Nagyböjti népszokások

Nagyböjtök idején Gaján Vilmos népművelő, regegyűjtő barátommal kis falvak régi szokásait kerestük a helyi bölcs öregek szavai nyomán. A tisztára meszelt „Pityókázó”, a kis korcsma adott otthont elsőre ezeknek a beszélgetéseknek a dombok közötti településen.
Ott üldögéltek a sokat látott, ősz férfiak a csizmákba gyűrt, dolgos nadrágban,
kockás ingben, báránybekecsben. Itt-ott fejbúbra tolt kalapok segítették a visszaemlékezést.
Ilyenkor egymás szavába vágtak, úgy tolultak fel a nyelvre a máig is fellelhető népszokások, elbújtatott történetek. Azután, ahogyan az már lenni szokott, a legidősebbek jutottak szóhoz. Füstbe burkolódzva, meg-megpihenve egy-egy kortyra, mesélni kezdtek. A többiek pedig hallgatták, néha bólongattak, görbe mutató ujjukkal megbökve kalapjukat.

Pajkos emberek ők máig is. Már csak szóban, mégis élőn, színesen mondták el, hogy a faluban a lyányok és fiúk minden ünnepet, – amit lehetett – ismerkedéssel, játékos szokásokkal kötöttek össze.
Szinte mindenütt megjelent a faág, vessző, a víz, a tojás. A fa rügyből fakad, növekszik, kitartó, érték. A vessző több értelemmel bír. Kapcsolatot köt, vagy épp büntet. A víz, a keresztelés, az élet jelképe. A megtisztulásé. Nélkülözhetetlen. A tojás? Az átalakulás, az örök folyamat része, ahol a tárgynak látszó, törékeny formából igazi jövő sarjad. Egy új élet.

Még pár kortynyi gondolat után lassacskán előbukkantak a régi népszokások is.
A sajbózásról esett az első szó. Az ifjak, a legények kisebb koszorúkat, karikákat fűztek, faragtak fából, vagy ágakból. Közben a többi férfi tüzet rakott, jó nagyot, majd amikor visszaparázslott, a fiatalok beledobták a fakarikát és egy bottal kipiszkálták, mielőtt teljesen meggyulladt volna.
A botot beledöfték, a karikát kiemelték és megpörgetve a várakozó lányok felé hajították, közben a kiszemelt lány nevét kiáltva.

Jókat mosolygott a hallgatóság, mi pedig kérdeztük: van-e még ilyen történetük?
Egy huncut pillantás, egy korty, egy szippantás és mondták:
A mancsozás! Ezt a lányok és fiúk együtt játszották. Golyókat gyúrtak, vagy fagolyókat hoztak. Magasra dobták őket és a mancsozó bottal el kellett találni a lehulló kis labdákat. Akinek tetszett egy lány, az szíves-örömest faragott egy cifra mancsozó botot és átadta neki ajándékba.

Mire Vilmos barátomnak és nekem is töltöttek egy helyi kesernyést, már elő is álltak a következő érdekességgel:
Kedvelt esemény a pilikézés! Három lány leguggol és köztük, köröttük énekelve, táncos léptekkel, az egész falun áthaladnak a lányok. A falu népe pedig büszkén nézi őket.

Ehhez igen hasonló a szederindázás:
Az összes legény és lány párban haladnak és egymás kezét fogják. A legelső pár egyszer csak megáll és kezükből kaput formázva alatta mind áthaladnak. Közben pedig vidáman énekelnek.

Ennek pedig a kapus játék lehet a népszokás párja:
A fiú-lány kezek alatt sétál át az éneklő csapat és elvonulnak a házak előtti padokon díszes ruhában üldögélő nagyszülők, idősebbek előtt, majd egyesével hazakísérik a lányokat.

-Van még ilyen játékos ünnep nálunk is! – szólt Vilmos barátom. A cickomozás:
Körben állnak az ifjak, énekelnek, majd a kör közepére pattan egy lány és behív egy fiút maga mellé, táncolni. Ez olyan hölgyválasz féle szokás, miközben dalolják a „Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod?”…kezdetű éneket.

Bólogattak erre az öregek. Egyikőjük javasolta, hogy menjünk csak át a szomszédos településre bátran! Ott aztán lesz látnivaló! Fűzfavesszős, tojásos locsolkodás.
Még beszélgettünk egy keveset, megköszöntük szépen a testnek és léleknek valókat, majd Vilmossal átmentünk a Pilis következő falujába, ahol ráleltünk egy kedves és különleges helyi népszokásra.

Vilmos érdeklődött, én fényképeztem ezt az érdekes eseményt:
A felnőttek kis színesre festett padokon üldögéltek. Beszélgettek, borozgattak szép, tiszta ruhában, kézzel készített népviseletben és természetesen locsolkodtak is, amikor arra járt valamelyik szépasszony. Amint hangulatba jöttek, meglátogatták a falu összes hölgyét egy vidám húsvétolásra.

A különlegességet pedig az ifjak között találtuk meg!
A fiúk duplán font fűzfavesszővel a kezükben kergették és játékosan meglegyintették a sokszoknyás, hímzett ruhás lányokat és közben a közeli kút kávája felé terelték őket. Ott már álltak és sorukra vártak a vízzel teli vödrök és az ifjak bizony felkaptak gyorsan egyet-egyet, majd a díszes ruhákban szaladó szépségekre zúdították a tartalmát.
A lányok nevetve futottak a fűben elhelyezett kis kosaraikhoz és a locsolóknak – amúgy illendőségből – kosarukból kivéve egy tojást adtak, mintegy kikosarazva őket.
De aki tetszett nekik! Annak bizony kettőt is adtak! Színesre festett szépet!
Azután elvonulhattak a fák alatti padokhoz beszélgetni, hiszen ők már megajándékozták egymást a bizalommal.