ISTEN AJÁNDÉKA
Az első gyermekét váró anya bizonyára úgy érzi, ez az új élet Isten ajándéka. Így érezhette Mária is, különösen az angyal jelentése után: fiú lesz a gyermek, különös küldetéssel érkezik e világra. Hogy nem csak öröm, de sok-sok fájdalom is követheti majd a földi életben, ezt sejthette, de bizonyossá csak akkor vált a sejtés, mikor beteljesedett és véget ért gyermekének földi élete.
A gyermek életében 3 fontos időpontról emlékezhetünk meg: születésének ideje, 12 éves kora, mikor maga mögött hagyva a gyermeki éveket, a templomban a felnőttekkel ült egy padban, és hallgatta és kérdezgette a doktorokat Jeruzsálemben, ahova évente felmentek, és 30 éves kora, mikor már maga is tanította az embereket.
Hogy születésekor épp nem otthonukban voltak, ez nem rémítette meg a szülőket. Megtettek mindent, amit tehettek, hogy a gyermek a lehetőségekhez képest megfelelő körülmények között kezdje meg földi életét. Később a saját otthonukban a családba érkező gyermekek, a testvérei nyílván fiatalabbak voltak tőle. Név szerint: (lásd Lukács evangéliuma 3. rész 23. verstől) Márk. ev. 6. 3. 4 fiú és két lány „atyafi”.
(A református lelkészek szerint saját testvérei voltak, a katolikusok csak atyafiaknak tartották a felsorolt személyeket.)
Lukács evangéliuma 2.rész 40.-ik versében ennyit tudósít a legidősebb szülöttről: „A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala őrajta.”
A kedvesség szó keveset olvasható Jézusról. Hogy játszott-e a testvéreivel, vagy hogy teltek gyermekévei, arról alig tudunk. Ez nem okozhatott gondot a szülők szemében, mivel anyja annyit bizonyosságként fogadott el, hogy fiának küldetése van e földön. Talán büszke is volt rá, hogy fia sok tudás birtokában van, és bizonyára úgy gondolta, mindennek hasznát vehetik majd rokonai, ismerősei. Maga Jézus is saját hozzátartozóinak vallotta a környezetében élőket, akik tanítványként hallgatták szavait. Mária ezt nyugodt szívvel fogadta, és örült, hogy sokan megnyitották lelküket Jézus tanításainak befogadására. Az arámi nyelv már annyira elterjedt a lakosság körében, hogy Jézus is ezen a nyelven hirdette tanításait 30 éves kora után. Mikor pedig híre ment gyógyításainak és csodatevéseinek, növekedett az őt követők tábora. Mária talán már reménykedett is, hogy fiának jótéteményei és tanításai távol tartják a gonoszságot az emberek szívétől. Bár elkészült arra, hogy Jézusra sok megpróbáltatás várhat, hogy 33 évesen engedelmeskedve mennyei atyja rábízott feladatának el kell szakadnia tőle, földi életétől, de végig kellett szenvednie fia megpróbáltatásait testi halála előtt.
Michelangelo Pietája csodálatosan fejezi ki Jézusnak a földi élethez való utolsó kötődését. A sok szenvedés után Mária szelíd belenyugvásba rejti fájdalmát, oltalmazva ugyan fia megkínzott testét, de tudomásul véve, hogy beteljesítve földi küldetését, lélekben már megtért mennyei Atyjához.