Stancsics Erzsébet:
Gondolatok Táncsics Mihályról a XXI. században
Nincs a fõvárosban olyan kerület, s az egész országban olyan falu, város, ahol utca, vagy tér ne viselné a nevét. Személye különleges helyet foglal el a történelemben, kora társadalmában, az irodalomban, köznevelésben, s ha õ nincs, talán a 48-as forradalom sem lett volna olyan, amilyen volt.
Táncsics Mihály a XIX. századi történelmünk egyik legérdekesebb alakja, akinek kûzdelmes sorsa valóságos jelkép: az 1848-as márciusi nemzedék életben maradt tagjainak egyike, aki forradalmi elveit a szabadságharc bukása és a kiegyezés után sem adta föl, s a korai magyar munkásmozgalomnak legendás alakja, mint az 1848-as pesti forradalomnak is.
Ady úgy vélte, ha Petõfi nem hal meg Segesvárott, harcolt volna a Párizsi Kommün barikádjain, vele együtt még Vasvári futhatta volna be ugyanezt az életpályát. Az ifjak halálával az “öreg” Táncsicsra maradt az a feladat, hogy egy elpusztult, szétszóródott nemzedék helyett õrizze forradalmár elkötelezettségét az önkényuralomtól megbénult, a kiegyezéstõl elkábult Magyarországon, s megtalálja az utat a jövõ szervezett munkásaihoz.
Táncsics Mihály, a jobbágy-parasztból lett forradalmár vállalta a mindenki erejét meghaladó feladatot: 16 év börtönnel, bujdosással, nyomorral és hat gyermeke elvesztésével fizetett érte. Késõbb Ady “kora lelkünknek”, “szenvedõ szerelmünknek” nevezte Táncsicsot, aki nemcsak mûveivel, de a kompromisszumokat elutasító, következetességével lett egy új, radikális nemzedék példaképévé. Pillantsunk most végig életén, amely nem hasonlít egyetlen ismert történelmi személyiségére sem.
1799-ben született Ácsteszéren horvát apa és tót anya gyermekeként. Rendkívüli esze, nyelvtehetsége emelte a takácsinasságból tanítósegéddé még a falujában. Mondhatnánk késõn érõnek is, mert húszon évesen járt Pesten igazán iskolába, 30 éves kora után kezdett írni és 39 évesen nõsült meg.
Könyveit, röpiratait Angliában, Németországban fordították le, adták ki, az alatt, míg fél évig járja Európát. Lipcsében a “Népkönyv”, Hamburgban a “Sajtószabadságról nézetei egy rabnak”, Halléban “Hunnia függetlensége”, Thübingában az “Önbizalom”, Hamburgban a “Józan ész” c. könyvei, Párizsban egy francia nyelvtankönyve jelent meg, amiért itthon felelõsségre vonják, példányait elkobozták és betiltották. A magyar nyelv tanításáról írt tankönyvvel Buda környéki sváb falvakban is házalt, de sem ott, sem Cegléden egyetlen könyvét sem vették meg. A szállóigévé lett mondat: A nép szava Isten szava – is tõle származik. Hiába választották meg élete folyamán többször is országgyûlési képviselõnek, mentelmi jogát nem vették figyelembe, és életébõl összesen 16 évet börtönben töltött.
1848. április 2-án jelent meg a “Munkások újsága” egyszerre a 12 ponttal. Ezzel kezdetét vette Táncsics élete végéig tartó kûzdelem a munkások és parasztok jogaiért. Egyetlen életben maradt gyermeke, Eszter férje, Csorba Géza ügyvéd mindenben munkatársa lett apósának. A szervezett munkásmozgalom Magyarországon akkor még utópiának tûnt.
A katolikus egyház is beleszólt: az Arany Trombita c. újságját, amelybe a munkások elsõ szellemi vezérei írtak /fõleg nyomdászok/ a klérus állította le. Mintha csak azért írt volna egész életében, hogy legyen mit betiltani a mindenkori cenzúrának, legyen az akár a fõváros környezetszennyezésével, kultúrális fejlõdésével kapcsolatos, politikamentes tanulmány is. Megválasztották az Általános Munkásegylet elnökévé, de õszinte szavait, puritán és becsületes életvitelét felsõbb körökben nevetség tárgyává tették. Rákosi Jenõ színigazgató cserébe egyik kötetéért nem volt hajlandó színházjegyet adni, ami Táncsics életében egyetlen színházlátogatása lett volna. 1880 márc. 15-én a Munkáspárt nagy ünnepséget szervezett, melynek Frankel Leó és Táncsics Mihály volt az ünnepi szónoka. A szervezõdõ Szociáldemokrata Párt munkájába kapcsolódott bele, írásai élete utolsó éveiben a Népszavában jelentek meg. Haláláig gyakorolta, amit születése óta egy napra sem felejthetett el: a nélkülözést.
Könyveit, melynek stiláris problémáin az utókor szeret vitatkozni, batyuval a hátán vitte eladni Kocsordra, Érsekújvárra, Tatára. Mûvei a népjogokon túl pedagógiáról, köznevelésrõl, közmûvelésrõl szólnak, amely korunk nevelési káoszában még most is tiszta forrás lehetne az oktatásban.
Történelemórán tanultuk, hogy Táncsics a börtönben töltött évek alatt elvesztette látását. Azt viszont kevesen tudják, hogy õ fedezte föl és primitív körülmények között dolgozta ki rabtársával a vakírást. Mivel a börtönõrök tiltották, ezért éjszaka írt a saját maga alkotta szerkezettel, mert ilyenkor a kémlelõlyukon nem láttak be. Egy fiatal orvostanhallgató merész operációjának köszönhetõen agg korára visszanyerte a látását, ami akkor páratlan mûtéti bravúrnak számított.
A jobbágyivadék Táncsics (anyakönyvezett nevén Stancsics) Mihály nagyszívû, rendíthetetlen, de élete végéig egyéni tragédiákkal körülvett, magányosságra ítélt, kûzdelmes sorsú forradalmár volt: nemzeti hõs és fogoly, az elesettekért aggódó magyar, országggyûlési képviselõ és hajléktalan nyomorgó. Épülésünkre és hasznunkra lehet, ha március 15-én tanulmányozzuk életét és megemlékezünk munkásságáról, itt, ahonnan elindult egész küzdelmes élete.