VISSZATÜKRÖZŐDÉSEIM, ÉLETFILOZÓFIÁM
+ SZEGZÁRDI NAGY VENDEL
VAKON SÁNTÍTÓ FILOZÓFIA
Ha szegény vagy, nézheted magad a kútban, vagy egy tó csillogó vizében.
A gazdagok láthatják arcukat fényesre csiszolt ezüst tükörben.
Velencéből hozott,
Metszett üvegben.
De hogyha a valódit akarod látni, nézzél kedvesed szemébe, az igazság tükrébe.
Kút vizéből pislog reád egy lomha béka, jelzi, a víz iható még, senki nem mocskolta.
A tó sima fényét megfodrozza egy falevél, a gazdag hölgynek elfeketedik tükre ezüstje.
Csak a szemed őszinte örökre.
Gyere kedvesem ide, utoljára üljél az ölembe, s nézzél a szemembe.
Elhaló fényét talán látod-e?
Végsőként a te arcod élét véstem be fejembe.
Ezentúl fehér botot veszek a kezembe, s fekete kalapot teszek a fejemre.
Mikor elhatároztam, hogy megházasodom, a szó legszorosabb és mindenféle értelmében, kiterveltem, hogy mindenhol tükrökkel fogom felszerelni lakótereimet, gépeimet, autóimat.
Minden helyzetben kontrolálni akartam magam, hogy ellenőrizzem mindenkori tevékenységeimet, a megfelelési kényszer sugallatára.
Hála Istennek, hogy ezen elhatározásomnak a negyede sem valósult meg, hiszen nem szereltem tükröt a hálószoba plafonjára és a fürdőkád fölé sem, csak egy kis falitükör segítette a borotválkozásomat, de ma már arra sincs szükségem, vakságom okán.
Végül is teljes alakot mutató előszoba tükör segített az elindulásban, a végső pillantás, hogy minden rendben van-e hogy emberek közé mehessek, nehogy valami közbotrányt okozzak megjelenésemmel.
Irigyeim akkor teljes búcsút nyernének.
Igazából soha nem tetszett maradéktalanul az, amit láttam, és szokásommá vált az a mondás, mikor belenéztem, hogy… szemét.
Azért mégis néha előfordult, hogy felemás cipőben vagy zokniban mentem el otthonról, de a vakok nem vették észre, érthető módon, és ha egy látó szólt, hogy menjek haza, és cseréljem le a hibás darabokat, azt válaszoltam, minek menjek haza, hiszen otthon is csak felemás zoknira tudnám kicserélni….
No ezt nem igazán értették.
Elvoltak vele egy darabig.
Kissé elvont, kíváncsi és filozofikus elhívatottságom okán, elméleti kísérletezésekbe fogtam, az emberi test és lélek tanulmányozására.
Ha egy olyan tükröt kreálunk, ami minden helyzetben mutatja a mezítelen testet, elölről, hátulról, felülről és alulról, akkor minden síkban mást látunk, ámbár mindig ugyanazt az embert nézzük. Erre a filozofikus elméletemre felfigyelt pszichológusom is, és mondta, ezentúl ő is példálódzik majd ezzel az elmélettel.
Aztán lehet még egyiptomi ábrázolási pózban is nézni az alakokat, ami ugye olyan, hogy mindig úgy ábrázolja a figurát, ahogy a legtöbbet mutat az alakokból. Egyedi látásmód, mások nem is alkalmazták soha.
Maga a tükör évezredek óta szolgál bennünket, és nemcsak a hiúságunkat elégíti ki látvány formájában, hanem van némi gyakorlati funkciója is.
Autókon fontos a visszapillantás, hogy mi is van a hátunk mögött, és mit hagytunk el, s ez lehet átvitt értelemben is, mit is hagytunk magunk után.
Sokszor csodáltam a periszkópot, hogy alul belenézek és felül kilátok… érdekes jelenség, akár a tükrökkel vetített fények világa.
Egyik munkatársam, hogy ne érje soha meglepetés, különféle nagyságú és irányú tükröket rakott fel a raktára falaira, amiben időben látta, hogy ki és mi és milyen szándékkal közeleg az ő intim szférája felé, nehogy véletlen alvás vagy alkoholizálás bűnén kapja az éber főnöke.
Ez a mindenki magából indul ki elmélete, és a bizalmatlanság mindenkori jele.
Önkiszolgáló boltokban is tükrökkel nézik, hogy mit is csinál a vevő a polcok között, és néha ezt még kamerákkal is megtetézik. A nagy testvér figyel.
Orvosnál eléggé el nem ítélhető módon, különféle tükröket dugnak fel vagy le az ember fiába, lányába, és amikor már benyelted, felkapcsolják benned a villanyt, és akár a gyomrodba és a vesédbe is belelátnak, bár ezt szúrós szemmel akár egy feleség is elvégezheti a konyhaasztalnál is hazaérted után.
Hogy egyéb testrészeket ne is említsek…
Használhatunk bármiféle régi vagy modern eszközöket, mégis csak az igazi tükör a szem, a lélek tükre.
Felkaphatjuk a fejünket, mondván, ne használjunk közhelyeket, de mégis csak ez az igazság.
A közhely néha közröhejjé is válhat.
Szemeinkből minden kiolvasható, bánat, öröm, igazság, hazugság egyaránt.
Legfájdalmasabb élményem, mikor kislányom szemében láttam a csalódottságot, a féltést és a félelmet, s nem szégyelltem bocsánatot kérni tőle, hogy csalódást okoztam.
Elmúlott már éppen tíz éve, hogy elveszítettem a látásomat, kis unokám azonnal ugrott, ártatlan, gyermeki lelkülettel: papa megkeresem.
Drága, tündér kis szívem.
Azóta kénytelen, kelletlen vakon megbízom bennetek, mindenkiben.
Belső látásom, belső világom fokozatosan fejlesztem.
Köszönöm mindenkinek, aki megmaradt vakságom tíz évében mindvégig mellettem.
Majd megadózok érte.
Látom azokat, akik ismernek, de kikerülve fejcsóválva néznek utánam, és magukban vagy félhangosan kérdik, hát ez még él?
Látlak benneteket, buták.
Szemetekben tükröződik az értetlenség, a csodálkozás, a tehetetlenség érzése.
Bennem pedig visszatükröződnek a régi, szép emlékek, az élmények, a barátok, rokonok, és ugye, hogy csodáljátok, mindez megmaradt, akkor is, ha nem látok.
LÁTÁSMÓDOM MEGVÁLTOZOTT
Olykor-olykor
Eltűnődöm a
Magyarok némely szaván,
Mikor a vak mondja,
Megnézem, s látom.
Képletes talán.
Hiszen
Nem vagyok vak,
Csupáncsak nem látok.
Micsoda különbség.
Ugye, csodáljátok?
Azt, hogy világtalan,
Szívből utáljátok.
Gyönyörű ez a nyelv,
Mindent kifejez,
Örömöt, bánatot,
Minden árnyalatot
Bátor, okos,
Bugyuta gondolatot.
Végül is belátod,
Lehet jó a meglátásod,
Akkor is, ha nem látod.
Reméljük, meglátod,
Ki maradt végül a barátod.
Visszatükröződnek benned
Az elmúlt világok.
2020. november 06.