ÜGYELETEKRŐL
Gyerekkoromban a mi falunkban 4 orvos dolgozott. Ha baj volt, valamelyikük mindig elérhető volt. Ahhoz fordulhattak a betegek, akihez bizalmuk volt. Emlékszem olyan havas téli éjszakára, amikor 7 helyre hívták apámat, azonnal ment kerékpárral vagy ha közel volt a cím, gyalog. Másnap ugyanúgy dolgozni kellett, mintha végig aludta volna az éjszakát. De a betegek nagy része igyekezett nem éjjel zavarni, megkeresték a nappali munkaidőben.
Negyedik éves hallgató korom után módom volt részt venni a Belklinika munkájában. Ott két ügyeletes volt egy napra beosztva, egy idősebb, aki felelős a munkáért, és egy, vagy két hallgató, akik segíthettek kisebb tennivalókban és természetesen tanultak is ez alatt az idő alatt a beteg ellátásáról. Akkor még nem voltak ilyen kis segédeszközök, mint ma, nekem nehézséget okozott a cukorbetegek állapotának megítélése. Első látásra eldönteni, hogy alacsony vagy magas a beteg vércukorszintje. Később, a kórházi munkában már kevesebb probléma adódott. Tudtuk, melyik osztályon adnak este 80 egység Zink Inzulint a betegnek, az előzőleg ott beállított betegek valószínűleg hypósok voltak (alacsony vércukorszint), de ha kicsit úgy viselkedtek, mintha elmebetegek lettek volna, az is arra vallott, már ismertünk pár ilyen embert, akik így kerültek be az osztályra. Kis laboratórium is működött, vizeletvizsgálatot is tudtunk helyben végezni, ez is segített. Nem volt sürgősségi osztály, ahonnan délelőtti vizsgálódás után az ügyeleti időbe kerülnek át a betegek további ellátásra, egyetlen személyt terhelve a munkában. A férjem is így került be egy hirtelen történt rosszullét után a sürgősségi osztályra. Estig tartó vizsgálatok eredményeként került be a belgyógyászati ágyra, tüdőgyulladás diagnozissal. Hogy a később kimutatott Covid fertőzést hol kapta és mikor, ez haláláig se derült ki. Itthon senki nem lett beteg.
Úgy kerültünk dolgozni ebbe a városba, hogy hivatalosan lakást ígértek. A papír azóta is megvan. A lakás egyelőre úgy nézett ki, hogy kit hova helyeztek el egy- egy üres szobába, vendégszobába, vagy ahol talált alvásra való helyet a kórház területén. Ennek annyi hasznát láttuk, hogy sose voltunk szükség helyzetben segítség nélkül. Az ott lakó kollégák mindig rendelkezésre álltak egymásnak. Egy alkalommal 3 fakarusszal 45 embert hoztak, akik a maguk által szedett gombát sütötték meg a tűzhely tetején és ették meg. Mindnél gyomormosást kellett végezni. Ez egy ügyeletes számára kicsit sok lett volna. A véradó állomás szervezés alatt volt. Sürgős esetben a főorvos taxiba ült és összeszedte a beteg városban lakó rokonait, akiktől vizsgálatok után vért vehettünk. Főorvos úr vette a vért nagy fecskendőbe, én pedig adtam a betegnek a mellette levő ágyon. Az ügyelet egy csapat munka, orvos, nővér, beteghordó és telefon- központos között. Állandó véradónak a boncmester számított, aki szerencsére olyan vércsoportú volt, aki mindenkinek adhat.
Szerencsés helyzet volt még, hogy a legtöbb főorvos a kórház közvetlen közelében lakott. Aki szemben lakott a kórházzal, minden este bejött lefekvés előtt megnézni a betegeit, vérnyomást mérni. Ezzel tehermentesítette a fiatalabb kollégákat.
A mai ügyeleteket már csak messziről látom, vagy hírből hallom. Egy kórházi osztályon egy ember ügyel. Adódik olyan alkalom, mikor a heti egy alkalommal más városba is kirendelt orvos fáradtan ér haza, néha éjfélre. Akkor kezdhet ebédelni, esetleg már csak vacsorázni. Néha már levetkőzni sincs energiája, ruhástól alszik egyet és másnap megy dolgozni, ügyeletes. Ilyenkor volt már egy ügyeletben 17 beteg is, akiket azonnal el kellett látni. Egyszerre. Mert múlik az idő és bármi váratlan esemény is megtörténhet az ügyeletben, amiért ő a felelős, a más munkájáért is ő felel? Anyám a klinikára 40-es pulzusszáma miatt került be. A reggeli tisztálkodáskor megbotlott a fürdőszobában, miközben a nővérek munkakezdésben szokott kávézásukat töltötték. Anyámnak eltört a karja.
Ma már sok féle foglalkozás van a nők számára is, csodálkozom, mikor látom, hogy a sok pontatlanul, vagy sehogy végzett munkájukért fizetést kapnak. Hiába szeretem a foglalkozásomat, ha most kellene választani, hogy akarom megélni az életemet, lehet, hogy nem volna erőm a mostani ügyelettel járó orvosi munkát választani.