Le akart fogyni – mint a legtöbb ember -, aki nagyon szeretne imponálni egy világszépe, gyönyörűséges nőnek, aki váratlanul toppant be az életébe. Soha éltében nem volt egy sportos, izmos, karcsú macsó, akit valami oknál fogva most kiváltképp piedesztálra emelt a XXI. századi kor. Azért lehetséges ez így, mert – állítólag -, a súly által látják egyesek a világot, s benne az egészet, mely meghatározza az embert. Sajnos úgy tűnhet, hogy akik a hét öt napján járnak konditerembe, vagy a Margit-szigetre futkorászni minden tőlük telhetőt elkövetnek azért, hogy a már meglévő sportos, vagy karcsú alakjukon hiba, vagy szégyenfolt ne essék.
Egyébként a boldogság talán nem is azon múlna, hogy az ember hány kilóval könnyebb vagy nehezebb, hanem hogy mennyire képes önmagát elfogadni, szeretni, és persze hogy a szűkebben vett baráti, mikrokörnyezete ebben mennyire partner, és van a segítségére.
A legtöbb dívaszerű úrinő képes valóságos hiszti patáliát csapni, amennyiben a fodrásznál nem készítenek számára valódi mesterművet saját frizurájából méghozzá jó borsos áron, ha egyszer már mesterfodrászt, és nem valami Kuntakinte kültelki embert választott magának, aki még ráadásul olcsón is dolgozik, ám a végeredmény így is jelentős különbséget mutat. Ugyanakkor egy valódi kissé túlzásba is vitt úrinő még a világért se ereszkedne le egy egyszerű, átlagosnak mondható közalkalmazotthoz, és hívná el egy amolyan mindent megvitató, kibeszélgetős randira, ahol mindenki önmagát adhatná, és ahol nem kellene máris az első ötödik perc után egyik vagy másik félnek attól rettegnie, hogy azonnal csődöt mondd a jó emberismerő, vagy akár csak intuíciós képessége.
A legtöbb tökéletesség eszméjével megáldott nő valójában lelki kataklizmát él át valahányszor bárki is megjegyzi, hogy mennyire fantasztikusan elragadó, csinos, vagy éppen csak annyira bombázóan dögös, hogy a nagy átlagnak szinte semmi esélye sincs nála. Ehhez társulhat még természetesen az adott belső lelki személyiség radikálisan torzítása, melyet már jószerivel gyerekkorban a legtöbb ember fejébe vernek. Ti. ha egy rút kiskacsaszerű szemüveges, kapafogú, pattanásos kis lányka folyamatosan azt hallja egyik-másik szülőjétől, hogy az életben sohasem lesz belőle szépségkirálynő, vagy hogy sohasem fog megfelelni a szülők által gondolatban támasztott követelményeknek, akkor a kislány örökösen kételkedni, gyanakodni fog saját magában, elsősorban azért, hogy kivívja, és talán meg is érdemelje azt a feltétlen szeretetet, mely talán minden gyereknek teljes jogúan kijárna. Később pedig eljön a varázslatos kamaszkor, melyben megváltozik az adott kislány egész teste, és olyan biológiai és hormonális változások mennek végbe, melyeknek egyetemes hatásai később hihetetlennek fognak tűnni, amennyiben megpillantja saját hihetetlenül egzotikus, és álomszép tükörképét akár egy nagy alakos tükörben, vagy valamelyik bolti kirakatban. Az effajta hölgyeményeknek természetesen sokkalta jobban, és hihetetlenül nagy örömmel esnek azok a könnyeden, lazán odavetett egyszerű megjegyzések, mint: ,, aranyló hajad olyan akár a vízesés a trópusokon, vagy szemeid olyanok akár a barna lángú éjfél.” Ellentétben azokkal a nőkkel, akik jóformán már kicsi gyerekkoruktól kezdve szépségkirálynőkként néztek ki, és annyira elhalmozták, elkényeztették őket a kedves bókolások egész tömegeivel, hogy később jóformán egyáltalán képtelenek tartós, és egyértelmű különbséget tenni afelett, hogy miért is járt valójában dicséret? A testi adottságaik, vagy épp a szellemi fölényességük, a nőiességük okán?
Miksának még életében nem volt szerencséje. Pedig ha – úgy vesszük -, szűkebben vett baráti társasága szinte minden elképzelhető dolgot elkövetett annak érdekében, hogy hajótörött, és kissé szerencsétlen barátjukat ,,becsajoztassák” ezért társasági rendezvényektől kezdve egészen a különféle ünnepi gálaestekig igyekeztek őt mindenhova magukkal cipelni, hátha ,,horogra akad” majd valaki, akivel azonnal megteremthető az a bizonyos közös hullámhossz!
Miksa egyébként magának való ember hírében állt. Ez természetesen egyáltalán nem jelentette azt, hogy mizantróp, vagy éppenséggel remete lett volna – legfeljebb csupán annyit, hogy egy békés, csöndes, beszélgetős este őszintének mondott barátaival sokkalta többet ért számára az unalmas, felszínes emberek társaságánál, akiknek úgy hihette a mostani korban feltűnően sokat kell gazsulálni, és segget nyalni. Ugyanakkor nagyon hamar beleszerelmesedik bárkibe, akiről titkos hetedik érzékkel felismeri, és megérzi, hogy az illető nem akarja becsapni, vagy megszégyeníteni, s bárcsak ha ennyiből állna a boldogság, akkor Miska lehetne a legelégedettebb, és persze legboldogabb ember a földön, ám nagyon úgy tűnt, hogy az ismeretlen sors minden esetben valami mást szán neki. Egyébként igyekezett mindig olyasféle alkalmi munkákat kifogni, ahol nem szűrösszívűsködtek vele.
Semmi kedve nem volt, hogy késő éjjeli órán – ha úgy tartotta a kedve -, kedvére tele habzsolja magát kedvenc étkeivel, és elemózsijáival. Persze a Carte Dor-csokifagyiból akár egy milliót is képes lett volna lazán, és könnyedén befalni, mondván az csupán cukrozott, ám krémes, ízesített habcsoda, mely a kutyának sem árt, ám szervezete sosem bírta a telített szénhidrátokon túl más egyéb mesterségesen létrehozott édességeket sem. Ha csak arra gondolt, hogy mekkora kínszenvedést jelentett a számára, hogy akár egy szelet Snikers-csokiszelettől akár egyszerre négy-öt kilót is könnyedén hízhat a legszívesebben az összes édességtől azonnal megszabadult volna, melyeket valaha is kisebb éléskamrájában felhalmozott a konyhájában.
Azonban történt egyszer, hogy Miska nagyon kutyául érezte magát, és egyik kedves szomszédja elhívta saját házi orvosát, aki harmincas éveiben járó , szemüveges nagyon csinos és gyönyörű hölgy volt, és Miska bármennyire is szerette volna tagadni, hogy nem szerelmes valahányszor a doktornő vérnyomást mért, vagy pufók, kocsonyás karjához óvatosan hozzáért Miskán abban a percben, mintha mágneses, erős intenzitású elektromos áram futott volna végig. Utoljára csupán csak kamaszkorában érzett ilyesfélét, amikor menthetetlenül szerelmes volt az utcájukban lakó szomszéd lányba, aki – természetesen -, még véletlenül sem őt kérte fel, hogy kísérje el az érettségi bankett bálba. Amitől érthető módon Miska bizony jócskán megsértődött, és vagy három álló hónapig alig-alig váltott egynél is több szót a szomszéd lánnyal, akinek nem tűnt fel a dolog.
Miska még így is bő két teljes hónapot várt mire nagy nehezen rávette magát, hogy telefonáljon az illető csinos doktornőnek, akit nagyon meglepett a hívása, de nagyon aranyosnak, és ugyanakkor udvariasan közvetlennek mutatkozott:
– Üdvözlöm kedves Miksa! Hogy érzi magát? Remélem a történtek után rendesen táplálkozik, és nem kezdett fogyókúrázásba? – érdeklődött csilingelő, angyali hangján. Úgy érződött, mint aki őszintén érdeklődik páciense egészségi állapota iránt, és nem akar semmi rosszat.
– Kéz csókolom! Én csupán csak… arra gondoltam… ha esetleg volna néhány szabad perce… talán… beszélgethetnénk… egy kicsit… – még sohasem volt ennyire zavarban. Mintha képletesen a fogát húzták volna.
– Hogy ön mennyire figyelmes, és drága kedves Miska! Ez nagyon jól hangzik! Sajnos most el vagyok foglalva, de mit szólna mondjuk március közepén. Akkor legalább sokkal többet beszélgethetünk! – kérdezte tőle.
– Igen az nagyszerű volna… – válaszolta megszeppenten, alig hallhatóan.
– Ez remek! Akkor nyugodtan telefonáljon, vagy írjon rám az interneten, ha bármi kérdése, vagy egyéb óhaja volna! Legyen kellemes szép napja! – kívánta, aztán mindketten egyszerre tették le a kagylót.
Miska csak most esett igazán gondolkodóba. Valahogy muszáj volna legalább egy-két kellemetlen, fölös plusszkilótól végleg megszabadulnia, és addig is volt még bő egy hónapja, hogy fizikailag egy kicsit formába hozhassa magát. Mivel kiterjedt, megbízható baráti köre volt néhány barátja vett számára egy beértékelt, de stabil szobabiciklit, és egy alig használt, nem túl drága kondigépet. Megmutatták neki, hogy miként, és hogyan működik, majd azt javasolták, hogy fokozatosan álljon neki az edzéseknek, és ne Hübele Balázs módjára.
Miksa így a hét három-négy napján legalább harminc percet igyekezett formába hozni magát, és kicsit átmozgatni kiadósan zsírpárnás végtagjait, amik úgy tűntek az életben nem lehetnek sportosak, és erősek.
Aztán néhány héttel később Miska már meg is látta a tükörben a változást. Úszógumis pocakja, és pufók teste mintha szépen lassacskán kezdte volna visszanyerni emberi formáját. ,,Hátha a nőknek ez kell, ám legyen!” S bár legalább is kezdetben hihetetlenül nagy volt a kísértés, hogy egy grammnyi édességet sem fogyasszon, végül úgy döntött, hogy az egész édességkészletét száműzi és elzárja kulccsal az egyik szekrény aljára, hogy még véletlenül se gondolhasson rá, és ne legyen a szemei előtt.
Mivel március első felében van Nőnap, ezért Miska arra gondolt, hogy egy kisebb csokor virágot, vagy cserepes növényt mindenképpen vásárol a doktornőnek, lehetséges, hogy ezzel máris jópontokat szerez.
A március eleji személyes randevú gyorsan eljött, és szegény Miksának ismét jóbarátaira volt szüksége, hogy egy elfogadható zakót, inget, nyakkendőt tudjon szerezni, elvégre ha az ember találkozik egy nem mindennapi különleges nővel, akkor annak igenis muszáj megadni a módját.
Egy kellemes, hangulatos, viszonylag nem drága kávézóban találkoztak a belvárosban közel az Oktogonhoz, ahol Miksa mindig hajlamos volt eltévedni a túlzottan sok kétértelmű kereszteződés miatt.
Amikor először meglátta a csinosan kis kabátba öltözött, szolid sminkes doktornőt, aki – úgy tűnt -, szintén készült a randira és hihetetlenül zavarban van Miskának úgy kezdett dobogni a szíve, akár egy felhevített gőzturbina.
– Üdvözlöm kedves Miksa! Köszönöm, hogy eljött! – fogott vele diplomatikusan kezet a doktornő, és már amikor egymáshoz ért az ujjbegyük kellemesen, megbocsáthatóan el is pirult.
– Nagyon örülök én is! – szorongatta még mindig tenyerében a kis, jelentéktelennek tűnő cserepes rózsaszín jácintot, melyet ki lehetett ültetni a szabadba, ha elhervadt.
– Mondja azt kedves Miksa, hogy nem nekem hozta ezt av kedves kis virágot! – évődött vele, huncutan, kacsintva a hölgy.
– Nem! Azaz, hogy… bocsánat… igen… – csak hebegni-habogni volt képes, amikor a hölgy megvillantotta előtte sugárzóan lefegyverző mosolyát.
– Annyira édes, és figyelmes! – gyöngéden megfogta a férfi kezét, és óvatosan elvette a helyes kis cserepes nővényt. – Akkor talán foglaljunk helyet! – javasolta a doktornő, és valósággal az újdonság erejével hatott rá, hogy Miksa tartja az udvariasság szabályait; előzékenyen kihúzta előtte a széket, és megvárta míg ruháját kicsit megigazítva helyet foglal. – Ön igazán lovagias kedves Miksa! – jegyezte meg gyönyörű, sugárzó mosoly kíséretében.
– Én köszönöm… – hebegte, majd kissé botcsinálta szégyenlősséggel ö maga is leült a szépen megterített hófehér terítős asztalhoz.
– Nagyon kellemes kis kávézó! Sokszor soktam idejárni az ismerőseimmel! – ismerte be. – Ön szokott ilyen helyekre járni? – kicsit kíváncsian közelebb hajolt hozzá.
– Hát… sajnos nem… – vallotta be. – Az utóbbi pár évtizedben kicsit magambaforduló lettem… – vallotta be szégyenkezve.
– Ez nagyon sajnálatos! Megkérdezhetem, hogy mi volt ennek az oka? – a hölgyből azonnal előbújt a doktori énje, és megakarta fejteni a másik ember lélektani mozgatórúgóit.
– Hú! Azt hosszú volna elmesélni! – felelte szomorkásan.
– Kedves Miksa! Bennem megbízhat! – kinyújtotta finom, hosszú kezét, és megszorította a másik kezet. – Nyugodtan beszélje csak ki, hátha attól kicsit könnyebb lesz! Nem volna szabad egyedül cipelnie a lelki terheket! Nem gondolja?! – kérdezett bölcsen vissza, mire a férfi elgondolkodott, végül elmesélte, hogy a legtöbb barátja, és ismerőse a jobb megélhetés reményében külföldre ment, és sokuk meg is találta a számítását, míg ő itthon maradt, és bárhogy próbál fennmaradni a sokszor kíméletlen, és igazságtalan mindennapok rostáján ez egyre nehezebb vállalkozásnak tűnik. Ráadásul számlák jönnek-mennek, és sajnos a munkaerő piaci helyzet is – akárcsak minden más -, totálisan katasztrofális.
– Őszintén sajnálom… – bökte ki hosszú, döbbent csend után a hölgy. – Tudja annak idején bennem is volt egy makacs dacosság, hogy amint megkapom a diplomámat boldogulni fogok, és képes leszek fennmaradni a piaci szférában is, aztán alig három-négy hónap múltán már korántsem volt olyan rózsás és elégedett a helyzet, de azt mondtam magamnak nem szabad feladnom, és megrekednem különben azok az emberek győznek, akik előre megmondták, hogy igazuk lesz! Én pedig eléggé makacs, önfjű, és akaratos tudok ám lnni, ha az kell, hogy érvényesíthessem a céljaimat, és akaratomat! – volt a doktornő hangjában valami kellemes önbizalom, valami nyugodt kiegyensúlyozott magabiztosság, mely talán a legtöbb modern, karrierista embert jellemezte, ezzel azonban – a többséggel ellentétben -, mégsem kérkedett.
Miksa figyelmesen hallgatta. Jó volt, hogy végre akadt valaki, akivel nemcsupán jó együtt lenni, de intelligensen egyfajta emberi attitűdöt is képviselt, mely egyre ritkább kincsnek számított a mostani manipulatív világban.
– Van valami hobbija? – váltott témát, hogy elterelje a szomorúságot feje felől.
– Szeretek írni, olvasni… kicsit zenélek is, de csupán a szamárindulót, és filmeket igyekszem nézni, persze szakmai szemmel. – szándékosan óvatos volt a hangja, mert annyira azért még nem mert konzekvensen megbízni a gyönyörű nőben, akire – úgy tűnt -, egyre nagyobb benyomást gyakorolt, mert egyre több érdeklődőbb kérdéssel kezdte ostromolni.
– Én főként egyetemista koromban azokon a bizonyos csajos estéken néztem régi fekete-fehér hollywoodi filmklasszikusokat! Audrey Hepburn és Grace Kellyből hihetetlenül áradtak az ember felé a lelki energiák! Úgy hiszem manapság egyre ritkábban lehet olyan különleges színészekkel találkozni, akik azonnal hatást gyaorolhatnának a legtöbb emberre pusztán csak a különleges személyiségük varázsával.
– A számból vette ki a szót! Hat éves voltam, amikor először láttam a Farkasokkal táncolót!
– Ez nagyon aranyos! – gyönyörűen mosolygott.
A romantikus este nagyon közvetlen, és kellemes hangulatban telt el, és mire kora este végeztek a beszélgetéssel mindketten úgy érezhették, hogy megkerülhetetlenül egymás életének szerves, el nem különíthető részesei lettek.
