AZ ARANYBULA
Harminc évvel ezelőtt géplakatos szakközépiskolába járt dr. Kucska Ferenc történész. Negyvenketten voltak egy osztályban, természetesen csak fiúk. Legjobban az olajgőzös légópincéből átalakított műhelyben érezték jól magukat. Olajos, itt-ott szakadt munkásruhában próbálták tanulni a mesterséget. Az esztergagépek röhögtek az ügyetlenségünkön, ők meg egymáson. El lehet képzelni milyen társalgás folyt a kalapácsreszelés, a csavarok, csavargatása közben. Géplakatosok akartak lenni, ezért aztán nem is érezték jól magukat a példásan összerakott padok között, a hatalmas méretű kopott zöld táblák előtt.
Nem lehetett dicsekedni az osztály közösségével. Gyakran össze is verekedtek. Nem az iskola padban mutatott teljesítmény számított, hanem a műhelyben elvégzett meló. Az osztályfőnökük, aki többek között a műhelyfőnökük és gyakorlati oktatójuk is volt, elsősorban azokkal haverkodott, akiknek kérges volt a keze az otthoni munkától.
Negyedikesek voltak, amikor egy tanítási napon minden feje tetejére állt a szakközépiskolai osztályban. Mint amikor a vastag felhők mögül előbukkan a nap, úgy változott meg a géplakatosnak készülő diákok élete. A változás az egyik történelem órán történt. Ezen a napon is úgy érkezett az órára Dr. Lengyel Pál a történelem nagy hírű tudósa és tanára, mint megszokták tőle. A küszöböt átlépve feldobta a katedrára a naplót, amely annyira nehéz volt a rossz jegyektől, hogy majdnem beszakította a tanári asztalt. Ilyenkor olyan csönd lett, hogy a géplakatos jelöltek még azt is meghallották, mi történik a szomszéd osztályban. Amikor ezzel a belépővel közelítette meg a tanár úr az osztályt, mindenki biztos volt abban, hogy nagy feleltetés várható. A többség azon totózott, kinél hagyta abba utoljára a feleltetést. Hamar kiderült, Kucska Ferenc készülhetett.
Feri mindig úgy ment ki felelni, hogy a kiszólítás után először összerakta a szétszórt könyveit, füzeteit az asztalán, közben a doktor urat ette a méreg. Rá is kiabált Ferire:- Mi lesz már? Nehéz az aranybulla, nem tudod kihozni ? Feri elindult, majd megáll a dobogó oldalánál, és hosszabb ideig nem szólt semmit. Mindenki kuncogott. Aztán megszólalt:
– II.Andrásnak úgy kellett az aranybulla, mint
üveges tótnak a hanyattesés.
-Ezt hogyan gondolod ?- jött a kérdés a történelem tudósától. -Szerinted II. András nem szívesen adta ki az aranybullát?
– Nem!- jött a határozott válasz.
– Indokold meg !
– Nem szívesen adta ki, mert ha nem adta volna ki, akkor úgy kinyírták volna, mint a meráni Gertrudot.
Aki kicsit többet tanult erre az órára, az felháborodva bekiabált:
-De igenis szívesen adta ki az aranybullát. Pillanatok alatt, szokásukhoz híven, két csoportra szakadt az osztály és megkezdődött a kiabálás. A tanár úr, láthatóan élvezte a vitát. Aztán megkérdezte: -Ki tudja megindokolni, hogy miért adta ki szívesen az aranybullát. Hárman is jelentkeztek. Mind a hárman kimentek felelni. Jó jegyeket kaptak. Ettől aztán fellelkesedtek azok is, akik Feri pártján álltak.
Kucska Ferenc, a főfelelő, indulatosan, kiabálva bizonyította, hogy II. András kényszerből adta ki az aranybullát.” Hihetetlen nagy volt az udvarban a fény, a pompa, a nép pedig nyomorgott. A meráni Gertrudot , a lázongó magyar nagyurak megölték. András számíthatott arra, hogy előbb, utóbb rá is sor kerül. Ijedtében elkezdett kapkodni, rosszabb és rosszabb pénzeket veretett. A középnemesség tűrhetetlen helyzete kényszerítette az aranybullára, vagyis a szabadságlevélre. „
A másik tábor másképpen vélekedett. Szerintük a főurak kényük-kedvük szerint sanyargatták a népet. Az aranybulla kivette a pénzváltást, a sóárulást az adószedést az izmaeliták és a zsidók kezéből és a nemesekre bízta. Aztán szabadságot adott II. András barátainak, a nemességnek.
Akkora vita alakult ki a géplakatos osztályban, hogy délután többen elmentek a könyvtárba, hogy hozzá olvassanak. A következő történelem órán a doktor nem dobta be a naplót, hanem leült a jövő géplakatosai közé és folytatódott az eszmecsere. A hangoskodásuktól zengett az egész iskola. Később más osztályok is megvitatták II. András ténykedését. Két hét elteltével olyan professzorok lettek történelemből a géplakatos jelöltek, hogy a tanár úr más gimnáziumokba is elvitte az osztály legjobbjait, hogy ott is gyújtsák meg a tűzet. Úgy mutogatta őket, mint valami színészeket. Ezekben a hetekben teljesen átformálódott az osztály érdeklődése. Történelem tudósok lettek. Az osztály érezhetően átfordult a humán kategóriába. Az érettségin kiváló történelem jegyeket szereztek, aztán a továbbtanulásnál is olyan főiskolákat, egyetemeket jelöltek meg, amelyeknek semmi közük sem volt a gépészethez. Többen a tanítóképzőbe, mások könyvtárosi szakra jelentkeztek, Az egyik nagyszájú osztálytársuk a jogi egyetemre próbálkozott és fel is vették. Kucska Ferenc Szegeden tanulta tovább a történelmet.
A harmincéves érettségi találkozójukon még mindig nem tudták eldönteni, hogy vajon II. András milyen szívvel adta ki az aranybullát. Már esteledett, amikor kimentek a temetőbe a tanár úr sírjához. Mindenki vitt magával egy szál rózsát.