Stancsics Erzsébet:
Félelem
Van nekem egy szívbéli barátnőm, aki Komárom túlsó oldalán lakik. Néhány évvel ezelőttig havonta találkoztunk, hol én gyalogoltam át a hídon, hol ő biciklizett a hazai oldalra. Leültünk a Duna partra és beszélgettünk. Ma úgy emlékszem vissza erre az időszakra, mint a nyugalom, a béke, a csendes öröm felhőtlen napjaira.
Négy éve most találkoztunk újra először. Nem a barátságunk szakadt meg, hanem a hozzátartozóink elhúzódó betegsége, 24 órás ápolása, a covid járvány, majd mindkét oldalon a halál aratott körülöttünk. Ennyi idő kellett, hogy végre újra megölelhessük egymást. Most is azt tettük, amit régen: híreket és újságokat cseréltünk s én hazafelé, a vonaton már bele is lapoztam a révkomáromi Új Szó c. magyar nyelvű folyóiratba. Szívem szerinti újság, amiből még nem hiányzik az a régi meleg, emberi szó, amely megszólítja az olvasót és az ettől fogva nem tudja letenni a lapot.
A Vélemény és háttér c. rovatban találtam Lampl Zsuzsannától egy cikket, amit boldogan ajánlanék mindenkinek elolvasásra! Tehetséges tollú, humanista gondolkodású, emberszerető ember ír benne a félelemről, finom humorral, tele reménnyel, optimizmussal. Tanmeséje a békák aggodalmairól szól a gólyákkal kapcsolatban, de minden lelkiismeretes lény azonnal továbbgondolja és elszomorodik, mert a saját félelmeit juttatja eszébe. Lampl Zsuzsanna nem politizál, csak a békákról mesél. És mi úgy érezzük, mindannyiunk életében azonosak a félelmek és azonosak az ellene való küzdelmek, akár emberek vagyunk, akár békák.
Mondjam azt, hogy hiábavaló küzdelmek? Félelem mindig volt és mindig lesz. Úgy véljük, hogy régebben ez nem így volt, a mostani szorongásaink sokkal nagyobbak, mint az előttünk járóké. Aztán rájövünk, hogy nem lehetett könnyebb átélni az első és második világháborút, s közötte azt a pár évtizedes világválságot, mint most nekünk a szomszédban dúló háborút! De ez a múlt problémája, – mondhatnánk – nekünk itt van a sajátunk, amit sokkal nagyobbnak érzünk. 2020: Covid járvány? De hiszen 1920-ban a spanyolnátha aratott, 1820-ban a pestis! Rájövünk, hogy a történelemben soha nem volt könnyebb az élet járványok és háborúk között!
De térjünk vissza Lampl Zsuzsanna által felvetett béka-fabulához. Szó van benne a gyerekek félelméről a sötétben, amit egy ügyes beszédű felnőtt hamar el tud hessegetni a szorongó apróságoktól. Ám a felnőtt félelmektől vajon ki fog minket megóvni? Mert az határon innen és túl egyformán működik a ma emberének szívében. Próbálunk ellene módszereket alkalmazni, de ez ritkán sikerül. Legrosszabb, amikor nem is tudjuk, mitől félünk, mert az elmúlt évek keservei beleégtek a zsigereinkbe, azzal kelünk, azzal fekszünk, hogy észre sem vesszük: szorongunk. Alapállapottá vált. Ha megkérdeznénk száz embert az utcán, hogy mitől fél, első között a háborút és betegséget említené, aztán a megélhetési gondokat. Ám az igazi lista sokasága lefutna a papírról…
Mi, felnőttek azon gondolkodunk, mit tehetnénk gyermekink, unokáink és a saját félelmeink ellen? Aki sokat élt, sokat tapasztalt, látott módszereket, próbálja azokat a mai gyakorlatban is megtenni. Régen azt mondták, mindenhez hozzá lehet szokni. Még a halálhoz is. Ez azonban már kétséges, hogy mindenkinél működne. Aztán ott van az alkalmazkodás. Ez olyan, amivel nem értünk egyet, minden porcikánk tiltakozik ellene, mégis rákényszerülünk. Rákényszerülünk, mert a mindenkori, adott társadalmi helyzet elvárja, hatalma által nem enged választási és tiltakozási lehetőséget. Van, aki bele is éli magát az alkalmazkodás mindenféle formájába, elhiszi, hogy az talán mégsem annyira rossz…Hiszen akkor békén hagyják, elhiszik, hogy jó polgár lett, egy kis biztonságérzet látszatát adja.
Erre a hozzáállásra van Lapl Zsuzsannának egy remek slusszpoénja a már jól illusztrált békák területén: „Két felnőtt béka beszélget. Az egyik zsebkendőbe szipogva mondja: „Négy éve tanult gólyául, mégis megették!”
Nem vagyok jártas a kétéltűek életében, szokásaiban, gondolkodásukban, de ezentúl rokonságot fogok érezni irányukban. Talán Kertész Imre a „Sorstalanság” c. könyvének egy gondolatával lehetne befejezni ezt a rövid méltatást, amely szintén rokonságra mutat napjaink állapotával: „Ha sors van, akkor nem lehetséges szabadság. Ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, azaz akkor mi vagyunk a sors.”
Talán ezért nem érdemes gólyául tanulni senkinek…
2023. július 22.