Leírom a nevét tiszteletből, mert megérdemli. Ő Jiri, de a többi csirkeféle, SirKirinek szólítja.
Ő a rangidős harci kakas, most éppen küzdelem előtt.
A gazda már kivette a fonott kosárból, kicsit belefúj a nyaka vörös tollai közé, lábaira fényes, acél sarkantyút köt, finoman, de erősen. Ezek megszokott előkészületek nyolc győzelemmel a háta mögött.
Igaz, egyúttal nyolc halál az ellenfeleknek, akárhogy nézzük, de a fogadásokból megvan a gazda egész családjának a szűkös megélhetése.
Mostantól semmi dolga, a ringben az előző pár harcol, ő lesz a következő.
Hűvös és nyugtalan volt az éjjel, hajnalban még egy vércse is nyifogott a ketrecek fölött, de nem fért hozzá az ébredező csibékhez, a többiek békésen kotorásztak a korai melegben. Ő persze nem kapott reggelit, csak egy kis vizet, de volt már így máskor is.
Nem jók ez a reggelek. Viadal napján sosem jó, ez a nap a halálé, vagy jobb esetben a haladéké.
Akárhogy is kedveskedik most a gazda, ha nem lenne annyira lusta, dolgozhatna valamit, és nem a harci kakasait öletné, hogy neki kelljen hétről hétre megvédeni őt, az nem helyes.
Sok pénz forog a viadalokban, van, hogy húsz madárkosár is összegyűlik ilyenkor, mindegyikben egy sorstársa gubbaszt, riadtan, de védekezésre készen, harcra is, ha elkerülhetetlen.
Lehet rájuk fogadni. Neki sincs választása, rajta áll a család és főleg a gazda élete, aki már rég nem dolgozik, adósságai vannak, talán meg is ölnék azért a többi ketrec fölött ordítozó, vörös képű, koszos emberek, ha nem fizetne. Van három, viadalra nevelt madara, azokból él, amíg győzni tudnak neki.
Gyilkos fajta az ember, az egyszer biztos.
A kakasoknak soha nem jutna eszébe, hogy halálig tépjék egymást, kihullik néhány toll, a győztes büszkélkedhet és annyi. De ki hallott már olyat, hogy az életét kell neki kockára tenni egy marék izzadságszagú pénzért, amit ilyenkor nyer neki, ha győz.
A tulajdon életét adja nekik hétről hétre, csak mondom, és túl nagy ár, hogy ölni kényszerül érte.
Egyelőre gubbaszt a rácsos tetejű kosárban, és várja a sorát. Nem tudja, hogy a múlt heti győzelme majdnem a fél szemébe került, csak az állandó fájdalmat érzi, és gyengébben is lát vele azóta. Felerősödni sem volt még elég ideje, hiába mondják, hogy kicsi az esze, tudja, hogy az idő ellene dolgozik.
Jiri már nem olyan fürge, mint az első harcainál volt, a nyaka is gyengébb, csak a rutinjára számíthat. A párját nemrég elvitte a szakács, képesek voltak megtenni és még azt sem várták meg, hogy ő valamelyik viadalát elbukja, akkor legalább nagyjából egyszerre haltak volna meg.
Gondolhattak volna erre, de érzéketlen népség és lelketlen, hiába füstölnek az oltár előtt.
Itt kéne hagyni őket.
Amíg volt a családnak egy munkaelefántja, azt dolgoztatták amíg látott, utána a gazda még vakon is kiadta egy fakitermeléshez, ott tartották, amíg csak mozogni tudott.
A család pedig mégis megél, itt mindenki őket szolgálja.
Jirit nemsokára bedobják a homokpadlós ringbe, ahol egy ismeretlen, de ellene uszított kakas várja, eszeveszett haraggal, pedig sosem látták egymást. Nincs mód kíméletre, mert lehet, hogy a másik ölni akar.
Harcolni kell, rossz szemmel, fájós lábbal, lehet, hogy a gazda ellene fogadott, mert látja, hogy már öreg. Ilyenkor azzal keres pénzt, ha veszít.
Otthon már nincs társa, hiába nyerne, ez lenne az utolsó harca akkor is. Érzi, hogy reménytelen.
Ha pedig veszít, még a húsa sem ér haza. Vége.
És a kosár tetejét le tudja nyitni.
Hónapok óta ismeri ezt a kosarat, és most rajta van a penge is a lábán.
A viadal tere mögött pedig ott a dzsungel.
A porondon már vér folyik, nincs sok ideje.
Egyetlen rúgással elvágja a koszlott kötelet.
Csak egy gyors röppenés az élet, a sűrű cukornád sövény mögött vadon élő testvérei vannak.
Az ember soha nem lesz a testvére.
SirKirit hiába várja a többi háziszárnyas, ők bármeddig is élnek, végig rabok.
A szökött harcos Jiri nem dolgozik többé az embereknek, élete szabad, bármeddig is tartson.