Közösen írt novella: Erős Tanács Marietta és Garajszki Rozika
(Erős T.M.)
Nóra alig várta, hogy hazaérjen, esernyője alatt szaporázta a lépteit, kerülgette a pocsolyákat, de a hömpölygő embertömegben nehéz volt lavírozni. Késésben volt már megint, pedig nagyon szeretett volna időben megérkezni, no meg valamennyire szalonképesen. Fülében épp a kedvenc bandája zenéje szólt, ezért nem hallotta a türelmetlen csengetést, és amikor a biciklis ki akarta kerülni véletlenül éppen ő is arra mozdult így elestek a vizes járdára. Nóra először fel sem fogta mi történt esernyője kifordult a kezéből, ő pedig egy termetes pocsolyába pottyant, ha lehet így fogalmazni arra a szerencsétlen esésre. A biciklis már újra a lábán állt és pikkpakkra felhúzta a lányt, így már egymással szemben álltak.
– Nem tudtál volna jobban figyelni? Hisz csengettem is többször. – Tolta le Nórát a biciklis srác.
– Nem hallottam, épp sietek valahova. Jól vagy? – Kérdezett vissza a lány.
– Én igen, a bicónak sincs semmi baja. Te, hogy érzed magad? Fáj valamid?
– Nem, csak csurom víz és sár vagyok. – Dühöngött, majd elővette a telefonját, hogy megnézze az időt, amivel eddig is elég rosszul állt.
Viszont ilyen állapotban nem mehet sehova, le kell mondania Gergővel a találkozót, pedig már annyira várta. A legjobb barátjával szinte mindig egyeztetnie kell jóval előre, mert rengeteg elfoglaltsága van és alig tudják összehozni a személyes találkozásokat. Nóra úgy gondolja, hogy a miniszterelnökkel is könnyebb lenne találkoznia, mint Gergővel. Szerencsére majdnem napi szinten beszélgetnek online, de azért mégis hiányzik a lánynak a személyes találkozás, mert igaz vannak más barátai is, mégis a fiút érzi magához a legközelebb és neki tudja elmondani a legféltettebb gondolatait is. Gyorsan küld is egy üzenetet, amiben leírja, hogy elsodorta egy biciklis, minden rendben van, de nem tud ma megjelenni és tegyék át máskorra a találkozót. Utána összeszedte az ernyőt is, amit a szél már majdnem kifújt az útra az autók közé. Mondjuk már a szakadó esőben amúgy is elázott, nem is értette miért tartja még maga fölé, lehet megszokásból. Szomorúan visszafordult és lehajtott fejjel ballagott hazafelé. Annyira csalódott volt, hogy zenét se volt kedve hallgatni, pedig aztán fülhallgató nélkül ki sem szokott lépni az utcára. Annyira belemerült az önsajnáltatásba, hogy észre sem vette telefonját rezegni, mivel mindig lenémított állapotban van. Gergő hívta, mikor nem érte el a lányt üzenetekkel kezdte bombázni, amit Nóra már csak otthon vett észre.
3 nem fogadott hívás Gergőtől
Gergő: Hol vagy? Odamegyek, hazaviszlek.
Gergő: Nóri! HOL VAGY? Ha megkaptad, akkor hívj fel.
Ahogy belépett a lány a ház ajtaján, édesanyja kérdő tekintetével találta magát szemben.
– Nem Gergővel találkoztál? – Kérdezte meglepődötten.
– De, vagyis nem. Egy biciklissel összeakadtunk és nem tudtam elmenni, mert csupa víz és sár lettem. – Válaszolt csalódottan a lány, majd ott hagyta az anyját.
Felment a szobájába és a telefonját meg se nézte, az ágyra dobta, majd gyorsan elment zuhanyozni, eléggé átfázott a hazaúton, feltámadt a szél is. Amikor már kényelmesen turbánba csavart hajjal ült a szobájában, megnézte a telefonját, és ekkor látta, hogy Gergő többször is kereste.
Nóra : Már itthon vagyok, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam elmenni. Remélem hamarosan megint ráérsz.
(Garajszki R.)
Írta ahelyett, hogy felhívta volna. De gyorsan jött a válasz.
Gergő: Miért nem hívtál, volt pár percem, elszaladtam volna érted. A héten már nem érek rá, de talán egy hét múlva ugyanott.
Nos ez jellemző a srácra, pedig igazán régóta barátok, és mégis mindig a lányt helyezi az utolsó előtti, vagy tán a legutolsó helyre. Minden fontosabb a számára, pedig Nórának ő lenne a fontos! Olyan kellemes minden vele töltött perc, sokkal másabb, mint mikor még a középsuliba jártak. Gergő egészen más lett. Megváltozott. Előnyére fejlődött a munkába állása óta. Megerősödött. Komoly, férfias, határozott és egyre jobban néz ki. A csajok megfordulnak utána, bármerre jár és ezt Gergő mosollyal az arcán jutalmazza a rászegeződő tekintetek tulajdonosainak. Nórinak viszont nem esik annyira jól, mikor nagyritkán együtt vannak. Most is egy egész hetet kell megint várnia, hogy újból láthassa a srácot. Addig csak gondol rá, és esténként rá ír a neten.
Nóra: Szia! Hogy vagy és hol vagy? Mit csinálsz?
Gergő: Szia. Még a meló helyen vagyok. Rendkívül elfoglalt, majd inkább holnap írj!
Nóra: De szeretnélek látni! Legalább egy fotót mellékelj!
Több szöveg nem, de szelfi jön. Nóri nézi, ez valóban az irodában készült, de belelóg egy szőke nő fél arca is. Fura neki a közelség, a csajt nem akarja látni, hát megszerkeszti, hogy csak a srác legyen látható rajta. Sokszor megnézi mikor magányos, mert sajnos már az esti írogatások is egyre rövidebbek lesznek. A szomorú egy hét után Nóra kivirultan készül az esti találkozóra, ami a helyi edzőterem elé lett megbeszélve, mert a srác onnan távozik hatkor. Most az idő is szép, meg Nóri is csinosan öltözött. Pont kilép a srác, mikor a lány az épület elé ér. Már messziről integetnek egymásnak. A lány majdnem szalad, míg Gergő addig az ott parkoló autója csomagtartójába dobja az edzőfelszerelését.
– Szia! Hová mennél? – Kérdezi az éppen odaérő lányt. – Menjünk együnk egy fagyit, vagy inkább igyunk valamit?
– Inkább az utóbbi. Üljünk be valahová.
– Akkor pattanj a másik oldalra, és haladjunk! –Beülnek és indulnak. Egy helyi bisztró belső sarki asztalánál kötnek ki. A lány meghittnek gondolja, a srác pedig eléggé eldugottnak, hogy kevesen lássák. Beszélgetnek mindenféléről, de főleg a középiskolában haverként, hülyülve együtt töltött időkről, közben esznek egy pizzát és hozzá üdítőt isznak. A vacsora végeztével Gergő hazafuvarozza Nórát, megfogja a kezét, mikor kisegíti a kocsijából. A lány ezen felbátorodva elé pördül, lábujjhegyre áll, száját a srác szájához érinti és lecsukja a szemét. A visszacsókolás helyett Gergő meglepődik, és megfogja a lány mindkét vállát.
– Te mit csinálsz? Te… Te … No ülj csak vissza abba a kocsiba! – Mutat a még be sem csukott ajtóra. A tekintetéből semmit nem lehet leszűrni a meglepettségen kívül, ezért Nóra engedelmes kislány lévén visszaül az iménti helyére.
– Ez mi volt? – Kérdezi a srác, mikor ő is visszaül a lány mellé. – Barátok nem csókolóznak! Vagy te másként gondolsz rám? Te többet szeretnél a haverságnál? – A lány megszeppenve bólogat. Még mindig nem tudja, most jó volt, hogy kezdeményezett, vagy egy életre elrontott mindent.
(Erős T.M.)
Gergő türelmesen várta lány válaszát, közben nem is tudta, hogy mit gondoljon. Ő nem tekintett sose nőként a lányra, csak barátként. Olyan régóta ismerték már egymást, annyi mindent tudtak a másikról, nem lenne fair ezt elrontani, de már megtörtént, ez ellen nem tehettek semmit.
– Gergő, tényleg egy iciri-picirit sem gondoltad volna, hogy többet szeretnék? Soha nem fordult meg a fejedben? – Szedte össze a bátorságát Nóra.
– Nem, mégis miből kellett volna tudnom? Sose mondtad. – Háborodott fel a fiú.
– Honnan? Ne nevettess… Ennyire nehéz rám más szemmel nézned? Miért vagyok én más, mint a többi lány, akit folyamatosan szédítesz? Mint az a szőke a munkahelyeden is, aki a múltkori képen is rajta volt. – Fejezte ki csalódottságát. – Tudod mit? Hagyjuk, már nem érdekel.
Nóra fürgén kipattant az anyósülésről, és sietősen a ház felé vette az irányt, nem akarta, hogy a legjobb barátja lássa a szeméből feltörő könnyeket. Nem is hallotta, hogy Gergő utána kiáltott, de valószínűleg, ha meghallja se fordul vissza. Teljes erejéből bevágta a bejárati ajtót, amikor a házba ért. Szerencséjére senki nem volt még otthon, mert ezért biztos kapott volna vagy fél órás beszédet, no meg a kérdések is záporoztak volna feléje a hatalmas könnyei és a piros orra miatt. Szerelmi bánat ellen bizonyított segítség a romantikus filmek nézése egy bödön jégkrémmel kísérve, de az nem a lány stílusa volt, ő csak napokig alig akart felkelni az ágyból, ez nem is tűnt fel senkinek, mivel úgyis tanítási szünet volt, bár egyetemistaként úgyis csak akkor járt órákra, ha kellett az aláírás. Pár nap után megpróbálta felvenni a kapcsolatot a legjobb barátjával, de szinte csak 1-2 szavas válaszokat kapott, már ha kapott.
Eleinte nagyon mérges volt, hogy ennyi volt az a sok év, hisz az eddigi élete nagyobb felében ismerte Gergőt. Már azt se tudta, hogy az iskola hozta őket össze vagy már előtte ismerték egymást, de ez nem is volt lényeges. Egyik nap azon gondolkodott, hogy elég volt az önsajnálatból, összeszedi magát és a srác nélkül is élni fogja a mindennapjait. Kedve semmihez sem volt, de rábeszélte magát, hogy elmenjen az edzőterembe, ahova Gergő is járt, de szigorúan csak munkaidőbe, mert akkor tuti nem futnak össze, arra azért még nem állt készen.
Edzés után sokkal jobban érezte magát, felszabadult lett tőle, úgy érezte övé a világ. Úgy döntött, hogy gyalog megy haza busz helyett, az idő is annyira szép így kora ősszel. Szokásához híven a kedvenc bandája szólt a fülében miközben komótosan sétált a fő utcán. Temérdek kávézó mellett haladt el, amikor megakadt a szeme egy szőke hajú lányon, egy pillanatra meg is állt és a kávézó üvegén keresztül nézte őt. Valamin nagyon nevetett, szép arca volt ezt gondolta, de rájött, hogy ezzel a lánnyal volt Gergő a képen, amit pár hete kapott tőle, így a figyelme a partnerére irányult. A szíve megállt egy pillanatra, a legjobb barátjával érezte ilyen jól magát a szőke nő. Lába önkéntelenül indult el, egyre gyorsabban, míg végül kocogásba fordult. Futás sose állt hozzá közel, még középiskolában is utálta azokat a bizonyos Cooper futásokat, megpróbált mindig kibújni alóla. Most azonban úgy érezte, hogy szüksége van rá, menekül a látottak elől. Tudta, hogy Gergő nem érez úgy iránta, de látni is az már sok volt neki. Már majdnem otthon volt, amikor már annyira fájt a tüdeje muszáj volt pihennie. Leült hát a padkára és mélyeket lélegzett, míg a szíve is visszaállt a normál ritmusára. Nem megy ki a kép a fejéből, amit nemrég látott. De ott az útszélén ülve eldöntötte, hogy nem hagyja, hogy a fiú miatt ilyen legyen. Túl fog lépni rajta, igen ez lesz. Túllép! Hazáig könnyű sétára váltott, otthon lezuhanyozott, majd kényelmes melegítőt vett fel. Telefonja rezgésére lett figyelmes. Üzenet, Gergőtől…
(Garajszki R.)
Gergő: Szeretnék találkozni veled! Mikor mehetek érted? – még nem felejtette el, hogy döntött imént, már az ujjai nyomták is a telefon betűit.
Nóra: Egyelőre nem szeretnék találkozni veled. Majd, ha már képes leszek csak barátként gondolni rád, akkor hívlak! Addig ne is keress! – Bár könnyes szemmel, de végig írta az ésszel hozott döntését, de hogy a szíve mit érzett, azt igyekezett nagyon mélyre temetni.
Másnap a barátnőjével szintén elment az edzőterembe az egyetemen töltött délelőtt után, de szigorúan csak négyig maradt, egyetlen perccel se tovább. Nem lett volna képes Gergővel összefutni. Hazafelé a szokásos módon, fülhallgatóval a fülében ment, de most nem tudott a zenére figyelni. Azon gondolkodott, miért is nem felelt ő meg Gergőnek. Miért nem érzett a srác iránta semmit, mikor ő már régóta más szemmel nézi? Miért van, hogy nem érzi ugyan azt az összetartozást két ember, aki ennyire közel áll egymáshoz? Miért lehet egy szerelem ennyire reménytelen és egyoldalú? Lehajtott fejjel, az érzéseivel makacsul harcolva, csak bambán megy előre, a lábai viszik nem a tudata, mikor elé szalad egy kutyus. Ő hirtelen ellép jobbra és ebben a pillanatban egy kisebb lökést érez hátulról, és a kerékpárút kellős közepén a kövezeten találja magát. Azonnal kiesik a melankolikus állapotából, és gyorsan körbe néz. Mellette egy bicikli, kicsit hátrébb egy szőke srác éppen áll fel, és már érte is nyújtja a kezét.
– Már megint te vagy? – mondja mosolyogva, miközben segít a lánynak felállni. – Nincs semmi bajod? -Alaposan végig méri a lányt, aki most sokkal jobban néz ki, mint előző alkalommal elázottan, sárosan. Meg nem is olyan mérges. Gondolja magában.
– Nincs. – Húzza picit mosolyra a száját Nóra is, mikor tudatosul benne, hogy ismét ugyan az a srác ütötte el kerékpárral, aki a múltkor.
– Akkor most már bemutatkoznék! Kolos vagyok! – nyújtja a kezét a lány felé. – Ez már talán nem lehet véletlen, hogy megint ütköztünk, a sorsnak szándéka van velünk! – Mondja, közben vigyorogva néz a lány szemébe. Nórit megfogja a mély érzésekkel teli tekintet, és azok a gyönyörű barna szemek. A múltkor nem is tűnt fel neki. Annyira leköti, hogy egy pillanatra még válaszolni is elfelejt. Majd mikor észbe kap, gyorsan ráfog a srác kezére.
– Nóra. És ne haragudj, hogy már megint belém botlottál. Nem figyeltem. Bocsi.
– Tudod mit! Ünnepeljük meg, hogy megint rátaláltunk egymásra, és mindketten sérülésmentesen megúsztuk. – vigyorog továbbra is Kolos, majd leporolja a lány fenekéről a port, és alaposan lecsekkolja a formás domborulatokat, felállítja a kerékpárját is, és a közeli cukrászda felé mutat. – Üljünk be, és beszélgessünk. Ezt nem utasíthatod vissza!
Nóra rábólint, és lassan sétálva, beszélgetve indulnak az épület felé. Eltöltenek vagy három órát egymás társaságában, és másnapra is megbeszélnek egy találkozót. Meg utána szinte minden napra, és minden egyes találkán van mit mondaniuk egymásnak. Nóra szívébe észrevétlenül lopózik be Kolos, és immár teljesen betölti Gergő helyét. Már a biciklis srác hiánya viseli meg, ha véletlenül akad olyan nap, amikor nem tudnak találkozni. Ugyan így érez Kolos is, mikor haza kíséri Nórát, átöleli, és megcsókolja. Nóra is boldogan bújik a srác mellkasához és viszonozza a közeledést. Átöleli a srác derekát és becsukja a szemét és emeli térdtől a jobb lábát az első csóknál. Másnap úgy érzi, már nyugodt szívvel tudna találkozni Gergővel, már elengedte az érzést, ami a gyerekkori barátjához kötötte. De azért vár még az SMS megírásával.