AZ ÁLLATOK BESZÉDE
Amikor Bajorországban dolgoztam, többször is kihívtam nyáron a családomat magamhoz, ha már én nem tudtam a szezon-munka dandárjában haza jönni. Rudi – az akkori munkaadóm – egy nagy parasztházban lakott, a számtalan szobában jól elvolt az ő három, illetve az én három gyermekem, plusz a „fehércselédeink”.
Egyik este éppen kint ültünk a kertben, a gyerekek fagyiztak, mi, felnőttek söröztünk, és beszélgettünk.. Egyszer csak megszólalt a Berni kutyájuk: – Vau, vau! A járdán sétálókat ugatta meg.
Miriam, Rudi legidősebb lánya tette fel lányomnak a világ legfontosabb kérdését: – Nálatok, Magyarországon is ugyanígy ugatnak a kutyák?
– Azt hiszem, igen, hiszen a mi kutyáink is vau!-t mondanak – jelentette ki ő, s örült, hogy a német, s nem az angol nyelvet választotta anno a suliban..
És ekkor jött a tudományos felismerés Miriam részéről: – Akkor a mi, és a ti kutyátok meg kell, hogy értsék egymást, hiszen ugyanazt ugatják. Logikus, ugye?
– Aha! – nyugtázta lányom a világra szóló tényt, amikor a közeli patak nádasában megszólalt egy béka. Na, ezt is ki kellett vesézni, hiszen a tudomány, az, tudomány, s e nélkül egy tappodtat sem tehet az ember lánya…
– Nálatok mit mondanak a békák? – tette fel most lányom a kérdést.
– Kvák! – így Miriám.
– Micsoda? – csodálkozott ő.
– Mondom: kvák! Miért? Nálatok nem kvákoznak a békák?
– Nem, nem! Magyarországon azt mondják: kutykurutty-brekeke!
Miriam szeme kikerekedett, hitetlenkedve, és értetlenül kérdezte:
– Micsoda? Nincs ember, aki ezt ki tudná mondani! – Hogy mondtad? Kutju –rutju- keke?
– Á, dehogy! Figyelj: – Kutykurutty, brekeke!
– Miriam meg sem próbálta, lemondóan legyintett: – Nem értem: minek ilyen bonyolult szó, amikor a „kvák” sokkal egyszerűbb, s a világ összes békája számára könnyen megjegyezhető lehetne. Igazam van? – forszírozta elgondolását Miriam.
– Tudod, barátnőm, a mi békáink sokkal magasabb szinten, sokkal színesebben, mondhatnám: változatosabban fejezik ki magukat! Ez a „kvák!” túl egyszerű nekik! Úgy is mondhatnám: primitív! – húzta Miriam agyát a lányom.
– Elmész te, mindjárt mondom hova! Hülye békák! Túlbonyolítják az életüket ahelyett, hogy mind „kvákozna”! Majd levonva a konzekvenciát ezzel zárta a tudományos értekezését: – Ezek után ne csodálkozzanak, ha más nemzet békái egy szavukat sem értik!
Nagyon aranyos történet!
Szeretettel:
Zsuzsa