Az első Garázsvásár
80 év körüli nénike elővette táskájából az olvasó-szemüvegét, közelebb lépett a lépcsőházi faliújsághoz, melyen egy feltűnően színes papírlapot pillantott meg.
Félhangosan olvasta:
„Szeretettel várjuk az érdeklődőket társasházunk első GARÁZSVÁSÁRÁN – jelentkezni lehet….. „
Hümmögve szállt be a liftbe, hallott ő már ilyenről, de még sosem vett részt rajta. Hazaérve is ez járt a fejében, s amikor párja érdeklődve kérdezte, mi finomat hozott a boltból, válasza:
• garázsvásár …..
majd férje csodálkozó tekintetét látva elmesélte, mit látott a hirdető falon.
– csak nem akarsz elmenni rá? –
– Miért is ne? – jött a válasz
• és mit akarsz eladni??? – kíváncsiskodott tovább a párja.
Gondolatai csapongtak, körülnézett a lakásban, hiszen annyi, de annyi apróság csillogott-villogott a vitrinben, amik élete folyamán hozzákerültek… csakhogy mindenikhez valami kedves emlék is kapcsolódott, de azok idegeneknek semmit nem jelentenek…
Ahogy megérintette a tárgyakat – el is kapta az ujját, mintha tűz égette volna – az emlékek sora elevenedett meg. Nem! Őt nem adhatom oda! Őt sem! … Őt sem….
Hanem, a gardrób-ban tekintete megakadt az elmúlt hónapban a futár által hozott csomagokon:
Mint a mai „modern” emberek, ő is nekiveselkedett, interneten rendelt férjének két pár 44-es szandált (egy pár szürkét és egy pár barna színűt), szépen megmunkáltat, ára is elfogadható volt.
Örömmel fogadta a GLS szállítót, kártyával fizetett (lássák, hogy ő ahhoz is ért).
Ki sem bontotta, betipegett a szobába s kedves mosollyal nyújtotta át a meglepetést.
Férje kíváncsian szemlélte az ajándékot – de amikor fel akarta próbálni, kínos helyzet állt elő: nem jött a lábára a szandál!
• Kedvesem! Ez nem az én méretem! – megrökönyödve tapasztalták, hogy a számozása: 40!
S bár rajta volt az e-mail cím, hiába küldte rá levelét, visszapattant, ismeretlenként… Hetek teltek, igyekezett ismerősei közt keresni valakit, senki nem hordott ekkora cipőt.
– Papa! Megtaláltam, mit fogok a vásárba vinni! – ujjongott boldogan, mire a férje kedvesen bólogatott az ötlethez.
Másnap regisztrálta magát eladónak. Mire megérkezett a kitűzött nap, még egy ötlete támadt, maradt a kiadott versesköteteikből néhány eladatlan példány, abból is levisz néhányat, hátha lesz, akit érdekelnek.
Bár a nagy nyári hőséget egy hidegfront váltotta, fújt a szél, szemerkélt az eső, mégis szépen gyülekeztek az árusok, s az érdeklődők.
Ő is letelepedett a névtáblájával ellátott asztal mellé, kirakosgatta a magával hozott értékeit, s várta a vevőket.
Azt tapasztalta, két ember is megnézte, de kicsinek találták a szandálokat (hiába, a magyar ember „nagy lábon” él! )
A könyvek iránt szerény volt az érdeklődés – egy Hölgy rákérdezett, hogy az interneten el lehet-e érni a köteteket, azt válaszolta, hogy igen, e-könyvként keresse….
Sajnos a rémesen hideg szél egyre nagyobb erővel fújt, eső is permetezett – de azért volt forgalom. Két órai üldögélés után úgy döntött, hogy felmegy, nem akart megfázni….
Mellette levő asztalnál egy apuka a 6-7 év körüli kislányával várakozott a vevőkre (szintén könyveket vittek le, meg a leánykának 1-2 színes kinőtt ruhácskáját). Látta, hogy a leányka már szívesen menne haza… megkérdezte tőle, szereti-e a meséket, mire igen volt a válasz. Azt mondta neki, amiért ilyen kitartó gyermek volt, megajándékozza egy mesekönyvvel – s az Aprófalva kötetet dedikálta számára. Viktóriának – így hívták a leánykát -, felcsillant a szeme, hogy majd esténként megkéri a szüleit, olvassanak neki belőle.
• Ha majd nagy leszel, elmondhatod, te találkoztál a nénivel, aki ezeket a meseverseket írta…
Körülnézett, mit vihetne Párjának a vásárból: finom csokikat árult egy nő, vett belőle egyet…. 700.- Ft-ért.
Férje kérdésére, hogy sikerült-e a vásár, azt válaszolta: „IGEN” – s átnyújtotta neki a vásárfiát., majd elmesélte a történetet a kislánnyal, akinek örök emléket adott a közös kötetükkel.
Este elgondolkodott: lehet, hogy nem neki találták ki ezt az elfoglaltságot???
Másnap meglepetéssel olvasta a beszámolót, melyet a kedves Szervező közreadott:
„NAGY SIKERREL ZÁRULT A GLADIÁTOR KÁVÉZÓ
I. GARÁZSVÁSÁRA
Szeptember 15-én a délutáni szemerkélő eső dacára a megjelent 12 árus kínálatával dugig megtöltötte a kávézó tetővel védett részét, sőt még a Kiskorona utcai oldalra is kiszorult. (Sajnos a kávézónak csak 5 asztala volt, és bár három eladó hozott magának további asztalokat, ez a 8 is kevésnek bizonyult.) A rengeteg áruféleség között ugyanis a férfikölnitől a faszobrokig, a sok száz rúzstól a rézdomborításig, a könyvektől az állólámpáig, a gyerek- és felnőttholmitól a sporteszközökig sok (leginkább sok száz) holmi képviselte a kínálatot. Mindez nagyon tetszett a kettő és öt óra között idelátogató mintegy másfél száz érdeklődőnek, amit az is bizonyítja, hogy az árusok között volt, aki 18 ezer Ft-ot kapott áruiért, de nem kevesen voltak, akik 8 vagy 10 ezer Ft-tal lettek gazdagabbak. Ráadásul a hangulat is nagyszerű volt, mivel a nézelődés alatt volt idő ismerkedni és eszmét cserélni, hosszasan alkudozni, vagy éppen a Kávézó melegital-kínálatával ismerkedni. Bár hely hiányában nem lehetséges a résztvevők mindegyikét név szerint felsorolni, de két nevet mindenféleképpen érdemes megemlíteni: Bánlakyné Moravetz Editét, aki a facebook Kiskorona u. 2-14 Társasház – demokratikus honlapjának adminisztrátoraként háromszor reklámozta a leendő eseményt és el is jött a vásárra, valamint V. Csaba kávézó-tulajdonost, aki a hely és a bútorok díjtalan felajánlásával tette lehetővé e nagyszerű rendezvényt. A vásáron osztogatott kérdőív segítségével az is kiderült, hogy a válaszolók az ötletet jónak tartották, és szívesen részt vennének egy következő ilyen eseményen. Megállapítható tehát, hogy a vásár tökéletesen elérte célját, és az eladók és látogatók lelkes részvételük mellett megfogalmazták egy további, a jövőben esetleg rendszeresen megrendezésre kerülő eseménysorozat igényét is. (Árkos Iván szervező)”
B. Moravetz Edith
Óbuda, 2024. szeptember 22.