A MOTOROS
Hirtelen tőrt ránk a nyár. A tavasz hosszú volt, szeles, és hideg. Én ugyan már megettem a kenyerem javát (talán már csak egy serclim van hátra), de hogy május elején havazzon, az kicsit durva volt!…
De végre süt a nap! Kicsattantak a rügyek, és az évszak rohamléptekkel szerette volna utolérni magát. Hirtelen túlságosan is meleg lett, forró nyári hőség.
Az utakon megjelentek tömegesen a motorosok, és a KRESZ-re fittyet hányva nyomakodtak előre: őket sem a záróvonal, de sokszor a piros lámpák sem érdekelték, hajtottak, mint az eszelősek…
– Ebben a rohadt városban nem lehet közlekedni! – mondta a ház ura. Még csak reggel nyolc van, de minden főút be van dugulva! Hova az istenbe teszi az állam a forintok milliárdjait, hogy sem szélesebb út nincs, sem a meglévők állapota nem kielégítő?! Már évtizedek óta élünk az EU-ban, de az útjaink minősége – az autópályákat leszámítva -, balkáni állapotokat mutat. Nem csoda, hogy a rengeteg jármű a kevés felületen nem tud haladni, mindenki (vagy legalábbis a legtöbbje) tiszta idegbeteg, és ahol csak tudnak, szabálytalan…
De a mondatot nem tudta befejezni, mert egy motoros szinte nekivágódott a kocsija bal oldalának, annyira közel jött. El kellett rántania a kormányt, aminek az lett a következménye, hogy a tőle jobbra lévő sávban volt ám dudálás, kurvanyázás (ne ijedjen meg, a szó Petőfitől származik), meg minden!
– Na, ez is egy köcsög! – mérgelődött a családapa.
– Dögölne meg ott, ahol van! – replikázott a neje.
– Biztosan siet a barátnőjéhez! – toldotta meg egyik lánya, ki éppen a pubertáskor legnehezebb időszakát élte..
– Pedig milyen szép sisakja van! – mondta a másik lány, de az ő tíz évével nem mélyedhetett el a problémában, viszont nővére gyorsan rácsapott a témára:
– Hú, de király volt! Csippantottad azt a lángot lövellő oroszlánt? Bizti úgy csináltatta, mert még nem láttam ilyet!
– A bukót, vagy a rajzot? – értetlenkedett a pici.
– Jaj, de ló vagy Olgi! Bukót nem lehet otthon csak úgy, barkácsolni! Persze, hogy az oroszlánra gondoltam! Ezüst alapon az a végig futó vörös láng az oroszlán szájából, nagyon csúcs! Ha leérettségizek, le fogom tenni a KRESZ-t kismotorra, jó, apus?
– Meg egy nagy francot! Hogy eltapossanak az úton? Tudod te egyáltalán, mit beszélsz? Kész életveszély manapság kimenni a forgalomba! És teljesen mindegy, hogy gyalogos, bicajos, vagy mopedes vagy! Fellöknek, átgázolnak rajtad, és annyi! Manapság már egy átlagos autóban sem érezheti magát biztonságban az ember, viszont, terepjáróra meg nem telik! De nézzétek csak a tökös-verebet! – azzal, a szalag korlát mellett lévő, nagy fa alatt hűsölő motorosra mutatott.
– Na, ezért rohant eddig, hogy most pihizzen egyet! Megáll az eszem! Én meg már azt hittem, valami fontos dolga akadt, azért hajtott, mint egy félőrült!
– Apuuu! Kapcsold be léccci a klímát, felforr az agyvizem!
– Máris csillagom! De, ha fáztok, szóljatok, nehogy felfázzatok!
– Mikor érünk ki már a városból? – kezdte a szokásos nyavalygását a pici.
– Mi van Klemikém? Éhes, vagy szomjas vagy, mert akkor a következő tankoldánál félreállok!
– Á, csak unatkozik a nagysasszony! – mondta az anya.
– Hozhattad volna a sétáló magnódat, vagy agy könyvet, jobban telne az idő! És, hogy mikor hagyjuk el ezt a mocskos várost? Egy jó félóra kell, de lehet, hogy kicsit több is. Láthatod, hogy araszol a sor!?
Viszont a láng-lovagotok újra megjelent a tettek mezején!
– Kiről beszélsz? – érdeklődött az asszony.
– A lángoló fejű macsakjancsiról! De már húzok is lefelé, mielőtt újra túl közel jö…
De ezt a mondatot sem fejezhette be, mert egy reccsenés után letört a bal oldali visszapillantó tükre.
A motoros meg egy gáz-fröccsel eltűnt a forgalomban…
– Hogy az anyját tenné teherbe a mocskos! Dögölne meg ez a rohadék! Az ilyen szarháziak miatt szívnak a rendesek, de kívánom, hogy ne érje meg a holnapot! – kiabálta, míg az útpadkára kormányozta a járművet. Kidobta az elakadásjelzőt, óvatosan kikászálódott, majd megkereste a kocsi hátuljában lévő háromszöget…
– Gyermekeim! Azt hiszem, a mai kirándulásunknak ennyi volt! Hogy nem tud az ilyen szemét felfordulni? Mi a jó büdös anyjában nem tudott vigyázni? Mindjárt felrobbanok a dühtől!
– Meg tudod javítani, apus? – kérdezte Klemi, de bizonyára csak azért, hogy jártassa egy kicsit a száját.
– Szerintem nem! – adott egyértelmű választ a kérdezett – majd hozzátette: – Manapság mindent úgy gyártanak, hogy minél bonyolultabb legyen, és egyszerű szerszámokkal hozzá se lehessen férni! És, ha valami törik, akkor annyi, lehet az egészet kicseréltetni! De hol találok vasárnap nyitva tartó szerelőt, amikor még az élelmiszer üzletek is zárva vannak? Ha legalább lenne valami erős ragasztószalagom! – nézte szomorúan a lefelé fityegő tükröt, melyet csak a tükör-fűtéshez vékony vezetékek tartottak leesés ellen.
– Apu! Van a táskámban cellux! – jutott eszébe a nagyobbik lányának.
– Szerintem nem sokat ér, de, hátha… Ide vele!
Jól sejtette: a tükröt továbbra sem lehetett használni, viszont, arra jó lett, hogy a nevezett vezetékek el ne szakadjanak a tükör súlya miatt. Ekkor az asszony szemében szikra gyúlt:
– Hacsak nem pakoltam a helyére, kell nálam lenni Leukoplast-nak! – s ezzel kiborította a kézitáskáját az ülésre. Férje csak nézte, hogy nemcsak ragasztó, de kötszer is előkerült a kis koffernak is beillő ridikülből.
– Emlékszel, ezt még a múlt heti főzőversenyre vittem ki magammal, amikor telefonáltál, hogy a barátod elvágta az ujját, s literszámra folyik a vére… Jó, tudtam, hogy nem olyan súlyos a baj, de a biztonság kedvéért vittem mindent, ami otthon volt.
– Jól tetted Anyukám! Megpróbálom valahogy stabilizálni a tükröt. Ha nem is tudnám használni, legalább álljon a helyén valahogy, nem igaz?
Légy szíves, tartsd ezt a vacakot egyenesen! Így ni, Klemikém, te meg add a celluxot. Betekerem, becsavarom… Van még? Akkor kérem… Hát, ez elég gyenge…
Ekkor egy szirénázó rendőrautó suhant el mellettük…
– Anyukám! Kérhetném a kötszert, és a többit? Úgy, ni! Ez most már feszesebben áll, de nagyon befelé… Na, mindegy, ideiglenesen jó lesz, aztán, hétfőn vihetem is a szerelőhöz… Tartsd még egy kicsit, megpróbálom keményen rácsavarni… Van még egy tekercsed? Jaj, de jó, minden méter csodát tud tenni!
Ekkor újabb rendőrségi autó haladt el mellettük.
– Mi a fene van ma? Ma mindenki betört, bankot rabolt, vagy gyorsan hajtott, hogy ennyi rendőrségi autó rohangál az utakon? – kérdezte családja tagjait, de választ sem várva adta ki az ukázt: – Szálljatok be, indulunk! – majd az elakadás háromszöget visszatette a helyére.
Bekapcsolta a motort, és 2-3 perc alatt kellemes hűvös lett a kaszniban. Csak azt nem értette, miért áll a forgalom, így besorolni sem tudott.
– Legközelebb kedden megyünk hétvégi kirándulásra, akkor talán kevesebben lesznek az utakon! – próbált egy kis vidámságot vinni ebbe az idegbajos délelőttbe.
Nagy nehezen sikerült besorolnia, de még lépésben sem haladt a sor. Márpedig, nincs rosszabb az araszolásnál!
A három sávos főút előbb kettőre, majd egy-sávra csökkent, ez volt tehát a torlódás oka. Az emelkedőn már látszottak a kék fények, és az intézkedő rendőr karjelzése. Próbálta az összetorlódott járműveket nagyobb sebességre ösztökélni, de tudják, milyenek az emberek: ha van valami bámészkodni való, azt ki nem hagyhatják, mivel a következő évtizedekben nem lesz beszédtémájuk…
Aztán ők is a rendőr elé kerültek: a motor a motorosával foglalta el a két belső sávot. A szalagkorlát egy helyen behorpadva, a motor összeroncsolódva, s a motoros egy pléddel letakarva. Hasán a bukósisak: az ezüst alapra rajzolt oroszlán szájából még mindig lövellt ki a vörös láng…
Miközben gazdájából már kihunyt az élet utolsó szikrája is…