A tükörben rendre olyan bálna, vombatfeje van, mintha egy fűnyíró állandóan körkörös, spirális mozgást végezne, és csupán csak a pusztán hagyott hajhagymák csomói maradnának meg rajta.
Tükörbe bámul. Próbálgatja megfejteni, akárcsak egyik kedvenc könyvhőse Esti Kornél, hogy így negyven évesen mi az, amit elmulasztott, elrontott, és egyáltalán mit kellene még csinálnia és tennie, hogy életében szükségszerű, és boldogságközpontú változások zajlódhassanak le?!
Idősebb lett? Egy fenét! Bár kétségtelen, hogy arca pufókabb, tokásabb lett, és zöldesbarnamacskaszeme alatt is kihívó, kissé barátságtalan szarkalábakat vésett kedvére az idő. Pisze orra, melytől a legtöbb nő ismerőse azt mondta kapásból, hogy ez annyira kis édi, és megfogta, mintha egy kis állatkát simogattak volna meg, az első néhány alkalommal még bőségesen belefért, no de aztán…
Mostanság állandóan felébreszti valami benső kíméletlen, vissza-visszatérő nyughatatlanság; kopogó, rendetlenkedő szíve, akár egy szivattyú, vagy ócska, rozsdásodásnak indult mosógép egyre nagyobb, és egyre több erőfeszítést kénytelen végezni, hogy az életet adó, szükséges vérmolekulák gazdag oxigénforrásait a megfelelő pitvarokba szállítsa interurbán-gyorsasággal.
Talán egészségesebben, és fittebben kellene étkeznie. Több gyümölcs és zöldséget kellene radikálisan fogyasztania, de -nevezzük bár gyarlónak természetét -, egyszerűen képtelen ellenállni a jó szaftos csirkepaprikásnak, rakott és paprikás krumpliknak, és úgy általánosságban bátran elmondható, hogy azoknak az ételeknek, melyeket az adott egészségtudatos társadalom tiltó, illetve tabu-listákra tett.
,,Az a baj, hogy az emberek a szemükkel látnak!” – vonja le a keserű konzekveenciát. ,,Ha meglátnak valakit, akkor azonnal kategorizálni, kritizálni kezdik, és szinte brutálisan gyilkos elméleteket, és megfogalmazott teóriákat kezdenek legyártani az illető külsejével, fizikális alakati tulajdonságaival szemben, és utána szinte rögtön át is térnek a társadalmi elhelyezkedésére. Tehát, ha azt nézzük, hogy egy bizonyos társadalmi piramison belül gondolkodva mondjuk a vállalkozók, üzletemberek, celebek, hírességek, ügyvédek, orvosok hol helyezkednek el, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy hősünk nem tartozik éppen a jól megfiztett alkalmazottak közé, vagy legalábbis fogalmazhatunk úgy is, hogy nem kényeztetni el őt szükségképpen a nagybetűs élet.
Elmélkedéseiből egy irritáló mobilcsörgés ábrándítja ki. Majdnem felbukik saját sonkásalakú lábaiban mire kicsit bukdácsolva berohan a nappaliba, ahol mobilját – általában -, hagyni szokta.
– Igen… halló… tessék… – fulladva, levegő után szorgalmasan kapkodva szól bele a telefonba, melynek az a veszélye, hogy a vonal másik végén lévő illető esetleg bepánikolhat, vagy azonnal le is rakhatja, mondván; téves számot hívott.
– Halló… Nemes…? Maga az?! – kérdezi a vonal túlsó végén egy szigorú, kimért, komoly, főnökösködő hang. Az ember úgy érzi önkéntelenül is muszáj viszketnie, és vakaróznia tőle.
– Ö… Jó reggelt kívánok Főnök Úr! Ö… valami baj van…? – már megint elfogja a totális bepánikolás fázisa, hogy olyasmiért vették elő, amiről – látszólag -, nem is tehet. Vagy mégis?!
– Nézze Nemes… Hogy is fogalmazzak… Maga jó, pedáns munkaerő, és nagyra értekeljük a cégcsoport érdekében tett fáradozásait. Egyetlen nap szabadságot sem vett ki, és amikor kivették a vakbelét már másnap bejött, hogy munkatársaink aktív segítője legyen. Szeretném, ha elhinné, hogy ezt a legmesszebb menőkig nagyra értékeljük… de… sajnos el kell bocsánatunk, mert felsőbb utasítás jött, és bizonyára maga is tisztában van vele, hogy a folyamatosan változó dinamikus munkaerő-piaci helyzet következtében óhatatlanul is megszorításokra van szükség. – úgy darálja a szöveget a főnök, mintha csak olvasná valahonnan.
– Ö… megértettem… – hosszú percekre van még így is szüksége, hogy egyáltalán magához térhessen az egyetemes katarzis sokkból.
– Nézze Nemes! A héten még ezt-azt muszáj lenne elintéznie, és a holmijával is kezdeni kéne valamit. Hacsak persze nem akarja, hogy kidobjuk a szemétbe.
– Ö… persze, hogy nem… mikor kellene bemennem…
– Amikor akar… próbáljon kicsit megnyugodni… visszhall… – közli vele tárgyilagos kimértséggel a főnöke, majd azonnal megszakítja a vonalat.
,,Hát ez kurva jó! Ennyit érdemelt több mint tizenöt éves pályafutás után?!” – teszi fel magának a megkerülhetetlen kérdést, és egyszerre szégyenérzét, és tartós bűntudat keríti hatalmába. Pedig a mennyasszonya még azt felelte neki romantikusan búgó, vágyakozó hangon, hogy annyira szereti őt, akár a csillagokat és a világűrt, amiben azért volt némi-nemű eltúlzott szürrealitás. Meglehet azért szakított vele, mert aki tizenöt éven belül nem lép szintet egy nagy múltú cég történetében legalább annyira, hogy jólcsengő fizetésre, és önálló szobanövényes, tetszetős kis irodára tegyen szert annak a továbbiakban már kár erőltetnie, és tartósan strapálnia magát.
Hirtelen azt sem tudja, hogy hol áll a feje. Egymást kergetik agyában a robbanással fenyegető szike-éles gondolatok, amikor újabb csöngetés szakítja félbe töprengését – ezúttal a slusszpoén a kaputelefonban legalább tizenegy néhány éve újból felbukkanó osztálytársnője szól bele csicsergő, mézes-mázos hangon:
– Szióka, mijóka? Légyszi! Engedj be… – kéri. Megnyomja háromszor is a gombot biztos, ami biztos alapon, hiszen történt már elégszer olyan félreérthető eset, hogy nem nyílt ki a bejárati kapu.
,,A francba! Megint elfelejtett rendesen felöltözni!” – vonja le a keserédes lényeget. ,,Úgy nézi ki, akár egy harmadik világbéli hippi-hajléktalan! A három-négy napos borostája úgy viszket az állán,hogy legszívesebben falnak menne tőle.” Gyorsan beviharzik a hálóba, és kivesz egy frissen vasalt, kockás, szellős inget, és felvesz egy lezser bermudanadrágot. ,,De hát mi a fenének kell ekkora felhajtás! Elvégre ő van itthon, ő a ház ura!” Ám ő is tisztában van vele, hogy fantasztikus, sziporkázó, és mindig nagyon kedves hölgy lesz a vendége.
Már rohan is ki gyorsított lépésekkel a folyosóra, és meghallgatja, hogy körülbelül hól járhat a lift. Szinte halja, amint a kis ócska, kilencvenes évekbeli felvonó döccenve megy át az egyes emeletek hézagjai között, mire alig három-négy perc után megáll a hatodikon.
Karcsú, napbarnított lábak, fantasztikusan csinos, nyárias ruha, ami – igaz, ami igaz -, kicsit szokatlan, de roppant divatos, és mutatós, és egy olyan gyönyörű, és sugárzóan mosolygó, igazi, modern nő, akinél tökéletesebbet el sem lehetne képzelni, márha az ember szigorúan a szemével látna. Mégis Nemes azonnal érzi, és tudja, hogy kihez lesz szerencséje, mert nagyon sok mindent éltek át együtt a gimis időkben.
Hát szia drágám! – puszilja körbe csókálló rúzsával a jócskán megilletődött, és most teljes kész Nemest, aki köpni-nyelni alig tud a hirtelen jött meglepetéstől.
– Csak nem lefogytál drága?! – kérdezi meg a bombázó nő régi barátját, majd megtapogatja úszógumis hasát, amit Nemes mindig is utált. Mondták már neked, hogy egyre szexisebb vagy?! – néz rá kérdőn. Azzal azonnal hasát kockás hasára teszi a férfi pufók kezét, ami kicsit reszket.
– Ugye nehéz elhinni, hogy konditerembe is járok! Heti három-négy alkalommal. – mentegetőzik, mintha szükséges lenne bombázó testével mentségekre.
Napszemüvegét mézszőke hajába tűzi, és még így is ellenállhatatlan, elérhetetlen szépségikonnak tűnik nőies természetességével.
– Ö… hát eddig még… nos… nem nagyon… – szabadkozik, és már pirul akár a vadalma.
– Nem szeretnél esetleg behívni? – kérdezi mosollyal szája szélén, önmagában már kuncogva barátja megilletődöttségén, aki – látszólag -, nagyon is érti az adott helyzet fonákságát.
– … De… természetesen… nyugodtan fáradj csak be! Levehetem a szandálodat? – érdeklődik előzékenyen.
– Ó! Micsoda lovag vagy, még most is! Tudod ez kellemes meglepetés! – annyira lélegzetelállítólan gyönyörű a hölgy ebben a percben, hogy most kellene kihasználni az adott pillanatadta varázslatot, mégis Nemes úgy véli, hogyha tolakodóra, törtetőre vált a végén még eljeszti, így inkább megvárja, hogy barátnője kezdeményezzen. De látszólag csak óvatosan betipeg a bejárati ajtón, és látszólag máris lenyűgözi a látvány:
– Huha! Fantasztikus lakásod van! Vagy még nem említettem?! – gyorsan bekukucskál jóformán szinte minden szobába, és kellemesen állapítja meg, hogy mindenütt makulátlan rendezettség, és viszonylagos tisztaság uralkodik.
– Hogy én mekkora egy tökfej vagyok! Kérsz esetleg valamit… inni…?
– Annyira drága vagy, amikor komolynak akarsz tűnni! – jegyzi meg. – Egy kis üdítő jól esne. Van egy kis Kólád esetleg…? – angyali mosolya valósággal szívdöglesztő.
– Ö… hát persze! – villámsebesen saját magán is majdnem átesve lohol be a kiskonyhába és máris egy tiszta, és elmosott pohárba tölti ki a szénsavas italt, majd gyorsan visszagaloppozik a nappaliba, ahol a hölgy időközben helyet foglalt.
– Jaj, nagyon köszi… – azonnal elveszi a hideg üdítőt, és egy hatalmasat kortyol bele, melytől úgy érzi egyszerre felfrissült, és meg is nyugodott. – Annyira finom még mindig az íze! Mintha a kétezres évek elején járnánk, nem?! – teszi fel a kérdést.
– Nos, hát… lehetséges. Nem igazán foglalkoztam ezzel a kérdéssel behatóbban. – vallja be.
– Kérlek nyugtass meg édesem, hogy a barátnőd, vagy a feleséged nem tud róla, hogy én most itt vagyok, mert nem szeretnék felesleges perpatvart, sem patáliát. Ha érted, hogy mire gondolok? – hangja kicsit ijedt, de jó szándék, és segítőkészsége vezeti.
– Ó… nyugj meg! Sajnos még mindig szingli vagyok… – hirtelen rátör valami magányossággal vegyes nyughatatlanság, amivel nem igazán képes mit kezdeni.
– Jaj, szegénykém! Ez borzasztó! – felemelkedik az üléséből, és mint egy igazi barátnő gyöngéden megsimogatja a férfi kézét, majd arcát is.
– Mesélj el mindent kérlek. És ne hagyj ki semmit! Ragaszkodom hozzá! – Úgy beszél a hölgy, mint aki pontosan megismerte már a másikát, és érzi azt, hogy barátjának szüksége van valakire, aki meghallgatja őt.
– Hú! Hát nagyon hosszú, és halálosan unalmas történeteim vannak! Nem szívesen untatnálak ilyesmivel! – igyekszik kibúvókat gyártani, mert ismeri már annyira volt osztálytársát, hogy tudja ritkán változik egy ember jelleme, de hát ha ő kérte, akkor miért is ne, nem igaz?!
Nemes hosszadalmas történetmesélésbe kezd attól kezdve, hogy mindketten leérettségiztek, és külön-külön utakon folytatták egyetemi, főiskolai tanulmányaikat, később hogy infarktusban meghalt az apja, és hogy anyukája a nagyihoz költözött, hogy segíthesse neki, majd egy huszáros vágással máris rátér a valódi lényegre, hogy szakított élete szerelmével, aki mennyasszonya is volt egyben, és most még ráadásul úgy tűnik, hogy az állásából is azonnali hatállyal kirúgják, mert leépítések várhatóak.
– … Egyre inkább úgy érzem magam így negyvenéves fejjel, mint aki szándékosan a sötétben kutat valami után, és képtelen vagyok a nem létező lehetőségeimmel mit kezdeni. – Amikor a mondandója végére ér a hölgyön látszik, hogy mélyen megérintette, és ugyanakkor el is gondolkoztatta barátja története.
– Te mindig is nagyon komoly, és megfontolt voltál. Szerintem nem volt hozzád igazságos az élet, de hát kihez az? Annyira sajnálom, hogy átéltél olyasmiket, amiket nem lett volna szabad. És megkérdezhetem, hogy a volt menyasszonyoddal mi történt? Tartjátok még a kapcsolatot? – le se tagadhatná, hogy izgatottsága megelőzi sóvárgó érdeklődését, és mohó kíváncsiságát is.
– Állítólag három gyereke is született egy kigyúrt-agyú gorillától, aki abszolút nem foglalkozik a saját családjával, viszont fűvel-fával megcsalja a volt exemet. Ami szerintem egy oltári genyóság, de hát ő választotta azt a fajta életet, innentől kezdve nekem nem lehet beleszólásom.
– Igen, ez abszolút igaz is! És hogy létezik, hogy egy ennyire megbízható, és hűséges munkatársat egyszer csak kirúgnak egy nagy múltú cégtől?! Szinte felfoghatatlan. – csóválta meg fejét, majd kicsit látványosan keresztbe rakta hosszú, karcsú lábait. Az ember sosem tudta igazán eldönteni, hogy ezzel hódítani, flörtölni, vagy csak provokálni akarja a másikat.
– Aa főnököm épp nemrég csörgött rám a mobilomra, hogy szedjem a sátorfámat minél hamarabb, mert a változékony munkaerő-piaci mozgások miatt muszáj egy-két embert meneszteniük! Így fogalmazott.
– Micsoda egy szemét alak lehet! De azért ugye te jól vagy? Már úgy értem… tudod hogy…?
– Igyekszem tartani magam, de egyre inkább kicsúszik a lábam alól a talaj. – vallotta be, és vigyáznia kellett, mert legszívesebben ott helyben ennek a különleges nőnek a jelenlétében elsírta volna magát.
– Figyelj tudod, hogy ez most valószínűleg nem fogod elhinni, mert nem lesz semmi baj, és megígérem becsületszavamra, hogy mindenben segíteni fogok neked, ami csak tőlem telik, hogy átjuss ezen a brutál kemény és könyörtelen életszakaszon.
– Nagyon köszönöm! Kérsz esetleg… valami harapnivalót…? Nemrég készítettem paprikáskrumplit, van még bolognai spagetti, ha szereted egy kis trappista-sajttal…
– Nagyon figyelmes vagy! Igazi úriember! Szerintem együnk egy kicsi később, ha nem baj! Most mesélek én egy kicsit magamról. – Most a hölgyön volt a sor, hogy tisztába tegye nyughatatlan, és kissé zsúfolt életmódját.
Viszont ahogy mesélni kezdte, hogy miként bánt el vele szemétláda pasija, aki közölte vele, hogy még véletlenül se akar gyereket, és hogy egy kolonc éppen elég neki, majd hogy voltak főnökei, akik előléptetést ígértek, ha ágyba bújik velük, aztán otthagyta ezeket az alávaló gazfickókat, végül saját vállalkozást csinált magának az egyik megbízható, jófej barátnőjével, és most nagyon jól megvan a saját életével, csak hát a boldogság még mindig hiányzik az életéből.
– …Volt egyszer egy pillanatom, amikor szabályosan kisétáltam a munkahelyemről, és azonnal vettem egy repülőjegyet és meg sem álltam egy csendes óceáni hangulatos szigetig, ahol végre kicsit megtalálhattam önmagamat. Nevez őrültnek, vagy kissé flúgosnak, de szerintem minden embernek szükségszerűen szüksége lenne rá, hogy helyre rakhassa a saját életét! És persze sokszor igenis ki kell mondani, hogy ,,Nem”, persze azért nem árt az ,,Igenekkel” is tisztában lenni. Egyébként nagyon szeretném, ha te is eljönnél velem arra a mesés szigetre. Az maga a földi paradicsom! Igaz a levegő hőmérséklete így is negyven fok, és a páratartalom is jócskán meghaladja a tűrhető mennyiséget, de a fantasztikusan egzotikus látvány szerintem kárpótol mindenért. Ó, igen… – eszébe jutott egy fontos mondat. – Nem fogod elhinni, vannak a szigeten kimondott nudista strandok, ahol szabályosan legálisan is lehet meztelenül fürödni. – huncutan kacsintott, és most a világért sem tagadta volna le, hogy élvezi, ha nagyon is, hogy régi barátját ennyire zavarba hozhatja, aki persze nem győzött a legkülönfélébb bohókás grimaszokat vágni.
– Így igaz! – kontrázott. – Bocsáss meg a kérdésem miatt, de valójában miért is jöttél?! – nézett rá kisfiúsan, de nagyon kíváncsian.
– Jaj, te kis kíváncsiskodó butuska! – megsimogatta kopaszodásnak indult fejét.
– Látni akartalak! Szerintem ennyi válasz bőségesen elegendő. Arra gondoltam, hogyha nem bánod ideköltöznék hozzád, hogy kicsit összerázódjunk! Persze csak, ha készen állsz rá? Tudod nekem tényleg nagyon sokat jelentene, mert bár látszólag normális, modern, belevaló nőnek ismernek mégis hiányzik sok minden az életemből, és jó volna újra megtalálni magamat! Így gyakorlatilag két legyet ütnénk egy csapásra! Én segítek neked, te pedig segítesz nekem! Persze, ha megoldható?
– Részemről semmi akadálya! – Nemes nem mert ellentmondani, elvégre nem mindennap sétál be önként egy gyönyörű, és kivételes nő az ember hajótörötté vált életébe.
– Annyira boldoggá tettél! Köszönöm, hogy vagy és létezel… – kicsit rebegő hanggal mondta ezt ki, mégis valósággal újból sugárzott, hogy ezt képes volt megtenni. Óvatosan odalépett a férfihoz, átkarolta és megcsókolta.
– Tudom, hogy a gimiben sokszor egy hárpia tudtam lenni, amíg fel nem nyitottad a szemem. Nagyon haragudtam magamra később, hogy csak egyszerűen hagytalak kisétálni az életemből. Azóta sokszor olyan voltam, akár egy élőhalott zombie, aki csak berendezkedett egy életre, de semmi örömét nem találja benne. Ez most már nem így van! – annyira megkönnyebbült saját mondataitól, hogy valósággal újjászületett. – Megéheztem! Ehetünk egy kis paprikáskrumplit! – válaszolta, majd azonnal ment is a konyhába, hogy kerítsen két tiszta tányért, evőeszközöket, és nekilássanak az ínycsiklandó ebédhez, ám ezúttal egymás babonázó tekintetébe fogódzkodva mélyen.
