Tiszta pénz

2024 tavaszán történt egy remek, napfényes délutánon. Találkozómra vártam. Másfél órával előbb érkeztem a megbeszélt csendes kis étterembe, Budán. Ásványvizet kértem és egy kávét, hogy frissen fogadjam beszélgető partneremet. Várakozás közben olvasgattam és lassan késztetést éreztem az illemhely meglátogatása iránt.
Telefonom az asztalon hagyva kérdeztem, – merre van a mosdó?
Egy kedves hölgy mutatta az utat, majd előtte néhány méterre lefékezett és magamra hagyott teendőimmel.
Két félig összehúzott bordó függöny, egy régi, feslett lámpakapcsoló és egy kicsi előtér fogadott. Mögötte csukott, barnára festett ajtó zárta el az utat. Mellette jobbra, éppen szemmagasságban a villanykapcsoló sárgás pereme villant elém. Alatta egy szép, kulturált kivetelű, kalligrafált betűkkel kiírt tájékoztató díszelgett:
„A toalett használata vendégeinknek ingyenes, mások számára 200 forint!”
Már nyúltam a zsebembe és a kapcsoló felé, amikor észrevettem az ajtó rése alatti fénycsíkot, mely szerény alázattal, félénken a talpam alá bújt.
-Tehát van bent valaki! – gondoltam és óvatosan lenyomtam a kilincset. Az ajtó nyekkent egyet, kinyílt és elém tárult egy parányi előszoba, benne csappal, kéztörlővel, szappannal. Mindenütt csillogó tisztaság, fertőtlenített illatok fogadtak. Balra két apró bejárat nyílt, mindkettőn fehér műanyagredőny védte a bent ügyködő vendéget.
Az első teljesen csukva volt, a második félig nyitottan épp rám várakozott. Ide húzódtam be egy rövid percre.
Alighogy végeztem egyszerű dolgaimmal, a szomszéd kabin recsegő ajtaja elhúzódott és egy köpcös, ötven körüli, zavarban lévő úriember, a magyar nyelvet kissé törve, nadrágja övét gyűrögetve kilépett a cseppnyi előtérbe és a kézmosó felé mozdult.
Víz-zubogást nem hallottam, csak a szavait.
-Hú, de jó, hogy ide beletaláltam! Nem van itt nyilvános WC? – kérdezte, miközben az ingét tuszkolta a nadrágszíja alá, majd erre védőn rázárta svédzsebes farmerkabátját.
-Ha gondolja, lehúzhatná, amit ott hagyott! – szóltam és láttam, sietve visszafordul, előrehajol, hirtelen a fogantyúért nyúl, megrántja és ebben a pillanatban ferde zsebeiből az ülőke tágas ölébe csörömpölve belehullik egy marék fémpénz.
-What a fuck! – mormogja dühösen és utánakap, de a szabadesés gyorsabb a mozdulatánál.
Izgatottan kutat a zsebében, majd megkönnyebbülve elővesz két kis nejlon zacskót, benne némi fehér porral.
-Ez nem kiesett! – néz rám izzadtan, mosolyogva. A sok apró csörög a fajanszban, zörög a lefolyóban, és lassan elhalkulva elúszik alattunk a csövekben. Ő csodálkozva néz rám. Mi történt? – kérdezi.
-Pénzmosó! – mutattam a még zubogó wc-re és meglepett fejét látva köszönés nélkül magára hagytam az idegen látogatót.

“Tiszta pénz” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szia Miklós, poénos írásodhoz, saját, hasonló, de rövidebb emlékemmel csatlakoznék:
    Két család, kisebb nagyobb gyerekekkel ebédelt egy étteremben. Az egyik, félig már önálló fiú, félig letolt harisnyanadrággal totyogott ki a mosdóból, – Nézd Mama, citrom! – kiáltással. A kissé még csepegő, zöld illatosítót a ffi mosdó nem mosdásra szolgáló porcellánjából emelte ki.. / bocsi :-)) /

Szólj hozzá!