A bicikli

Fodor Gyöngyi – A bicikli

Volt egyszer egy fiú, aki meglátott egy gyönyörű biciklit a kirakatban. Nagyon vágyott rá, és mivel közeledett a születésnapja, a szülei megvették neki. Felszállt rá, és boldogan tekert arról álmodozva, hogy bárhová eljuthat, akár a világ végéig is. Vidáman padálozott, cikázott a tömegben, és teljes erővel csengetett, hogy térjenek ki előle. Miután hazaért, a falhoz támasztotta, és felment a szobájába. Vagy rosszul tette le, vagy túl sima volt a fal, vagy a kerékpár volt még nagyon új és tapasztalatlan az egyensúlyozásban, de a tény, hogy a bicikli eldőlt, és a kövekből kirakott járdára esett, eltörött a csengője. Soha többé nem szólalt meg.
Amikor a fiú észrevette, mi történt, nagyon mérges lett, és belerúgott a drága biciklibe.
– Te vagy a leghülyébb bicikli, akit valaha láttam. Úgy estél el, akár egy idióta – kiabálta, és nem volt hajlandó újra nyeregbe szállni, mert szerinte azzal, hogy nem szólt a csengője, immár egy haszontalan, tönkrement biciklivé vált.
Vissza akarta adni a boltban, gyűlölte, mert álmai bukását jelentette számára. A bicikli nem mondott semmit, mert hát ugye a kerékpárok nem beszélnek, de nagyon remélte, hogy a fiú meggondolja magát, és visszaveszi. A napok mentek, és a fiú szeretett volna eljutni távolabbi helyekre is, ezért egyik délután fogta biciklit, de soha sem bocsátotta meg neki, hogy eltörött a csengője. Úgy gondolta, ez csak annak a hiája, az véletlenül sem jutott az eszébe, hogy esetleg ő is vétkes a dologban. Mindenesetre jó társakká váltak, együtt futottak a szélben, a napsütésben, jól alkalmazkodtak egymáshoz, legyőzhetetlen párost alkottak. Sokan irigykedve nézték őket.
A fiú nagyon ügyes biciklistává vált,megtanulta, hogyan kerülje ki a tömeget anélkül, hogy csengetnie kellett volna. Le is szerelte a törött csengőt, nem volt rá szüksége, megszokta már anélkül.
És ahogy a napok, a hetek, az évek mentek, a fiúból férfi lett, és mindig is hűséges maradt ahhoz a biciklihez, eszébe sem jutott, hogy lecserélje. Szerette, időnként megolajozta a láncot, megigazította a féket, tisztán tartotta, fényesítette, nagy szeretettel vigyázott rá. Persze előfordult, hogy nem ment minden simán, mert túl göröngyös volt az út, vagy túl meredek volt a domb, vagy amikor a nyereg a hosszú úton feltörte a fenekét, olyankor mindig a bicikli volt a hibás. De mindezek ellenére boldogok voltak együtt. Egészen addig, amig egy napon különösen egyeenetlen és meredek úton nem mentek, és a bicikli sehogy sem bírta, hiába küszködött. Emiatt kénytelen volt leszállni róla, és a kezében vinni.
– Átkozott hülye, elárultál engem, amikor szükségem van rád. Az első pillanttól fogva áruló vagy, amikor eltörted a csengődet – kiabálta mérgesen.
Persze azt nem lehet tudni, hogy a bicikli mit gondolt, hiszen nem tudott beszélni, hogy elmondja a gondolatait. A biciklista amikor felült rá, olyan erőből és vadul tekerte, hogy eltörött a lánc, és ettől aztán teljesen kiborult, kicsavarta a kormányt, és a törött biciklit az út menti árokba dobta.
– Elegem van belőled – üvöltözte, és ott hagyta. Azonban hamarosan rájött, hogy járni sem tud rendesen, szüksége van a kerékpárra, és visszament. Motyogva próbálta megjavitani, de a kár, amit okozott, helyrehozhatatlan volt.
A férfi sokat szenvedett, de büszkesége győzött.
– Azért is megtanulok nélküled járni! – azzal elment, és egyedül folytatta az útját. Mindenkinek azt mondta, akivel találkozott, hogy ellopták azt az átkozott biciklit.
A bicikli nem tehetett semmit, nem tudott felállni és önmagát megjavítani, hogy utána menjen, így hát ott maradt az út szélén.Az esőtől berozsdásodott, a naptól felrepedezett, elérte a végzet.
Egy éjjel a férfi azt álmodta, hogy boldogan ül a régi biciklijén, érezte a szelet a hajában, és a nyerget a feneke alatt. Nosztalgiája volt az elveszett érzések iránt, aztán az álom rémálommá változott, újra átélte azt a pillanatot, amikor elpusztította, majd elhagyta az imádott kerékpárját. Sikoltozva ébredt fel, szemében egy hulladékszállító kamion képe, amely egy elfeledett út szélén egy torz, rozsdás roncsot gyűjt össze. Az ő biciklijét.

“A bicikli” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nagy érdeklődéssel olvastam a soraidat. Talán, ha a bicikli tudott volna beszélni, minden másképpen történt volna. Szeretettel: Marika

Szólj hozzá!