Leült a tükör elé. Púder az elfedésért, rúzs a kiemelésért, szemceruzával kihúzott cicaszem a kacérságért. A szemhéjfesték a látványt emeli. Elégedett. Most az illat megfontolt kiválasztása következik. Változatos üvegek. Kisebbek, nagyobbak, színesek, áttetszők. Bájos henger alakúak, katonás kockák. Nem mindegy az elrendezés az asztalon, mert a gyakran használtak elől foglalnak helyet, míg az ajándékba kapott, illetve véletlen mellényúlás következtében vett darabok eggyel hátrább kerülnek. Gejl, pacsuli kölnik a sereghajtók.
A női memória páratlan munkájának köszönhetően mindről meg tudja mondani mikor, hol, kitől, miért, minek s hogyan kapta vagy vette. Az alkamohoz legideálisabb parfümből kettőt spiccelt magára. Látszik, ahogy szállnak az apró illatszemek. Aztán az aroma is berobban. Első szippantásra inkább méznek mondanám, de valójában jázminról van szó.
Ruházatán is sokat töprengett. Végül így festett az összeállítás: Fekete blúz, rövid szoknya, áttetsző harisnya, vastag talpú cipő. A csomagolással megvolnánk. Kilépett a lakásból s elindult a buszmegállóba. Itt egy kis ideig várakozott. Nézte, hogyan tereli a szél egymáshoz közelebb a földre elhajított palackokat, hogy így enyhítsen kölcsönös és örökös magányukon. Az ablak mellett foglalt helyet. Szeme előtt úgy váltakoztak a képek, mintha diafilmet nézne. Sötétedett. Egy templom bejáratán épp be lehetett látni. Emberek álltak a szűkös padok között. Mise van. Az órájára pillantott. Negyed hét múlt pár perccel.
Nagy, görbe betűk neoncsövekből kirakva vibráltak a szórakozóhely kapuja felett, ahová megérkezett. Még csak szállingóztak a vendégek. Villódzó fények, kék, piros, zöld, sárga lámpák, halk, táncra invitáló zene. A pultnál a megszokottól eltérően most nem alkoholt kért, hanem valami gyümölcslevet. Búsan ringatta fejét a pohárban lévő aránytalanul nagy szívószál. Ettől hamar megszabadult. Tekintete a fiúkat kémlelte. Nem telt bele sok idő, míg az első mellé is telepedett. Beszélgetni, táncolni, leitatni szerették volna, de ezek a céltudatos tervek hamar semmivé is váltak. Elfordult a pulttól az ostromok után. Inkább a bejáratott figyelte. A fiúk szeme általában először harisnyáján akadt meg. Mit néztek? A harisnyát, vagy a lábakat? Formák és idomok. Elválaszthatatlanok, mint a borsó meg a héja. Aztán csak utána kúszott fel szemük sminkelt arcáig.
Megjelent egy szemüveges srác kockás ingben, farmernadrágban, tornacipőben. A lány vékonyan mosolygott. Kölcsönös puszi a pultnál, és egy pohár sör a fiatal úrnak. Átmentek egy asztalhoz.
– Ne haragudj, hogy késtem.
– Semmi gond. Elvoltam.
– Piócák?
– Akadtak, de hamar lecuppantak.
– Már egy hete nem kerestél. Pedig én üzentem neked. Mi a baj? Már nem vagy rám kíváncsi?
– Pontosan mióta is járunk?
– Több mint hat hónapja. Miért?
– Mert szakítani szeretnék veled.
A srácnak egy pillanatra kihagyott a lélegzete.
– Hiszen olyan jól megvoltunk egymással. Eddig semmi gond nem volt.
– Tudom. Épp ez a gond. Gördülékenyen mennek a dolgok.
– Nem értelek.
– Hogy lehet, hogy ennyire klappol ez az egész? Tökéletesen összeillünk kiegészítve egymást. Számomra annyira furcsa.
– Ez zavar téged?
– Igen.
– Nos, ezen már én is elgondolkoztam. Ennek inkább örülni kéne a mai világban. Még ha kissé meseszerű is. Nem akarok neked hazudni. Engem is irritál. Mindent meglehet veled beszélni, nem veszekszel, semmiben sem találsz kivetnivalót.
– Te is ezt csinálod, olvasol a gondolataimban. Megkapok tőled mindent, minden téren. Ki sem kell ejtenem a számon. Először azt hittem, hogy majd idővel halványodik a lelkesedésed, de nem észlelhető az apadás.
– A gondolatátvitel nálam is játszik. Elég csak rád gondolnom, te máris hívsz, vagy írsz. Van egy ötletem, hogy hol találkozzunk, vagy hogy milyen programra menjünk, egyből tudod a szándékomat. Túl álomszerű. Tudtam, hogy szakítani akarsz velem. Éreztem.
Beállt a zavaró, kínos csend, amely még a sikításnál is fájdalmasabb.
– Akkor ennyi?
– Ennyi.
A lány megitta üdítőjét, majd távozott. A sráccal mi lett, nem tudni. Otthon már a tükör előtt vékony könnycseppek potyogtak az asztalra, csíkokat húzva az arcán, ahogy folyt le a festék. Elővette telefonját, egy rövid üzenetet irt a fiúnak. „ Persze, igen. Mindenképp. Nagyon sajnálom, Én is téged.” Ahogy lenyomta a küldés gombot, megjelent egy üzenet a fiútól. „ Ne haragudj, de én nem szeretném abba hagyni. Tekintsük a mai beszélgetést semmisnek. Folytassuk ott, ahonnan eddig. Szeretlek”
Így alakult ez a történet tökéletes harmóniában, ritkaság számba menően, örök szeretetben és tiszteletben.
Kálóczi Balázs
2024 10. 25.