Jó pár éve tervezgettük ezt a külföldi rokonlátogatást. Kikapcsolódásra is vágytunk, megismerni más embereket, tájakat, élményeket szerezni, világot látni. Még a nyelvet is előre tanultuk kicsit.
Kis családunk: férjem, kislányunk és jómagam elindultunk egy nemzetközi expresszvonattal. Hamarosan csatlakozott hozzánk apósom, aki – infarktusa után – nagyon kérte, hogy velünk jöhessen, mivel „mégegyszer” látni szeretné a messze élő testvérét. Megértettük. „Papa” felszállt a vonatra, csendesen, békésen beszélgettünk, majd ő hirtelen elvágódott az ülésen, lecsúszott a padlóra. Nem lélegzett, leállt a szíve. Valahogy rápillantottam a vele szembe ülő fiára és unokájára. Az arcukon minden pontosan visszatükröződött. Muszáj volt határozottnak lenni. (És a szakmai-szülői tekintélyem is kockán forgott.) Tettem, amit lehetett. Két nekibuzdulásból, de csak sikerült újraéleszteni. Az ijedtségtől ledermedt fia is biztatott, bátorított.
Amikor már otthagyhattam a „beteget”, kalauzt és orvosutast kerestem. Az orvos szerint az apósom teljesen rendben, én kevésbé. Ekkor szólalt meg, remegő hangon, a fülke előtti keskeny folyosóról, a két útitárs, hogy „Bemehetünk-e mostmár a nyugtatómért, mert azzal a hegyes könyökével úgy kilódított minket ide, hogy alig tudunk magunkhoz térni?” Erre a Papa – az ő puritánságával – kicsit felrótta nekünk, hogy olyan oktalan és furcsa ez a feszengés itt, köztünk, mert hiszen semmi különös nem történt, nem? Mire is kiselemis cserfes unokája, az ő keresetlenségével kottyantotta el: „Semmi, papa, csak majdnem kinyiffant.”
Később végigjártuk a mentő-kórház útvonalat, kivizsgáltattuk a beteget, ő végig ragaszkodott ahhoz, hogy most akar eljutni testvéréhez. Továbbutaztunk. Megérkezve, testvére naponta, sírva könyörgött, mielőbb vigyük haza a testvérét, hogy ne itt haljon meg idegenben, neki. Hiszen, az nekünk is bajos és költséges ügyintézést igényelne. Így aztán engedtünk. Elengedtük a hosszasan tervezett külországi kirándulásokat, a városnézéseket, a rég várt élményeket. Alig pár nappal az érkezésünk után hazaindultunk.