meggondolatlanul otthagyta az ablakpárkányon. A gidák meglátták, és visszakiabáltak neki:
– Nem nyitjuk ki, dehogy nyitjuk! A mi édesanyánknak szép fehér lába van, a tiéd meg csúnya fekete. Nem is édesanyánk vagy te, hanem a farkas!
A vén ragadozó dühösen körülszaglászta a házat, nincs-e rajta valahol rés, amin befurakodhatna; de még egy fia repedést sem talált. Erre nagy mérgesen elszaladt a pékhez.
– Megütöttem a lábamat, kenj rá gyorsan egy kis tésztát! A péktől meg loholt a molnárhoz.
– Szórd be hamar liszttel a mancsomat! A molnár nem tudta mire vélni a furcsa kívánságot. “No, ez a hamis jószág megint rosszban töri a fejét” – gondolta. Hímezett hámozott, de a farkasrámordult:
-Egy-kettő, vagy nyomban fölfallak!
A molnár megijedt, nem teketóriázott tovább, beszórta liszttel a farkas lábát, úgyhogy az tiszta fehér lett. Akkor a rosszcsont harmadszor is bekopogtatott a kecskék ajtaján:
– Nyissátok ki, kedveskéim, én vagyok itt, édesanyátok. Találjátok ki, mit hoztam nektek az erdőből!
– Előbb mutasd meg a lábadat! – szóltak odabent az óvatos kis gidák.
A farkas nagy bátran föltette csirizes-lisztes mancsát az ablakpárkányra. Fehér volt, a kecske lába sem lehet fehérebb. Erre a gidák nyugodtan ajtót nyitottak.
Bezzeg megrémültek, amikor meglátták a dühös ordast! Ahányan voltak, annyifelé menekültek. Az első az asztal alá ugrott, a második az ágyba bújt, a harmadik a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik meg a faliórába. De a farkas megtalálta őket; éhes is volt, mérges is volt, egymás után mind bekapta. Csak a legkisebbiket nem lelte meg azt, amelyik a faliórában rejtőzött. Mikor jóllakott, odébbállt. Lefeküdt kint a réten egy fa alá, és elaludt.
Nemsokára megjött az erdőből a kecskemama. Majd meghasadt a szíve attól, amit látott! Az ajtó tárva-nyitva, asztal, szék, lóca egymás hegyén-hátán, a mosdótál összetörve, vánkos, takaró lehúzva az ágyról. Kereste a gyerekeit, de hiába. Sorra kiabálta a nevüket, de nem felelt senki. Végül, amikor az utolsót hívta, megszólalt egy cingár hangocska: – Itt vagyok, édesanyám!
– Hol? – kiáltotta kétségbeesetten szegény kecskemama, és föl-alá szaladgált a romok közt. – Hol vagy, édes lelkem? – Itt, az órában! – cincogta a gida.
A kecskemama fölágaskodott, és kiszedte az órából a csemetéjét; a többit siratta, ennek az egynek meg úgy örült, hogy csak úgy potyogtak a könnyei.
– Hát, még akkor hogy potyogtak, amikor a legkisebbik gidától megtudta, mi történt! Azt sem tudta, hová legyen bánatában; már-már azon volt, hogy nekiszalad keservében a világnak. Kifordult a házból, neki a rétnek, a kis gida meg sírva-ríva a nyomában.
Hát, ahogy a rétre ért, szinte gyökeret vert a lába. Ott feküdt a farkas a fa alatt, és horkolt, hogy csak úgy remegtek belé az ágak! Az öreg kecske nézte, nézte, mint aki kővé dermedt. Addig nézte, míg észre nem vette, hogy valami fickándozik a farkas kövér hasában. “Uram, teremtőm, csak nem az én szegény gyerekeim mozognak ott?” – gondolta. Hazaszalasztotta a gidát ollóért, tűért, cérnáért, aztán nekilátott, kezdte fölvágni az ordas bendőjét. Alig nyisszantott egyet, máris kidugta a fejét egy gida.
– Csakhogy látlak, édesanyám! – kiáltotta, s örömében már-már a nyakába ugrott kecskemamának. De az most nem ért rá az ilyesmire; szaporán csattogtatta az ollót metélte a farkas irháját, míg csak mind a hat fia ki nem ugrott a bendőből, s ott nem táncolt körülötte. Mert hát a mohó fenevad egészben nyelte le valamennyit!
Mikor mindnyájan együtt voltak már, s alaposan ki is örvendezték magukat, azt mondta a kecskemama:
– Menjetek, keressetek jó nagy köveket! Belevarrjuk ennek a tűzre való állatnak a hasába, amíg alszik!
A gidák egész halom követ hordtak össze, aztán nekifogtak, s annyit tömtek az ordasba, amennyi csak belefért. Mikor a rakodással elkészültek, kecskemama sietve összevarrta a farkas irháját. Észre se vette a gonosz, olyan mélyen aludt, meg se moccant közben.
Késő délutánig horkolt, akkor elfordult az árnyék, rásütött a lemenő nap és fölébresztette.
Ásított egy nagyot a koma, aztán föltápászkodott, hogy igyék egyet a kútnál, mert rettenetesen megszomjazott.
– Úszni akarnak a gidák! – mormolta kedélyesen. Csak azt nem értette, hogy lehet ilyen átkozottul nehéz az a hat gyenge csontú gidácska. Lépett egyet-kettőt, imbolyogva, mint a részeg; a kövek meg összekocódtak, zörögni kezdtek a hasában.
Mi csörög, mi zörög?
A hasamban mi görög?
Azt hittem, hat gidát nyeltem,
mégis csak kő kocog bennem…
– dünnyögte bosszúsan, s alig várta, hogy egy jót kortyolgasson a jéghideg vízből. Áthajolt a káván, s abban a pillanatban a sok kő mind előrelódult a hasában. Fejest bukott a kútba, és szánalmasan belefulladt.
A gidák a sövény mögül lesték, mi történik. Mikor az ordas eltűnt a kútban, nagy vidáman előszaladtak, körbe fogództak, nótára gyújtottak, azt énekelték:
Kellett neked kecskegida?
Odalettél, farkas koma!
És örömükben anyjukkal együtt körültáncolták a kutat.

Aranyos, és tanulságos mese, annyi szent, bár a Grimm testvérek kitalálhattak volna valami érdekesebb befejezést, hiszen a mese végén a Piroska találkozása a farkassal jut eszünkbe. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy teljesen másként történt ez a mese, hallgassák szeretettel:

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő még kerekebb tisztásán állt egy szögletes házikó, abban lakott a kecske mama a hét gidájával. Az apuka, a bakkecske éppen mosogatóként dolgozott Londonban, hogy eltarthassa nagyszámú családját, illetve, hogy majd hazatértekor végre megvehessék a rég kiszemelt ultra vékony és szuper intelligens tévéjüket, mivel a mostani fekete-fehér kis-képernyős szovjet gyártmányú Junoszty már eléggé dögrováson volt…
De ne szaladjunk ennyire előre, mivel e pillanatban nemcsak új tévéjük nem volt, de egy levél saláta sem a hűtőjükben. Mondta is az anyukájuk: – Drága gyermekeim! Be kell ugranom az éjjel-nappali maszek közértbe, hogy feltöltsem a frigót. Ti maradjatok csöndben, és senki emberfiának ki ne nyissátok az ajtót, különösen annak az elvetemült farkasnak ne, aki csellel, csalafintasággal, és ármányos fondorlattal akarna majd bejönni a házba, s megenni titeket! Hogy biztosak legyetek a dolgotokban, én egy jelszót fogok mondani, amit rajtatok kívül senki sem tudhat, s mivel nemcsak a fülesbagolynak, de a falnak is füle van, csak nagyon halkan súgom meg nektek: „Covid 19 vírus”. Értitek? Nem? Nem baj, lényeg, hogy csak ezen, szuper-titkos szó hallatán nyissátok ki az ajtót, rendben? És most szeretném tudni, kinek mit hozzak, mert nincs kedvem minden órában lecsámborogni a boltba! Halljam sorban, s már írom is fel!… S a gidák sorban bediktálták óhajukat-sóhajukat, az anyjuk pedig fogta a kerekes bevásárló „banya-mobilját”, és elindult…
Nemsokára kopogtattak.
– Ki az? – kérdezte a legidősebb gida.
– Az édesanyátok! – hangzott a farkas hangja. – Megjöttem a boltból, hoztam mindenfajta finomságot nektek, nyissatok ajtót!
– Te meg vagy húzatva farkas! Anyácskánk két perce sincs, hogy elment, ő nem rövid-távfutó, hogy már vissza is jött volna! Na, pihenj egy kicsit, aztán bepróbálkozhatsz újra! Csá! – fejezte be gondolatmenetét a legidősebb, majd egy jót röhögtek a pórul járt ordason…
A farkas húsz perc múlva újra kopogott: – Aranyoskáim! Megjött édesanyátok, Nyissatok ajtót!
A legidősebb azonban hamar letorkolta a próbálkozót: Buta farkas! Azt hiszed, most jöttünk a hat húszassal, és bedőlünk a hülye próbálkozásodnak? Ócska, reszelős a hangod, és csúnya, fekete a mancsod, amivel az ablakpárkányt markolászod, te még véletlenül sem lehetsz az édesanyánk! Húzz el a náthásba, s ha valamelyest is hasonlítasz majd az anyuskánkra, újra próbálkozhatsz, addig viszont lótúró a füledbe! – kiáltotta ki, s a ház beleremegett a gidák nevetésébe.
„Ezen már ne múljék!” – gondolta az éhes farkas, bement a kocsmába és két féldeci barackot lehajtva máris lemosta a torkára ragadt slájmot, így élesebben csengő hangja lett. Ezután elment a pékhez, és az üres lisztes-zsákokban meghentergőzött, miután olyan fehér lett, mint a ma született bárány. Így próbálkozott újfent: – Gyermekeim, kis kecskéim! Megjött édesanyátok a boltból, hoztam nektek minden jó, nyissátok ki kérlek, az ajtót!
A legidősebb azonnal megszólalt: – Máris nyitom, de előbb tudni akarom, mi a jelszó!?
– Jelszó? Ja, persze, a jelszó! Nehogy az a csúnya farkas bepofátlankodjon a házba, és megegyen benneteket, ugye?! Kapcsolt azonnal az ordas. – Sajnos, a nagy cipekedésben teljesen elfelejtettem! Viszont mindenféle finomságokat hoztam nektek, nyissatok ajtót, már majd leszakad a kezem!
– Aztán mi finomat hoztál anyácskánk? – kérdezte ismét a „rangidős”?
– Jaj, hát ne legyél már ennyire bizalmatlan drága gyermekem! Mit is hozhattam volna? Természetesen friss tejet, salátát, és zsenge füvet, foszlós kalácsot, finom felvágottakat, és üdítő italokat! Nos, beereszted édesanyádat? – nyájaskodott a farkas.
– Hülye lúzer! Ezzel a biedermeier vakerral akarsz túljárni az eszünkön? Tudod-e egyáltalán hányadika van?
– Már hogyne tudnám, édes gyermekem! 2022. november 21.-e. Miért kérded szívem virága? – próbálta menteni a menthetőt a vadállat.
– Mert nemsokára kezdődik a katari foci vb. következő meccse. Kell a fenének saláta, meg fű! Azért is küldtük el anyánkat a boltba, hogy hozzon a kisebbeknek ropit, csipszet, sajtos tallért, nápolyit, csokis kekszet, kólát és gyümölcslevet, nekünk idősebbeknek pedig sört és páleszt. Úgy, hogy mehetsz a bús-bánatos fekete fenébe tökéletlen farkas! Nálunk egy ideig ne próbálkozz újra, te gyökér! – kiáltotta ki neki úgy, hogy az erdő visszhangozta szavait, és a gidák dőltek a röhögéstől.
A farkas koma pedig éhesen hazacammogott. Ez, a szerencsétlen eset lelkileg annyira leamortizálta, hogy évekig járt pszichoanalitikushoz, s emellett egyszer, és mindenkorra elment a kedve a kecskehústól. Azóta is kizárólag füvön, virágokon, gyökereken és dögökön él…
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!
.

“A farkas és a hét kecskegida” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Tibor!

    Ez szenzációs volt. Nekem egyébként se tetszett az a változat, amelyben meghal a farkas. Mindig gonosznak ábrázolják, miközben nagyon is bölcs állat csak egyszerűen, mint minden élőlény, éhes. A leggonoszabb lény a földön az ember, aki akkor is gyilkol, ha nem éhes és nem szánja meg az áldozatát. A Te meséd viszont nagyon jól tükrözi a mai kort.

    Szeretettel: Rita

    Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok!🎄

Szólj hozzá!