Elvarázsolódva

A mai napig imádok olvasni, s ha tehetem, – márpedig tehetem – erről a jó szokásomról nem vagyok hajlandó lemondani. Az én koromban sajnos előfordul, hogy éjszaka nem jön álom a szememre, így aztán hasznosan töltöm az időt. Bekapcsolom a számítógépet, fölmászok a facebookra, és csemegézek. Természetesen, ugye mondanom sem kell, a verseket keresem be elsősorban, de a prímán megírt novellák, prózák is lekötik a figyelmem.

Olykor-olykor számomra eddig ismeretlen írók alkotásait fedezem fel, sőt, számtalan esetben megjelölnek, vissza is igazolom őket, abból még baj nem származott. Tanulunk egymástól, új, s még újabb ismereteket szerzünk, mindenképpen hasznos. Aztán jön a hideg zuhany. Felteszi a napi versét, mert egyetlen napot sem hagyna ki, – nehogy elfelejtsék – a következő szöveggel:
“Elhoztam nektek mai művemet”. Naná, neki műve van, miért Te mire számítottál? Olvasom… próbálom érteni, és kapok egy nagy kalap… drámát. Még nincs vége, ne reménykedj! Kb. ötszázhuszonhét lájk. háromszáz dicshimnusz a hozzászólásoknál, szívecske, minden amit akarsz. És hogy mekkora Istenadta tehetség, és szuper és gratula. Igen népes a falu, meg hát nagy a rokonság. Tudod, mi a legnagyobb baj? Hogy ezt ő el is hiszi. Sőt, tovább megyek, olyan szinten van elvarázsolódva a “költő”, hogy már saját magával sem áll szóba. Meg tudom érteni.

Nem vagyunk egyformák, mert ami nekem csodálatos, az másnak esetleg szörnyű, és fordítva. Nem alkotok véleményt, mert soha nem bántanék meg senkit, inkább csendben tovább lapozok. De jön ő délután, vagy estefelé, mert éppen egy díjátadó ünnepségről érkezett. Fotó mellékelve. Hát, bakkerkám, ha te ezzel a “műveddel” díjat nyertél, mert ezek szerint ez volt a legjobb, akkor szavam sincs.

Azok a számomra nagyon nagyra becsült és igazán tehetséges Holnap Magazinos társaim, akiket a hosszú évek alatt volt szerencsém megismerni, nem varázsolódtak el, csupán teszik a dolgukat. Élik a mindennapokat, dolgoznak, és írnak, értéket alkotnak. Szeretem őket, mert adnak egy szeletet az igazi művészetből. Mit is mondott annak idején Szentgyörgyi professzor? “Aki nagyon tud, az megengedheti magának, hogy szerény legyen.”

Budapest, 2024. június

“Elvarázsolódva” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Szia drága Kankalin!

    Jót mosolyogtam a hozzászólásodon. Azzal az oklevéllel még azért várjunk egy kicsit, úgy, 20-30 évet. Azért én tudom, hol a helyem.
    Az utolsó bekezdésben leírtak egyébként feltétlenül rád is vonatkoznak, mert értéket adsz nekünk, amit én nagyon köszönök!

    Ölellek a régi szeretettel: Icu

  2. Drága Icu,
    nehéz napom volt, de megnevettettél, pedig valójában siralmasnak is mondható az általad felvázolt helyzet.
    Szerintem remek szatírát írtál, minden pontjában találó. Jól domborítottad ki a tulajdonságokat.
    Tükör és ing. 🙂 Nézzen bele mindenki az elsőbe, a másodikat pedig fel lehet próbálgatni. 🙂
    Most összecsaptak a fejem felett a hullámok, de arra gondoltam, ha majd levegőhöz jutok, készítek neked egy szép oklevelet. Kankalinos-vicceset, mert megérdemled. 😀
    Nagyon jól áll neked ez a műfaj, lubickolsz benne (már régebben is említettem). 🙂

    Ölelésem: Kankalin

  3. Igen, Gyöngyikém, ezt a témát a fészen alaposan kitárgyaltuk. Örülök, hogy egyetértesz velem, s köszönöm, hogy itt is olvastál.

    Szeretettel: Icu

  4. Kedves Icu, véleményemet már elmondtam a Facebook-on, de itt is leírom hogy igazad van, helytálló minden észrevételed. Fgy

  5. Kedves Zsuzsa!

    Nagyon köszönöm, és örülök, hogy ez a véleményed. Ebben a témában írt versedre nem emlékszem most hirtelen, de meg fogom keresni, mert rendkívül érdekel. Még egyszer köszönöm, hogy olvastál.

    Szeretettel: Icu

  6. Kedves Icu!

    Jogosak az észrevételeid, jól rávilágítottál. Két versemben magam is érintettem a témát, örülök, hogy hasonlóan vélekedünk. Gratulálok az ironikus hangvételhez!

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  7. Drága Évám!

    Az nagyon jó, hogy sokan írunk, van is miből bőven csemegézni. Én csak attól szomorodok el, de nagyon, amikor valaki saját magától van elájulva. Dicsérjem én a munkáját, amennyiben tetszik az írása, ne ő saját magát. Én is írogatok, de tisztában vagyok azzal, hol a helyem. És nézd meg, hogy akik igazán tudnak, értéket adnak nekünk, milyen szerények.

    Örülök, hogy itt voltál, köszönöm szépen.
    Szerető ölelés: Icu

  8. Végre, nem csupán én érzem magam más szemű és más fülű lénynek! Ha egy verset meg kellene magyarázni, hogy az ember megértse akkor – szerintem – nagy baj van. Elmegyek mellettük, mert nem értem, és bizonyára bennem van a hiba, gondolom. De én az iskolai elemzéseket is csupán abból a szempontból tartottam hasznosnak, hogy a magam fajta megtanulja a költői eszközöket, ám az értelmezéssel: miket gondolt az alkotója, mikor papírra vetette csak dühített a dolog. Lehet, hogy éppen írnia kellett, mert sürgette a szerkesztője, a hivatásos íróknál azért ilyen is van, tudjuk. Jó ez nekem így, a magam mércéjével: leírni mikor kedvem van a gondolataimat, emlékeimet, olykor három napig is gondolkodva egy oda illő szón, mert ha már leírom szeretném, ha meg is értenének… Szeretettel ölellek: Éva

  9. Icu!
    Nagyon helyénvaló az írásod.
    Hasonló helyzetben már én is voltam.
    Csak ültem a díjazott mű előtt, és nem tudtam, mit kellene benne meglátnom –
    és nem is hatott rám.
    Gratulálok a szemléletes írásodhoz !
    Szeretettel: Éva

Szólj hozzá!