Bori általában délután körül érkezett, miután teljesítette az rabszolgamunkát az egyik szupermarketben, mint árufeltöltő segéd. Bár egyetemi diplomával a zsebében minden vágya az volt, hogy saját vállalkozása lehessen, nagyon úgy tűnhetett, hogy ez elsikkadni látszik a jócskán távoli időben.
Bence ragaszkodott hozzá, hogy a kapuban várja, mert ha szatyrokkal jött magától értetődőnek tetszett, hogy elkél minden segítség. Mire megjött Bence már régen túlvolt a vacsoraidőn, ám mivel nem akarta megbántani Borit ezért sokszor egy-egy jégkéremes gombócot is megevett, csakhogy vidámságot csalhasson a gyönyörű, ám az utóbbi időben kissé elveszett nő arcára.
Bence nem szerette az alkoholt és Borinak ez tökéletesen megfelelt, hiszen faterja alkoholista volt, és mindig gonoszra vedelte magát.
– Szia bocsi a késés miatt, de ma egész álló nap bolondokháza volt, és csak délután engedte a főnököm, hogy elszabaduljak! Még így is lógok az egyik csajszinak, mert annyira rendes volt, hogy beugrott helyettesíteni, ugyhogy máris lógok neki egy szívességgel! – mentegetőzött bűbájos huncutsággal.
– Őszintén remélem, hogy nincs komolyabb baj? – kérdezett rá Bence biztos, ami biztos alapon, mert mindig nagyon a szívére tudott venni dolgokat, szinte már egész gyerekkora óta.
– Jaj mondtam már, hogy annyira ari tudsz lenni, amikor ennyire komoly vagy! – puszilta könnyedén arcon. – Nagy könnyebbség tudni, hogy rád mindig számíthatok! – kifújta feszütséggel terhes levegőjét.
– Figyelj gyorsan beugrok a zuhany alá, ha nem gond? – máris vetkőzött és berohant a fürdőszobába. Bence addig megmelegíette az enyhén kihűlt, maradék oregánós, kakukkfűvel spagettit a mikroban, és gazdagon megszórta reszelt trapista sajttal.
Mikor Bori kijött a zuhany alól rövidre vágott, tüsi-haját törülközőbe csavarta, és igyekezett vizes, sportos testét is nagyjából megszárítani. A víz igazgyöngyei még kellemesen befedték balzsamos, babonázó bőrét.
– Jaj! Valósággal a tenyereden hordozol! Nagyon elkényeztetsz ám! – dorgálta meg mosolygósan, finoman, majd újabb könnyed puszit adott arcára.
– Ö… nem tudtam, hogy sok sajttal szereted-e a spagettit? – szabadkozott tétován, mint aki hibát vétett.
– Istenien néz ki! Ne haragudj, de farkaséhes vagyok! – Egy pillanatra se zavartatva magát máris leült, és jóízűen hozzálátott a gusztusos tésztának. Még a szája is ketchupos-sajtos lett, de nem foglalkozott vele. – Ó! mennyei! Az életemt mentetted meg! – nyammogott jóízűen.
– Örülök, ha ízlik… – állt kissé maga elé meredve Bence. Addig nem akart semmit se csinálni, amíg Bori nem kérte, hogy üljön le ő is.
Bori vacsorája közben részletesen elmesélte aznapi kedvetlen, barátságtalan munkanapját, majd beraktak egy DVD-filmet és egymás mellett végignézték.
Már négy éve voltak intenzíven együtt, és mindezidáig Bori egyszer sem hánytorgatta fel a kérdést, hogy vajon Bence egyáltalán veszi-e a bátorságot, hogy megkérje a kezét, vagy csupán amolyan függésben lévő, látszat élettársi kapcsolat fenntartását tervezik a jövőre nézve is. Bori mindenesetre nagyon örült, hogy végre olyan pasit fogott ki, aki nem birtokolni akarja, hanem kiteljesíteni. Bencének – legalább is kezdetben -, meglehetősen szokatlan volt, hogy nagyon nehezen tudott elaludni, hogy egy másik emberrel is osztozott az ágyon, ami gyerekkorától kezdve egyszemélyesnek számított.
Borival néhány barátja közvetítésével ismerkedett össze, miután jóformán az összes forgalomban lévő társkereső szolgáltatást, és applikációt kipróbálta. Ahogy lenni szokott a társadalom széles skálája jelentkezett, válaszolt, cheatelt, és az első öt-tíz perc során szinte azonnal kiderült, hogy majdnem minden modern nő az anyagi jólétre és nem az őszinte, de manipulálható érzelmekre kíváncsi. Többször még be is vetette az irodalom, és a kultúra témakört, és bátorkodott megemlíteni, hogy rendszeresen ír prózát és verseket is, mire a legtöbb nő persze azonnal kinevette.
Boriban volt valami természetes, már-már ősi, angyali elegancia egy csipetnyi makrancos vadócsággal megfűszerezve. Bencének még így is több mint három hetébe került mire kezdeményezni próbált és megbeszéltek egy személyes találkozót az egyik kávézóban a Jászai Mari-tér közelében.
Bori – már nem szívlelhette a szoknyás ruhákat -, bámulatosan egzotikusan, és csinosan festett, szolid sminkkel, és szájfénnyel. Bár magabiztosnak, és eltökélten határozottnak látszott szinte azonnal jólesőn elpirult, amikor Bence kezet csókolt neki. Ami azért valljuk be meglehetősen szokatlannak tetszett főleg a XXI. század hajnalán.
– Bocsika, ne haragudj, de az az igazság, hogy már legalább két éve nem randiztam! – kért elnézést, mire Bence megnyugtatta, hogy pedig 2002 óta nem.
Bence Rigó Jancsit rendelt, míg Bori karamellás krémest eszegetett. Hogy oldja elsősorban saját kínzó gátlásait Bence a Rigó Jancsi krémes habjával úgy csinált, hogy szándékosan összemaszatolta nagy, pisze orrát, amitől Boriból azonnal kitört a totális, jóízű, gyöngyöző nevetés. Akkor nevezte őt azonnal ,,drágának”!
– Jaj, de drága vagy! Hadd töröljem le a nózidat! – fogott egy szalvétát és óvatosan letörölte a csokis krémet Bence orráról.
– Így már sokkal jobb, nem igaz?!
Bori úgy érezte, hogy már a legelső alkalommal olyasmiket is elmondhat ennek a szimpatikus, kicsit örök gyerek pasinak, amit egyébként más körülmények között egyáltalán nem. Elmesélte, hogy rajongásig szereti a delfineket, és a lovakat és gyerekkorában nagyon megsiratta elpusztult tengerimalacát Böbét. A Bölcsészkarra járt, akárcsak Bence, de egy rendező felfigyelt rá, amikor nyári munkán a Balatonnál dolgozott és filmszerepet kínált neki, így került a Színművészetire, ahol azonnal kipróbálhatta kreatív-alkotói szabadságát.
Bence is elmesélte, hogy öt és fél évig magyar tanárként dolgozott, és bár imádta a gyerekeket, mégis úgy érezte nem a helyén van, és hamar rájött, hogy igazából nem ezt akarja csinálni. Később elmondta, hogy elsősorban saját írásaiból próbált autodidakta módon forgatókönyveket írni. A neten már nagyon jó ingyenes, forgatókönyvíró programokhoz hozzá lehet jutni.
– Ez fantasztikus! Nagyon sokdoldalú, kreatív személyiség vagy! Ez nagyon bejön! – lelkesedett Bori.
– Igen! De attól tartok, hogy kapcsolatok, és pénz nélkül egyelőre marad az asztalfiók! – jegyzi meg kissé letörten.
– Ugyan már! Nem szabadna így hozzáállnod a dolgokhoz! Megmutattad már valakinek?
– Hát… nem igazán… – szabadkozik.
– Figyelj valami filmes workshop műhelybe azért nyugodtan elmehetnél! – javasolja Bori.
– Hát… köszi, majd meglátom…
– Nem, tényleg! Komolyan! – feleli makacs, karakán határozottsággal Bori, ami nagyon bejön Bencének.
Bori olyannyira komolyan gondolja a kreatív alkotói vágyat, hogy a következő héten valósággal lázas telefonálgatásokba kezd és néhány filmes ismerősének máris finoman elővezeti a dolgot, hogy volna egy nagyon tehetséges, amatőr srác, aki hihetetlen dolgokat csinál, és volna egy-két forgatókönyv, és persze filmes ötlete. S bár mindenki hajlik a gratulációkra és az egyeztetésekre Bori végül kicsit szomorúan konstatálja, ha az embernek nincsenek olyan kapcsolatai, akik önként bizalmat szavaznának számára, akkor az egész elképzelés, és project csupán veszett fejsze nyele. Egy külföldi filmes utazás – legalább is egyelőre -, pedig még véletlenül sem jöhet létre.
Bence és Bori még így is szándékosan vár legalább egy másfél hónapot mire igazán ráhangolódnak egymásra és biztonságosan szerelmeskednek. Azért itt is voltak kisebb buktatók, és fennakadások – lévén -, Bence egyébként sem volt soha életében egy kigyúrt Adonisz, így meglehetősen fenntartásokkal kezelte azt, ha Bori jelenlétében meztelenre kellett vetkőznie önző szégyellősségében.
– Most meg mi bajod van?! – tette fel konok nehezteléssel a kérdést Bori, akin egy szexis, csipkés fehérnemű feszült, ami garantáltan beindítja a férfiak fantáziáját.
– Hát… szóval… álomszép vagy és… én még sosem voltam… ilyen helyzetben… – nyögte ki nagy sokára, mintha egy egész örökkévalóság telt volna el.
– Te édes kis cukipofa! – cuppanós puszi következett. – Megígérem neked, hogy nem fog fájni… – vigyorodott el hamiskásan, mint aki szándékosan leplezni szándékozik csábító praktikáit.
Az együtt töltött fantasztikus idő egyre szorosabbra kovácsolta kettejük kötelékét.
A következő hónapban Bori ténylegesen nem viccelt, amikor azt állította, hogy minden követ megmozgat, hogy Bence forgatókönyv kísérletezgetéseiből valami kézzel fogható produktum születhessen, és jóformán még olyan ősrégi ismerősöket is felhív, akiket utoljára bölcsödés kora körül láthatott. Mikor délután holtfáradtan, de sugárzó boldogsággal hazaesik kitörő, ujjongó örömmel konstatálja, hogy az egyik filmes fickónak nagyon bejön a filmtörténet, és személyes találkozót kért, de Bence ne cidrizzen, mert elfogja kísérni Bori.
Így egy szerdai napon Bori szándékosan előbb adja le a munkáját, elkéreczkedik rabszolgahajcsár kicsit idegbeteg főnökétől, és elkíséri párját a filmes találkozóra. Mindketten annyira szeretnék igazán elhinni, hogy nem átverésről, vagy félreértésről van szó.
Az adott filmes ember márkás öltönyben, méregdrága karórával üldögél egy teraszos helység előtt a belvárosban. Sikerült szándékosan egy olyan exkluzív helyet választania, ahol Bencén, és Borin kívül mintha máris mindenki sokkal előnyösebb megjelenésünek számítana, mint ők. Borira nincs panasz. Tetszetős, csábító koktélruhában hódít, míg Bencén apja régi öltönye feszül. Igen! Jó volna lecserélni a ruhatárát, de már a ruhák is méregdrágák, és aki meghatározott anyagi kereteket kénytelen beosztani az ne válogasson.
– Üdvözöllek benneteket! Borikám! Istennő vagy, mint mindig! – puszilta meg kétoldalról, mintha csak régi ismerősök lennének, majd Bence felé nyújtotta jobb kezét, amit ő vonakodva fogadott el. – Szevasz! Örülök a találkozásnak!
– Én is…
Leültek, és az üzletember külsejű férfi rögtön a tárgyra tért:
– Nem fogok kertelni! Nagyon jó ez a forgatókönyv, és szeretnék minden követ megmozgatni, hogy ebből egy frankó film születhessen! – jelenti ki. – Persze csak, ha beleegyeztek? – néz előbb Borira, mint régi támogató barátra, és csak utolsóként Bencére, akinek kezd kissé túlzásnak tűnni ez a leereszkedő mézes-mázosság a másik férfi hangjában.
– Na? Mi a véleményetek a dologról? – kérdezi alig öt perc múlva.
Bori kérdőn vett egy pillantást a jócskán megilletődött Bencére, aki még most is úgy érzi magát, mintha csak egy ostoba vígjáték mellékszereplője lenne, egy amolyan szándékosan elhanyagolható porszem, akire a kutya se kíváncsi, ezért tétován, félszegen izegni-mozogni kezd a helyén, és sokáig várat a válasszal, majd bólint, hogy részéről minden rendben.
– Hát ez nagyszerű! Meglátjátok, hogy fasza kis film lesz ez! Már azt is tudom, hogy kit kellene rendezőnek megnyerni!
– Ákoska! Kérdezhetek valamit? Miért nem lehet ismeretlen, tehetséges embereket is bevonni a kreatív csapatmunkába? – nyílt, egyenes kérdés Boritól, és csak remélheti, hogy a felszínes showbiusnesshez szokott férfi őszinte választ ad.
– Viccelsz drágaságom, ugye?! Nézd! Őszinte leszek! – kortyol bele ciromos ásványvízébe. – Muszáj egy-két huzónevet bedobni, és néhány legendás színészt, hogy a közönség ráharapjon a projektre, különben alig fogják megnézni!
– Figyu! Én vágom és értem is, amit mondassz, de már legalább huszonöt éve, hogy ugyanazokat az embereket látom viszont az idióta showműsorokban a tévében! Nem szeretném, ha Bence ötlete ki lenne karikírozva csakmert a haszon, és a profit, meg a nézettségszám mindennél előbbrevaló! Megértesz ugye?! – Bori vaskos, határozott véleményt képvisel, és ez szemmel láthatóan tetszik is a filmes embernek.
Bő három és fél órás beszélgetés után úgy ráznak kezet, hogy ez a jó kis film ütös lesz a filmes szakmában. Bori és Bence kart-karba öltve blattyognak hazafelé, és mindkettő tekintetében egyetlen kérdés motoszkál: ,,Vajon megérte-e ez az egész felhajtás?!”
Bő három és fél hónap is eltelik mire Bori mobilja megcsörren, és a filmes fickó jelentkezik. Részletesen beszámol róla, hogy a színitanodákat és az egyetemi hallgatókat is meghallgatták a castingokon, és van néhány rendkívül sokoldalú, és kreatív választásuk. S bár a rendező személye egyelőre még kérdéses máris elkezdték a forgatásokat a Fotón felállított studiókban, és rengeteg próbafelvételt is készítettek biztos, ami biztos alapon, hogy később a vágószobában a rendező ne verje a fejét – ha nem szükséges -, a falba.
Természetesen a forgatásra Bori és Bence is hivatalos. Kicsit mindketten izgatottan kíváncsiak a szupertitkos kulisszatitkok rejtelmeire, és le is teszik a kisujjas esküt, ami szigorúan megtiltja, hogy bárkinek fecsegjnek a forgatásról. Bencét sokkal jobban elkápráztatja, és azonnal be is szippantja a varázslatos kulissza. Még néhány mézes-mázos színéssszel is sikeresen megismerkedik, akik anno előszeretettel szabadultak meg tőle a színházak éjszakáján.
– Elolvastam a forgatókönyvet, és szerintem frankón tehetséges vagy! – puszilja meg két oldalról egy vezető, fiatal, tehetséges színésznő, aki profilból máris Grace Kellyre szeretne hasonlítani.
– Ö… hát ennek nagyon örülök… – lepődik meg jólesően Bence, és mintha csekélyke önbizalma is szerencsésen visszatérne arra az átmeneti pár órácskára, míg a studiót és a díszleteket körbejárják.
– Na gyerekek! Remélem mindennel meg vagytok elégedve? – kérdezi incselkedve a filmes fickó. – Meglássátok kurva frankó lesz! A premierre is természetesen megvagytok híva! Kibúvókat nem fogadok el!
– Hát köszönjük szépen… – karol bele Bori sugárzó büszkeséggel párjába, és úgy mennek autójukkal haza, mint akik ténylegesen és igazán leraktak valami nagyon fontosat az élet asztalára.
Idő közben Bori úgy érzi, hogy megtalálta az igazit Bence személyében, és egy szép napon felteszi neki az örök kérdést, amitől a legtöbb alfa-hím valósággal már menekülne:
– Édesem! Nagyon fontos vagy nekem, és szeretném, ha együtt élnénk! – puszilgatja, babusgatja, és Bence is érzi azt, hogy kettejük között létezik a romantika és a szerelem eltéphetetlen köteléke.
– Az nagyon jó lenne! – másnap mindketten ékszerüzletbe mennek, és Borinak rögtön megakad a szeme két árva és szerény gyűrűn, ami még megfizethető árkategória. Felpróbálják a gyűrűs ujjukra és szívük mélyén érzik, hogy többre nincs is szükségük.
Alig két éven belül Bence forgatókönyve alapján készült film premierjére Bori már szépen gömbölyödő terhespocakkal jön, és gyönyörűségesebb és sugárzóbb, mint valaha, Bence pedig képtelen a mosolyát kordában tartani arcáról.
– Annyira örülök, hogy mindketten eltudtatok jönni! – üdvözli őket a filmes ember, majd gratulál Bori terhességéhez: – Fantasztikus kismama vagy Bori! Gratulálok nektek! – Mindkettejüket egy afféle exkluzív páholyszerűség felé vezeti, és jó szórakozást kíván a filmhez.
Mindketten feszültizgalommal tapadnak a szélesvásznú vetítővászonra. Bence már az első tíz percben felfigyel néhány bakira és kissé meg is döbben, hogy bizonyos megírt jelenetek nem egészen úgy zajlottak le, ahogyan ő azt leírta, de egy kis idő múltán megpróbálja megnyugtatni magát, hogy ilyen az üzletpolitika. A bő száz perces filmből rengeteg rész másként lett átültetve, mint azt szerette volna, de ennek ellenére mindketten tapsolnak, mikor újból kigyulladnak a fények. A premiert követő állófogadáson sikeresen kimentik magukat elsősorban Bori terhességére hivatkozva. Igazság szerint nincs túlsok kedvük hozzá, hogy felszínes, vadidegen emberek gazsulálását, gratulációt kelljen hallatniuk az est további részében.
Amikor hazaérnek gyorsan elalszanak egymás ölelő karjaiban. Másnap aztán kiadósan kivesézik és megtárgyalják a legapróbb részletekig a filmet. Mely részek nyerték el igazán a tetszésüket, és mely jeleneteket lehetett volna egy kicsit jobban kidolgozni?
Néhány nappal később Bori mobilon felcsörgeti a halálra rémült Bencét, hogy a munkahelyén elfojt a magzatvize és be kellene vinnie a kórházba, viszont Bencének nincs jogsija, de azért tud autót vezetni.
Beülnek, és bemennek egy közkórházba, ahol vizelet és fekáliaszag terjeng, és már nem csak omladozik az egész vakolat, de az épület is annyira posztapokaliptikus megsemmisülés határán áll, ami bármelyik percben azonnal összedőlhet.
Az egyik ügyeletben lévő nővér azonnal kerít egy lepukkant kerekesszéket, amibe óvatosan besegíti Borit, ami nem szeretné, ha Bence bent lenne a szülőszobában, mert retteg a vér látványától, és csak a felesleges hányinger kerülgetné.
Néhány óra idegőrlő tépelődés után kitolják egy hordányon a kismamát, míg az újszülöttet a biztonság kedvéért gondosan letisztogatják, és tisztába teszik.
Bence valóságos hálaimát mondd magában, hogy nem törént sorstragédiaszerű komplikáció, pláne a lepusztított kórházi helységben. Mikor később bemegy az alvó, fáradt Borihoz hosszan kivárja a gyönyörű, meghitt, megható pillanatot, míg felébred. Fantasztikus dolog, hogy ez is sikerülhetett immáron közös életükben.
Rájönnek arra, hogy bármit is hozzon az élet ők most már egymáshoz tartoznak minden nehézség ellenére is!
