Válaszút

Válaszút

Ágota fiatal, agilis nőként élte a mindennapi életét. Minden adott volt számára egy nyugodt és kiegyensúlyozott élethez. Titkárnőként dolgozott a városi hivatalban, ahová mindig örömmel ment dolgozni. Volt egy klassz bérelt lakása, biztos jövedelme, rengeteg barátja.
A magánéletében is szerencsésnek mondhatta magát, mert Mihállyal évek óta tartó, boldog párkapcsolatban éltek. Ágota gyermekkora nagyon nehéz volt. Édesanyja ikreket várt, amiről nem tudott, és szülés közben derült ki, hogy még egy baba úton van, aki ő volt.
Egy lány, akit nem vártak, és születése után sem akartak. Legalábbis Ágota mindig is így érezte, mert szülei folyamatosan éreztették vele azt, hogy ő csak egy potyautas. Ez leginkább édesapja lelki és fizikai bántalmazásaiban nyílvánult meg. Édesanyja sosem bántotta, de nem is állt ki mellette soha. Emiatt gyerekkorában sokszor örök vesztesnek érezte magát, de legbelül mindig igyekezett kitörni életéből, éppen ezért tanult, küzdött, kereste a kiutat, hogy minél előbb saját lábra tudjon állni. Küzdeni akarása olyan erős volt, hogy hamar elérte céljait.
Tanulmányait befejezve megpályázta a városi hivatalban lévő titkárnői állást, ahová fel is vették.
Itt ismerkedett meg Mihállyal, aki 16 évvel volt idősebb nála, és aki első perctől fogva rajongott érte. Ágotának nagyon jól esett Mihály közeledése, sőt a szikra hamar lángra lobbant közöttük. Egyre több időt töltöttek együtt, és ahogy telt az idő, szerelmük egyre jobban kiteljesedett. Olyannyira ragaszkodtak egymáshoz, hogy elhatározták összeköltöznek. A kis bérlakás amiben Ágota lakott közelebb volt a munkahelyükhöz, így itt kezdték el az első közös fészküket kialakítani. Összeköltözésük egyre jobban bizonyította azt, hogy a szerelem ami közöttük van örökre szól.
Ágota továbbra is imádta a munkáját, de Mihály kezdte monotonnak érezni. Ő az a típusú férfi volt, aki vágyott a kihívásokra. Hiába töltött be vezető szerepet a munkahelyén, úgy érezte itt mégsem élheti le az életét, kialakult benne egy kalandvágy. Ez a vágy olyan erős volt benne, hogy egészen Amerikáig repítette. Egyik barátja ekkor már régen kinn élt, és egy takarítócéget vezetett. Mihálynak felajánlott egy sofőr állást, és az itteni fizetésének a sokszorosát ígérte. Már csak Mihály döntésére várt, akit hajtott a kalandvágy és a sok pénz, de Ágota miatt nem tudta mit tegyen. Egyik este vacsora közben azt mondta Ágotának:
— Mit szólnál, ha kimennénk Amerikába dolgozni?
— Viccelsz? Ezt hogy gondoltad? – kérdezte Ágota.
— Él kinn egy barátom, saját cége van, és felajánlott egy sofőr állást, nagyon magas fizetéssel és rengeteg juttatással.
— Hát….nem is tudom….én azt hallottam, nem olyan egyszerű kimenni, és most akkor adjunk itt fel mindent? – kérdezte Ágota.
Mihály is elgondolkodott, de a kalandvágya annál erősebb volt. Ágota látta rajta, hogy folyamatosan csak Amerikára gondol, így hetekkel később egyik reggel azt mondta neki:
— Mi lenne, ha előbb te mennél ki, én pedig pár hónapra rá utánad mennék? Addigra kitapasztalod milyen a kinti élet, és neked már biztos állásod lesz mire kiérsz.
Borzasztóan fogsz hiányozni, de igazad van. Nem ragadhatunk itt le, és ha itt van ez a lehetőség éljünk vele! A szerelmünk pedig van olyan erős, hogy átvészeljük ezt a pár hónapot.
Mihály nagyon örült az ötletnek, mert teljesülhet a vágya, és odakinn majd idővel ő is saját céget alapíthat.
Eljött az utazás napja. Ágota elkísérte szerelmét a reptérre, ahol nagyon fájdalmas volt a búcsúzkodás. A várakozás perceiben csak ölelték, csókolták egymást. Mihály elindult élete nagy kalandjára, Ágota pedig könnyeivel küszködve tért haza lakásukba.
Az első napok, hetek bánattal teltek, hiányzott szerelme illata, érintése, a közös esték. Bár telefonon minden nap beszéltek, az mégsem pótolta Mihály jelenlétét. Ágota a munkába temetkezett, és szabadidejében igyekezett sportolással eltölteni az időt. Eközben Mihály elkezdett dolgozni barátja takarító cégénél, ahol sofőrként szállította a takarító személyzetet olyan helyekre, ahol azokra szükség volt. Rengeteg emberrel ismerkedett meg, közöttük vállalkozókkal, vendéglátóipari egységek -, szállodák dolgozóival, sőt, több helyen magyar személyzettel. Mihály nagyon kommunikatív, közvetlen személyiség volt, ezért az ismerkedés kifejezetten az erőssége volt. Nagyon élvezte az amerikai nyüzsgő életmódot, a pörgést. Munka után rendszeresen járt barátjával szórakozni, teljesen magával ragadta a bulizós élet. Bár hiányzott neki Ágota, de a munka és szórakozás elterelték figyelmét a kapcsolatáról.
Teltek a hónapok, Ágota egyre magányosabbnak érezte magát. Úgy érezte itt az ideje, hogy ő is kiutazzon. Munkahelyét otthagyva, belevágott ő is a nagy kalandba. Mihály örült, hogy Ágota is utána jön, de mégis ott motoszkált benne a gondolat, hogy most akkor vége a szórakozásnak és a szabadságnak? Ezzel a bizonytalansággal még nem tudott mit kezdeni, de úgy volt vele, többet ér a szerelmével töltött idő, mint bármilyen bulizás. Ágota nagyon boldog volt, hogy végre újra együtt lehetnek, és ő is elkezdhet dolgozni. A takarítócéghez mindig kellett alkalmazott, ezért itt kezdett el dolgozni, ami nagyon kemény fizikai munkát jelentett. Éttermek, hotelszobák, útszéli mosdókat kellett takarítani, sokszor napi 10 órában.
Egyre többször gondolta magában:
— Kellet ez nekem?
Ezelőtt titkárnőként dolgozott, elismerték a munkáját, most meg wc-ket kell pucolnia?
Estére mire hazaért, már ereje nem volt semmihez. Na de a pénz! Az az átkozott pénz nagyon jó volt, mert nagyon sokat keresett. Pár hét után annyira kimerült, és szinte élete sem volt, hogy a pénz sem motiválta. Rájött, hogy a pénz mit sem számít, ha mellette nincs élete, és nem boldog.
Mihály próbálta őt felvidítani, vigasztalni, de fel sem fogta, hogy Ágota mennyire kimerült.
Egyik este barátja szórakozni hívta őket, mert épp egy születésnapot ünnepeltek egy nagyobb társasággal. Ágota olyan fáradt volt, hogy ereje nem volt még a lakásból kilépni sem. Mihály viszont annál inkább vágyott kikapcsolódni. Ágota nem akarta, hogy Mihály miatta kimaradjon a buliból, ezért megkérte, hogy menjen nyugodtan nélküle, és érezze jól magát. Mihálynak nem kellett kétszer mondani, bűntudat nélkül elment egyedül a közeli szórakozóhelyre, ahol a szülinapot tartották. A buliban senki sem vetette meg az alkoholt, így ő sem. Szebbnél szebb nők vették körül, carpe diem életérzéssel ittak, táncoltak, mintha tizenéves éretlen kamaszok lennének. Ágota nem tudott aludni. Bántotta a gondolat, hogy nem tartott szerelmével, ezért összeszedte erejét, felöltözött, kisminkelte magát, és úgy döntött, ő is átmegy a szomszéd szórakozóhelyre, meglepve ezzel Mihályt. Ahogy belépett, a hangos, cigarettafüstben úszó diszkóban meglátta szerelmét egy hatalmas bőrfotelban enyelegni egy idegen nővel. Csak nézte percekig, és arra várt, hogy Mihály észrevegye. A szerelem amit addig érzett, egy pillanat alatt átváltozott gyűlöletté. Olyan csalódottság járta át az egész lelkét, hogy attól a férfitól akit idáig szeretett, szinte undorodott. Tekintetük hirtelen találkozott. Ágota kirohant a szórakozóhelyről, és tombolt benne a düh, a fájdalom. Mihály utána rohant, de hiába magyarázkodott neki, Ágota meg sem akarta hallgatni. Neki a látvány épp elég volt ahhoz, hogy ezt az embert örökre kizárja az életéből. Hazaérve leült az ágyra, keservesen sírva szorította magához a párnáját, és fogalma sem volt hogyan tovább. Mihály tudta, hogy bűnös, és teljesen értette Ágota reakcióját, éppen ezért már magyarázkodni sem próbált. Másnap reggel összecsomagolt, és elment a lakásból. Ágota összetörve ment dolgozni, és azt sem tudta mi lesz vele. Mindent feladott a szeretett férfiért, aki ennek ellenére mélyen megalázta. Itt maradt ezen az idegen helyen egyedül, ahol szemetet szed, és mások után takarít, és hiába a sok pénz, ha boldogtalan, és itt még előrébb sem lehet jutni. Hetekkel később főnöke beszélni akart a személyzettel, beleértve Mihályt is. A megbeszélésen sajnálattal közölte, hogy a cég már nem megy olyan jól, és kénytelen megszüntetni. Mindenki ledöbbent!
— Mi lesz most velük? – gondolták.
Mihály próbált új munkahelyet találni, de az eddigi álomfizetéshez képest mindenhol kevesebbet ajánlottak neki, ezért úgy döntött, befejezi az amerikai kalandot, és hazautazik. Ágota büszkeségből sem akart megfutamodni, ezért úgy döntött megpróbál saját lábra állni, és elkezdett olyan magánházaknál takarítani, ahol meglehetősen gazdag családok éltek. Többnyire megbízóit hirdetés útján találta meg. Munkája rendkívül igényes volt, ezért hamar híre ment a jómódú családok körében. Így találkozott Zsolttal, aki szintén Magyarországról települt ki, és egy nagyon jól menő vállalkozás ügyvezetője volt. Zsolt már régóta Amerikában élt, biztos alapokon lévő sikeres vállalkozására összpontosította minden idejét. Gyönyörű, medencés házban élt, de ideje szinte sosem volt párkapcsolatra, mert vállalkozásának vezetése minden idejét elvette. Egyik délután Ágota épp nála takarított. Zsolt aznap hamarabb ment haza, mert nem érezte jól magát. Ágotának feltűnt, hogy nincs jól, ezért gondolta, főz neki egy meleg teát.
— Talán beteg leszel? Pihenj le, ha gondolod nagyon szívesen főzök neked egy meleg teát!
— mondta Zsoltnak, aki meglepődve hallgatta szavait.
Ilyet még egy takarítónő sem mondott!
Eddig mindegyik csak átvette a munkájáért járó pénzt, és elviharzott. Úgy gondolta, elfogadja Ágota felajánlását, és lepihent. Miután belekortyolt a teába, belenézett Ágota szemébe, és látta, hogy ez a nő más. Volt valami bús a szemében, de ugyanakkor megcsillant benne a jövője. Neki ez a nő kell! Nem azért mert kiszolgálta, és szépen takarít, de volt benne valami, ami vonzotta magához. Ekkor beszélgetni kezdtek. Ágotának jólesett a társaság. Bár tudta, hogy ő itt csak egy alkalmazott, mégis dőltek belőle a mondatok. Zsolt most először érezte azt, hogy nem magányos. Meg sem fordult a fejében, hogy Ágotát lenézze azért mert ő takarításból él, sőt, inkább felnézett rá. Őszinte és mély beszélgetéseik egyre sűrűbbek lettek. Olyan kapcsolat alakult ki közöttük, amiről mindketten érezték, hogy ez már több mint bármi más. Viszonyuk egy idő után szerelemmé alakult. Ágota először félt ettől a kapcsolattól, mert nem szerette volna azt átélni mint Mihállyal, de egyedül sem akarta leélni az életét, hiszen még fiatal, és mindenkinek szüksége van egy társra. Zsolt mellett nem kellett dolgoznia, de ő sosem volt az a nő, aki elvárta, hogy eltartsák, ezért szívesen vezette a háztartást a házban. Este meleg vacsorával várta haza, és a ház körüli teendőket is mindig ellátta. Emellett még a vállalkozásba is besegített. Ágota még mindig nem tudta mit érezzen. Szerelmes volt, biztonságot nyújtott a kapcsolata, de valahogy még mindig ott volt az az üresség az életében. Zsolt tudta, hogy Ágotában olyan társra talált, akivel végleg megalapozhatja életét, aki majd szülhet neki egy fiút. Nagyon vágyott egy fiú gyermekre, akire majd idővel rábízhatja a vállalkozását. Mindig elképzelte, ahogy fiát szinte beleneveli a vezetői szerepbe. Ágota is vágyott az anyaságra, sokszor eszébe jutott, hogy lehet az az üresség amit érez, az egy gyermek hiánya. Ha a terhességre gondolt, kiteljesedett. Kapcsolatukat házassággal tették még erősebbé, és azon voltak, hogy mihamarabb családot alapítsanak.
Ágota hamar teherbe esett. Olyan boldog volt, mint még soha.
— Úristen, anya leszek! – kiáltotta örömében. Minden kétsége az érzelmei tekintetében elhalványult, és csakis a kisbabájára koncentrált. Megszűnt az űr, amit addig érzett. Zsolt is repdesett a boldogságtól, hogy végre biztosan lesz egy fia!
Aznap ultrahangra mentek. Izgatottan várták, hogy milyen nemű lesz gyermekük. Az orvos alaposan szemügyre vette a baba minden paraméterét, és mosolyogva közölte:
— Ő bizony kislány!
Ágota könnyei hullottak a meghatottságtól, de Zsolt reakciója váratlan volt.
— Ez biztos? Na ne már! Fiúnak kell legyen! – mondta.
Az orvos is megdöbbenve hallgatta, hogyan reagálhat így egy apa. Ágotából előjöttek ugyanazok az érzések, amit akkor érzett, amikor Mihály megcsalta. Ugyanaz a hatalmas csalódás, fájdalom és elkeseredés.
— Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte Zsoltot, aki kifizette az ultrahang költségét, megvárta amíg Ágota felöltözik, és hazamentek. Útközben Ágota csak nézett ki az autó ablakán, és csendesen pityergett. Alig szóltak egymáshoz. Hazaérve Zsolt próbált hozzá közeledni, és szépíteni a korábban kiejtett szavait, de nem volt azon mit szebbé tenni. Zsolt nem örült a hír hallatán, és kész! Ő fiút akart! Mintha egy lány gyermek nem is jelentene semmit.
Ágota érzései megváltoztak férje iránt. Szeretetét teljes egészében a pocakjában növekedő gyermekére összpontosította.
— Hogy lehet ilyen önző valaki? – gondolta magában. Férje egy rakás…!
Zsolt egyre jobban a munkába temetkezett, alig volt otthon. Születendő gyermekéről is alig beszélt, mintha nem is létezne. Próbálta feleségét lekenyerezni mindenféle drága holmival, ezzel is terelni a figyelmét az ő önző megnyílvánulásáról. Ágota persze próbálta kihozni belőle az apai ösztönöket, de Zsoltból mindig csak az érzéketlenség jött elő. Így volt ez aznap is, amikor megkérte, menjenek el együtt bevásárolni kislányuknak, mert már nem sok idő volt a szülésig.
Zsolt erre csak annyit mondott:
— Adok pénzt, mennyi kell? Meg tudod te ezt oldani egyedül is!
Egy leendő anyának ezt a választ borzalmas volt hallani. Abban a pillanatban tudatosult benne, hogy egyedül maradt. Nagy és gyönyörű ház ,luxus, de ő mégis magányos és boldogtalan.
Akit magáénak érzett és társának, az a pocakjában lévő babája volt. Lara születése volt élete legszebb pillanata. Férje nem volt ott a szülésnél, arra hivatkozva, hogy nem bírná nézni felesége vajúdását. De ez Ágotát már meg sem lepte. Nagyon jól tudta, ha fiút hord a szíve alatt, akkor még a kezét is fogta volna. De ez őt már egyáltalán nem érdekelte. Csak fogta kislányát karjaiban, és gyönyörködött benne, mennyire csodálatos. A kórházból hazatérve tisztában volt vele, hogy otthon semmi segítsége nem lesz, így összeszedte minden erejét, és igyekezett mindent egyedül megoldani.
Bár teljesen kimerült az éjszakázástól, a pelenkázástól, az etetéstől, a gyereksírástól, de igyekezett erős maradni. Férje egyszer sem ébredt fel a babához éjszaka, és egyszer sem kérdezte meg feleségét, hogy hogyan érzi magát. Bezzeg a drága dolgokkal elárasztotta őket. Mintha pont erre lenne szüksége most feleségének! Ágota már szinte undorodott a luxus dolgoktól. Néha már úgy érezte, mintha ő és a lánya csak erre lennének érdemesek. De szeretetet az semmit sem kaptak. Ágota így élte mindennapjait luxus körülmények között, és szinte már beleszokott a drága, de szánalmas életébe.
— Majd lesz valahogy! – gondolta. Csak Lara legyen boldog!
Ahogy kislánya nőtt, Ágota egyre furcsább dolgokra lett figyelmes. Hiába nézett gyermeke szemébe, az direkt kerülte a tekintetét. Még a csikizésre sem igazán reagált, nem úgy mint más gyerekek, akik ilyenkor hangosan kacagnak. Ha viccesen próbált közeledni felé, az is hidegen hagyta.
— Na jó! Ezen nem agyalok. Biztosan ez egy ilyen korszak, majd kinövi.
Ahogy Lara óvodás korú lett, ezek az észrevételek sokasodtak. Szinte alig kereste más gyerekek társaságát, és beszédben is jelentősen el volt maradva. Kommunikációja minden téren gyenge volt. Az oviban is alig, vagy egyáltalán nem mutatta ki érzelmeit. Ha elesett sem sírt, és ha mindenki nevetett épp valamin, ő csak komolyan nézett. Ennek egyszer Ágota szemtanúja is volt, ezért az óvónőtől érdeklődött, hogy neki mi az észrevétele, mert szerinte ez nem normális dolog. Az óvónő megnyugtatta, hogy semmi gond, biztos csak félénk típus, majd ki fog alakulni, legyen türelmes. Ágota érezte, hogy az óvónő nagyon felszínes. Anyaként nagyon is látta gyermekén a problémát. Zsolt persze erre is csak legyintett, nehogy még foglalkoznia kelljen ezzel is. Közeledett a nyári időszak. Ágota nagyon szeretett volna hazautazni Magyarországra, mert már kikészült a magánytól, és nagyon vágyott a magyar rokonaira, baráti társaságára, akikkel régen találkozott. Zsolt abszolút nem akart hazautazni, kifogásait természetesen a vállalkozására hárította, de Ágotát igazából ez már nem is érdekelte.
Közölte férjével, hogy 6 hónapra szeretne hazautazni, mert szüksége van kikapcsolódásra, és Larának is biztos jót tenne, ha több időt tölthetne rokonaival. Zsolt helyesnek vélte az ötletet, egyáltalán nem ellenkezett. Sőt, mintha örült volna, hogy végre egyedül lehet. Este Ágota azon gondolkodott, hogy ő ide már vissza sem akar jönni. Gyűlölte az itt létet. Mint egy depressziós, luxuskalitkába zárt nő, akinek csak egy gyerek jutott, akivel még érzelmileg se tud kapcsolódni, mert egy mosolyt sem lát az arcán.
— Beteg ez a gyerek? – mindig ezt kérdezte magától. Alig várta a hazautat, hogy szeretett hazájában végre társaságban legyen, és beszélgessen a rokonokkal, ismerősökkel. Bizakodott, hogy kislánya is lehet megváltozna, mert egy teljesen más közeg csakis pozitív hatással lehetne rá. Ágota döntött. Olyannyira szenvedett már itt érzelmileg, hogy elhatározta, soha többet nem tér vissza Amerikába! Férjének persze nem beszélt erről. Abban a tudatban hagyta Zsoltot, hogy 6 hónap múlva visszajönnek.
Reményekkel és tervekkel teli hazautazott Larával. A rokonok, barátok hatalmas szeretettel várták. Még édesanyja is, aki nem sokkal korábban veszítette el férjét, de nem szólt lányának erről. Ágotát igazából nem is rázta meg ez a hír, mert édesapja rengeteget bántotta, viszont most szembesült vele, hogy édesanyja milyen elnyomásban élt apja mellett. Még soha annyit nem beszélgetett anyukájával, mint a hazaérkezésük első estéjén. A mama nagyon büszke volt lányára, és nem győzte ölelni unokáját, Larát. Pár nap múlva már a mama is észrevette, hogy Larával valami nincs rendben, ezért Ágotával arra a döntésre jutottak, hogy elviszik egy szakemberhez. Ekkor derült ki, hogy nem volt alaptalan az észrevételük. Lara autista.
Ágota szinte megszólalni sem tudott a döbbenettől. Hasogatott a feje, gondolatai összevissza cikáztak, nem tudta hogyan kezelje a helyzetet. A szakember felvilágosította, hogy az autizmus fejleszthető, és nyugodjon meg, mert Laránál csak enyhe formában van jelen.
Ágotának napokba telt ezt feldolgozni, de ez még jobban megerősítette, hogy itthon kell maradniuk. Bűntudata is volt, mert egyúttal jó kis magyarázatnak is érezte, hogy Zsoltnak ezzel majd tud érvelni, hogy miért nem térnek vissza. Rossz anyának is gondolta magát, mert felhasználja lánya betegségét egy kifogásnak, de tudta, hogy ott kinn egyáltalán nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a gyerekek fejlesztésének, ő pedig nem akarja boldogtalan és magányos nőként leélni az életét. A telefon másik végén Zsolt szótlan reakciója már meg sem lepte Ágotát. Ugyan mit is mondhatna, mikor eddig sem érdekelte mi van velük.
Zsolt válasza csak ennyi volt:
— Ok, majd küldök pénzt a fejlesztésekre, és néha meglátogatom!
Ágotát már nem a saját nyomorult élete miatt sírt, hanem mert ilyen érzéketlen ember a lánya apja. Jól kisírta magát, majd próbálta érzelmeit rendbe tenni, erőt vett magán, és elhatározta, hogy kiépíti itthon újra az életét, de ezúttal megerősödve, megérve minden feladatra, igenis be fogja bizonyítani, hogy képes egyedüli anyaként is helytállni, és csakis a jövőre fog koncentrálni.
Régi munkahelye szerencsére szeretettel várta vissza, és Lara is elkezdett oviba járni.
Élete kezdett egyenesbe jönni, szépen lassan mindent megteremtett maguknak, és stabil alapokon élték az életüket. Lara sokkal jobban szeretett itt oviba járni, és a fejlesztéseknek köszönhetően látványos volt a pozitív változás. Ahogy telt az idő, Ágota egyre többet foglalkozott önmagával. Ügyelt a megjelenésére, többször járt el társaságba, és igyekezett lezárni az addigi csalódásokkal teli életét. Zsolt néha felhívta lányát telefonon, de beszélgetésük szinte sosem tartott 5 percnél tovább. Ez a kötelességből való telefonhívás nevetséges volt Ágota számára, de hagyta, hogy beszéljenek, elvégre mégiscsak a gyereke apja. Egyik este kerti partira volt hivatalos. A barátai rendszeresen szerveztek összejöveteleket, ilyenkor mindig jókat tudtak beszélgetni egymással. Már hűvös őszi esték voltak, és ez a kerti parti amolyan szezonzáró volt.
Ágota már nagyon várta ezt az estét, hiányzott már neki egy lazulós este, és egy igazi magyar édes vörösbor. Lara akkor este a mamánál aludt, nagyon szeretett a nagyinál lenni.
A parti nagyon jól indult, de a grillezéssel várni kellett , mert István késve érkezett meg, és ő volt a gasztrofelelős. Több hentesboltot, és vendégátóegységet is üzemeltetett, és a kisujjában volt a grillezés tudománya. Legalábbis a többiek mind ezt mondták róla. Ágota nem ismerte Istvánt, de kellemes és megnyugtató jellemére azonnal felfigyelt. Volt ebben a férfiban valami, ami kifejezetten előhozta belőle a nőt, és jólesett vele beszélgetni. István ugyanezt érezte, de nem mondtak egymásnak semmit, csak átlagos témákról volt szó közöttük. Azt viszont tudták, hogy mindketten szinglik. István elvált férfi volt, két nagyobb fiú édesapja. Ágotának jól esett olyan emberrel beszélgetni, akit már úgymond szintén megedzett az élet, túl van kapcsolatokon, és tudja mit jelent szülőnek lenni. Jó pár pohár bor után mindketten egyre jobban megnyíltak egymásnak. István nagyon vonzó nőt látott Ágotában, ezért a férfi énje hamar előjött, de Ágotának sem kellett visszafognia női mivoltát. A bor mámorában, mély beszélgetésekkel, és heves csókokkal véget ért az este. Csak ennyi történt közöttük, majd mindenki hazament.
Ágota alig bírt elaludni, folyton Istvánra gondolt, de a fenéért se akart szerelmes lenni!
Minek? Hogy megint csalódjon, és megismétlődjön az ami eddig is? Már szinte elkönyvelte magában, hogy szerencsétlennek született, nemhiába érkezett potyautasként születésekor. Másnap reggel egy üzenet várta a telefonján. István volt az.
— Szeretnék még találkozni veled! – írta. Ágota nem reagált az üzenetre, mert nem akart mégjobban belemerülni. Borzasztóan félt a csalódástól, de ugyanakkor gondolatai egész nap Istvánon jártak. Próbálta leküzdeni magában az érzést, hogy valójában ő is szeretne még találkozni vele. Pár nap múlva csörgött Ágota telefonja. Egy idegen szám. István volt az. Férfias és megnyerő hangjára már nem tudott Ágota nemet mondani. István túrázni hívta a hegyekbe, és ez olyan egyedi randiprogram volt Ágotának, hogy kifejezetten magával ragadta az ötlet.
— Végre nem valami puccos vacsora mint a legtöbb randi! – gondolta. Sokkal jobban értékelte a túrázást.
Ez a nap viszont meghatározta mindkettőjük életét, mert ettől a naptól tudták, hogy nekik egy párt kell alkotni. Valahogy érzi ezt az ember, hogy ennek folytatása kell legyen. Így is lett. Egyre sűrűbbek lettek a közös programok, élmények, teljesen egymásra hangolódtak, és Lara is nagyon szerette István társaságát. Ágota látta, hogy István szeretettel fordul kislánya felé, és ez mindennél többet jelentett neki. Soha nem keresett apát a lányának, mert van apja, de maga az apai szeretet megnyílvánulását csakis Istvánban látta felfedezni. Hosszú hónapok múlva István azzal az ötlettel állt elő, hogy Ágota és Lara költözzenek hozzá. Istvánnak gyönyörű háza volt, hatalmas kerttel, medencével. Jól jövedelmező vállalkozásából mindent meg tudott magának teremteni, és elérkezettnek látta az időt, hogy ezt Ágotával is megossza, aki először nagyon félt az ötlettől, de végül igent mondott. Ágota nem akarta félelemben leélni az életét, és állandóan arra gondolni, mi lesz ha….
Larának nem volt ellenére a költözés, egyre jobban érezni lehetett rajta a fejlesztések jótékony hatását. Örült, hogy még nagy medence is lesz az udvaron. Ágota pedig látva lánya örömét, egyre biztosabbnak érezte, hogy jól döntött. A közös élet nagyon jól indult, bár szokatlan volt még újra párkapcsolatban élni. Mindenük megvolt, igazi kényelmes életmód egy gondoskodó férfi mellett. Teltek az esték, és valami kezdett megváltozni Ágotában. Szinte minden este sírt, és nem tudta megmondani miért. Már magára is haragudott, mert végre van egy gondoskodó társa, csodás ház, mindene megvan, de ő mégsem boldog. Azt sem tudta boldog-e vagy sem. Néha úgy érezte magát, mint egy nyafogó nőcske, akinek semmi sem jó, holott minden adott. Igazából sosem panaszkodott Istvánnak, csak csendben sírt a maga csendességében. Nagyon szerette őt, de állandóan előjött belőle az újbóli csalódástól való félelem. Most végre kislányával olyan életet élhet amiről álmodozott, de ő mégis retteg ennek az elvesztésétől, és ez megkeseríti az életét. István ilyenkor szorosan átölelte, és próbálta megnyugtatni.
Egyik este azt mondta Ágotának:
— Mióta velem vagy, onnantól ez a mi közös utunk, és örökre veled szeretnék maradni! Ha nem érzed a szerelmet irántam, elengedlek. De ha úgy szeretsz, mint én téged, szeretném ha a feleségem lennél! Én sosem hagylak magadra, és segíteni fogok neked, hogy elengedd a múltat! Csak tarts velem a közös utunkon!
Ágota még soha nem hallott senkitől ilyen gyönyörű vallomást, és kezdte úgy érezni, hogy már nem áll előtte semmilyen bizonytalanság! István volt az a férfi, aki igazán a lelkébe tudott látni, és számára ez mindent felülírt.
5 év múlva….
Félelmei leküzdéséhez szakember segítségét kérte, ahol kiderült, hogy születéskori-, és gyermekkori traumái jelentősen rányomták bélyegét az addigi életére. Problémáit sikerült leküzdenie, és István mellett magabiztos, érett nőként végre megtalálta önmagát és a boldogságot. Ha visszatekint a múltra, egy nőt lát, aki mert változtatni, mert küzdeni, és mostmár megértette, miért kellett bejárnia annyi nehéz utat. Ha inkább beletörődött volna silány életébe, akkor most nem lehetne önmaga, és nem jutott volna el idáig, ahol mindig is lenni akart. Ágota másodszorra is anya lett, és gyermekeit a saját példája alapján neveli arra, hogy a nehéz utak megtanítanak túlélni, célba érni pedig akarat kérdése!

Szólj hozzá!