A bohóc
Feszengve állok a színpad közepén, talán a pezsdítő tapsra várva. Fel sem merül bennem, hogy a nézőtér üres. Andalító zene fürkészi be magát a fülembe, ettől szűnni látszik a reám nehezedő magány. De a félelmem nem múlik el még így sem. Fenn az állványzaton egy mélán csüggedő lepel, melynek lelógó rojtjai fejem búbját csiklandozzák. Szomorú a bohóc sorsa, de a választásom mégis őrá esett. Így amikor magamra öltöm kacifántos ruhámat, méltón vállalom azt a flancos, mosolygó szörnyet.
AZs