Lángocska

Lángocska (Megtörtént eset alapján)

A lift aprókat rándulva állt meg, s ahogy kilépett, az ajtaja halk surrogással máris zárult mögötte. Szeme sarkából még látta a halvány zölden világító, felfelé mutató nyilat , hallotta a fentről leszűrődő emberi hangokat aztán elindult és néhány pillanattal később már a lakása ajtaját nyitotta. Belépett, a fogasra akasztotta válltáskáját, lerúgta cipőit, lehúzta zoknijait és a kellemesen hűvös járólapon meztelen talpaival araszolt a nappali ajtajáig. Pólóját, a kanapéra dobta, az ablakhoz ment és leengedte a redőnyt. Megkerülte a dohányzó asztalt a fotelbe huppant és kinyújtóztatta lábait. Fülledt félhomály töltötte be a szobát. Hátra hajtotta fejét, mélyet lélegzett vett. A redőny rosszul illeszkedő lemezei közt belopakodó fénysugarak plafonra rajzolt absztrakt mintáin akadt meg a tekintete. A fáradtság hullámai járták át tagjait, gondolatai azonban a nap még hátralévő feladatai körül forogtak. Ha szerda akkor esti középiskola. Horváth Antinak mára ígérte a Rádiótechnika újság márciusi számát, Kelemen Laci viszont ma hozza a kazettás magnóját, aminek javítását néhány napja ígérte meg. A földszinten lakó közösképviselőnek lefelé menet még be kell adnia a múlt havi közösköltséget aztán rohanhat a buszra. A televízió melletti digitális óra kijelzőjére pillantott. Félhárom elmúlt.. Nagyot szusszanva felállt, kisietett a fürdőszobába, gyorsan lezuhanyozott, megszárította a haját, aztán visszament és átöltözött. Kifelé felkapta és becsúsztatta a Rádiótechnikát a tanszerekkel teli, előző este már a fogasra készített válltáskájába, és ment is kifelé. A lift fentről érkezett és a kilencediken lakó két fiatal lány köszönt rá amikor beszállt. Néhány szót váltottak amíg a lift a földszintre ért, aztán mindenki ment a dolgára. A közösképviselőnél is hamar végzett mégis futva kellett megtennie a buszmegálló előtti harminc métert, mert az utasokkal teli busz éppen beállt. Többen szálltak fel, mint le, hát tülekednie kellett, hogy felférjen. Az autóbusz komótosan kapaszkodott az emelkedőn felfelé és a régi temető hajtűkanyarjától gyorsulva egy enyhe ívű forduló után az út felett átívelő kötélpálya védőhidja alatt áthaladva ért fel a Petőfi téri megállóba.
– Hahó barátom! – veregette meg a vállát hátulról valaki, amint éppen lekászálódott a buszról.
Amikor talajt érzett a lába alatt megfordult. Horváth Anti lépett le a nyomában.
– Szia Anti! Bocs, nem vettelek észre.
– Ez a tömeg nyomor! Levegőt alig kap az ember. – válaszolt a másik miközben egy doboz cigarettát nyújtott felé. — Rágyújtunk?
– Kösz, nem. – kiemelte a táskájából az újságot – Nézd csak! Elhoztam a Rádiótechnikát.
Anti a szemébe kapó cigaretta füsttől hunyorogva nyúlt az újságért, majd becsúsztatta a vállán lógó táskájába.
– Beugrunk a Gyémántba egy sörre?
– Szerintem annyi időnk már nincs. Esetleg suli után.
– Akkor menjünk!.
Átsiettek a zebrán és a járda lépcső fokait kettesével szedve a park fáinak árnyékában értek fel az épülethez.

A földszinti folyosót a tantermek előtt gyülekezők beszélgetéseinek zsivaja töltötte be. Az utolsó tanterem ajtajánál laza csoportba verődve várták az óra kezdést a többiek. Marcsi, az alig húsz éves lány a frissen festett csillogó körmeit mutogatta a nála jóval idősebb Margónak. Valamivel arrébb, a társaságból egy fejjel kimagasló Patya igazgatta a válláról lecsúszó dzsekijét.
– Szevasztok! – lépett ki a fal mellől Kelemen Laci.
– Szia Kele! – nyújtott kezet neki – Jól vagy? Mi zujs?
– Semmi.. Vagyok. Az idióta főnököm nem akart elengedni.
– Aztán mégis? – hunyorgott rá Anti.
– Ja. Látod! Figyelj Szixus! -fordult felé – Nem hoztam a magnót, mert megjavítottam magam.
– Te javítottad meg? – nézett rá értetlenkedve, mert Kele egyébként géplakatos volt.
– Aha! Emlékeztem rá, hogy a múltkor bekapta és eltépte az egyik kazetta szalagját. Megnéztem és láttam, hogy egy leszakadt szalag darab rátekeredett a lejátszófej terelő tengelyére. Aztán fogtam egy tűt és óvatosan lepiszkáltam róla. Azóta megy rendesen.
– Végül is jó hír. Nem nekem kell piszkálódnom – nevette el magát. – Milyen óra lesz az első?
– Magyar. – húzta el a száját Anti – A múlt órán dolgozatot írtunk. Nem emlékszel?
– Most, hogy mondod, tényleg. Lehet, hogy Lángocska megint depressziós lesz?
-Jó napot fiúk! – köszönt rájuk váratlanul a tanárnő – Igen, megint okot adtak rá.- és
megállás nélkül ment tovább a tanterem ajtajáig. Kinyitotta és egy lépést hátrált, hogy a várakozók beléphessenek.
– Megjött a nap fénypontja – suttogta Kele – de rossz előérzetem van.
– Ezt már rutinból csinálja. Te láttad már valaha mosolyogni?
– Uraim! Lehetne egy kicsit gyorsabban? Mire bevonulnak már ki is csengetnek. – szólt rájuk emelt hangon a tanárnő.
-Na, mit mondtam? Fordult feléjük Kele. – Húzzunk bele.

Szixus a középső padsor harmadik padjában ült le. Anti valamivel később ért oda, mert Marcsival még váltott néhány szót. A tanárnő az asztalon matatott az iratai, és az eszközei között, végül egy köteg lappal a kezében az asztal elé sétált, majd neki támaszkodva körbe járt tekintete.
– Zoltán! Kérem a felső ablakot nyissa bukóra. Köszönöm. – Szólt a szélső padban ülőhöz.
Aztán visszaballagott a táblához és nagy széles betűkkel ráírta, „MIÉRT?”.
Megfordult és idegesítően lassan emelt hangon felolvasta.
– Miért? Megtudná mondani valamelyikük, hogy ez a szó mit jelent? Mondjuk Margó, Ön már elég idős és tapasztalt ahhoz, hogy ez ne legyen gond.
Margó zavartan nézett néhány pillanatig, majd bizonytalanul kinyögte.
– Ez egy kérdés.
– Na persze egy kérdés, de én azt kérdeztem, hogy tudja e valaki, hogy ez mit jelent.- fordult el tőle a tanárnő. – Esetleg Béla?
– Valaminek az okát kutató szó. – Jött a válasz a hátsó sorokból.
– Jó! Ez már jobb! – válaszolta a tanárnő, majd a kezében lévő iratcsomót felemelve megismételte
– És ezt miért?
Lassan körbejárt a tekintete, de egyértelmű volt, hogy nem válaszra vár.
– Ezek a múlt óra dolgozatai. Nézzék lányok és fiúk! Maguk mind felnőtt emberek, nem kényszeríti Önöket senki a tanulásra. Marcsi kedves! Ön, ha jól tudom szabász a varrodában. Edit! Ön pedig eladó egy pékségben. Kele!
– Igen tanárnő? – ugrott fel a székéről Kele.
-Üljön le! Maga pedig lakatos. Zoltán Ott hátul! Önnek mi a munkaköre?
– Párttitkár vagyok a falumban.
– No! Ez még szebb!. Tudják nekem mindegy, hogy mivel keresik a kenyerüket, az viszont nem, hogy ha innen a negyedik után távoznak rendelkeznek e az idejövetelüknél magasabb szintű tudással. És ez nem azért van, mert nekem ez a rögeszmém, hanem azért, mert engem ezért fizetnek.
Azzal elindult a padsorok között és elkezdte kiosztani az előző órán íratott dolgozatokat.
Már majdnem végzett amikor Szixusék padjához ért.
– Antal! Tudja, hogy mit jelent a MIÉRT?
– Hát így konkrétan nem tudom megfogalmazni, de ha a tanárnő elmondja, elhiszem. – vigyorodott el Anti, de jobb lett volna ha nem teszi.
– Önnek ez vicces? – fordult a dühtől vörösbe a tanárnő arca.. – Nézzék! És ez most mindannyiójuknak szól. Túl vagyok 50-en, van egy alkoholista férjem, két tinédzser lányom. Higgyék el lenne mivel foglalkoznom otthon. Én egyáltalán nem vagyok különleges ember, teljesen átlagosnak tartom magam. Éppen ezért amit én meg tudok csinálni azt joggal várom el másoktól is. Önök a harmadik gyalázatos dolgozatot írják ebben a negyedévben, pedig sokkal többre képesek. Ez nem csak Önöket, hanem az én munkámat is minősíti. Anti, a vicces fiú! Tehát mit is jelent a miért szó? Elmondom! A „MIÉRT?” kérdés a kíváncsiság és az értelemkeresés egyik alapvető kifejeződése, amely egy jelenség, esemény vagy állítás mögötti okot, célt vagy értelmet kutatja. Az értelmet. Anti maga megint olyan dolgozatot írt amit egy általános iskolás messze meghalad. Értem én, hogy Önnek a bányában a szívlapát kezeléséhez nincs szüksége Bánk bánra, vagy, hogy a bányász fizetésének felvételekor -ami messze több mint az én tanári bérem – nem érzi át Madách ember tragédiáját. De ha így van mi a jó fenének jár ide, ha tudás és ész helyett megelégszik az önre ragadt bánya porával?
Szóval! Felteszem Önnek külön a kérdést, ami az értelmét kutatja valaminek. Miért?

A teremben megfagyott a levegő. Lángocskát kemény, következetes és okos embernek tartotta mindenki, méltóságot sugárzó, egyben távolságtartó megjelenéséért. De ez a hangnem másról is árulkodott. Nyilván lehetett benne személyes belső motívum is, de ez most annál jóval többről szólt. Anti pedig lassan kiemelkedett a padból, és a tanárnőhöz fordulva, hogy mindenki jól hallja emelt hangon megszólalt.
– Tudja Lángocska – mert a háta mögött így becézzük – a bányában dolgozom, mint vájár. Igaz, szívlapát csak ritkán van a kezemben mert az a csillések eszköze. Hajnalban fél ötkor kelek, mert a busz, ami az aknához visz ötkor indul. Fél hatkor már a szenes, előző napi izzadtságtól még nyirkos bányász ruhában, csizmában a bilétámat szorongatva ott állok az aknánál sorba, hogy a föld alatt hatszáz méter mélyen várakozó népest, ami hat órakor indul befelé a fejtések felé elérjem. Egész nap a szenet túrom a réselővel, pakolom a támokat, és figyelem a kaparót nehogy elakadjon a túl sok szén miatt. Közben csatakosra izzad a bőröm, levetem az ingem és félmeztelenül a szénportól fulladva dolgozom a bánya elhasznált meleg levegőjében. Gondolni sem merek arra, hogy mi lesz a családommal, ha itt történik velem valami. Aztán lejár a műszak kifelé menet már a külszínen a lámpakamra melletti falézoló tábla sarkába reggel elrejtett cigarettáért nyúlok, mert addigra felszabadul a tudatalattimba rejtőző napi rettegés és a dohányfüsttel együtt az is távozik. De a fürdőből kifelé menet már tiszta utcai ruhában a büfében még be kell dobni egy sört, hogy otthon a két lányom, mert nekem is az van és szintén tinédzserek, apát mosolyogni lássák amikor hazaér. A nagyobbik lányom most negyedéves gimnazista, a kisebbik másodikos a közgazdasági szakközépben. Mindkettőt szeretném egyetemre járatni, mert megérdemlik.
A vájár szakmához valóban nincs szükségem az érettségire. Viszont nagyon szeretném, hogy a gyerekeim diplomásként büszkék legyenek az apjukra, hogy nekik ne kelljen szégyelleniük, hogy apjuk csak egy vájár. Tudja tanárnő én nem foglalkozom azzal, hogy ez idő alatt, maga hogy él, mit csinál, mit érez, az az Ön élete. Hát ne sopánkodjon, ne nagyképűsködjön, hanem tegye a dolgát, azt amiért fizetik. Tanítson!
Döbbent csend ült a termen, mindenki a tanárnő reakcióját várta. Anti megfordult és visszaült padjába és a táblára írt MIÉRT? feliratot bámulta kitartóan. A tanárnő a meglepetéstől még kis ideig álldogált, majd mind aki álmából réved megfordult és visszaballagott a tanári asztalhoz.

Az óra hátralévő része a következő tananyag megismerésével telt, de a hangulatán érzékelhető nyomot hagytak a történtek. Amikor a társaság óra végén elhagyta a tantermet a tanárnő Anti után szólt.
– Anti kérem! Várjon egy percet négyszemközt szeretnék beszélni Önnel.
– Fontos, tanárnő?
– Igen fontos.
A tanterem ajtaját nyitva hagyva visszamentek a tanterembe.

– Szerinted kirúgatja Antit Lángocska? – fordult Szixushoz Kele.
– Nem hiszem. Lehet, hogy Anti kap most egy fejmosást, lehet, hogy újra íratja vele a dolgozatát, de szerintem csak ennyi.
Ekkor jöttek ki a teremből. Lángocska Anti után bezárta az ajtót és elhaladva mellettük fátyolos hangon odaköszönt.
– Szép estét! Akkor a jövő héten.
– Viszont! – válaszoltak kórusban.
– Mi volt ez?- fordult Szixus Antihoz
– Mi? Semmi. Elnézést kért és felajánlotta, hogy segít behozni a lemaradásomat, ha elfogadom.
– És? Akkor nyelvi korrepetálásban lesz részed? – vigyorgott Kele
– Hülye vagy! Ez komoly. Tényleg segít ….
– Oké, de ha az érettségid kettes lesz dumálhatsz nekem amit akarsz.

Már csak egy forduló volt hátra, az udvarhoz vezető járdán. Az iskola falára függesztett hangszórókból harsogott a „Ballag már a vén diák.” Az út túloldalán a meghívottak sora egészen az utca végéig ért. Vakuk villantak, kezek integettek amint a ballagók sor elhaladt előttük.
Szixus lazított a nyakkendőjén, és inge legfelső gombját kigombolta. Nem szerette ezeket az öltönyös ünnepélyeket, ráadásul az alkalomra vásárolt cipő szorította a lábfejét.
A Nap is egyre erősebben tűzött, és a homlokán legördülő verejtékcsepp a szeme sarkába kúszott.
– Kéri? – nyújtott felé egy papírzsebkendőt Lángocska, majd hátra fordult a mögöttük ballagók felé
– Egy pillanatra álljunk meg!
Szixus megtörölte homlokát, hunyorgott még néhányat.
– Köszönöm. Mehetünk.
Lángocska ismét belé karolt majd a másik karját nyújtva a túloldalán állóhoz fordult.
– Antal! Induljuk!
Néhány méter után ott álltak az iskola udvarán, Lángocska balján Szixussal, jobbján Antival és mögöttük az osztály. Fél órás ünnepi beszéd után az igazgató lezárta az ünnepélyt. A végzősöket rokonok ismerősök hada vette körül.
– Tanárnő! Egy pillanatra kérem a türelmét. – kérte Anti majd a várakozók felé intett. Hárman jöttek oda, két fiatal lány és egy középkorú hölgy. A lányok egy-egy gyönyörű csokrot adtak ár Lángocskának
– Bemutatom a feleségemet és két lányomat.
– Jónapot! Nyújtotta kezét Anti felesége – A nevem Kata. Nagyon hálásak vagyunk.
– Jónapot! -Mosolyodott el a tanárnő – Ugyan miért?
– Tóni olyan sokat mesélt Önről, az óráiról! És higgye el én igazán látom, érzem a változást rajta.
– Tóni? Hát ezt eddig nem mondta. Tudja kedves egy életre való leckét viszont én kaptam tőle!
Majd a lányokhoz fordulva folytatta
– Nagyszerű ember az édesapjuk. Legyenek büszkék rá!
Ebben a pillanatban szólalt meg Lángocska mobiltelefonja. Elővette, tekintete átszaladt a kijelző üzenetén, majd Antihoz fordult.
– Ne haragudjanak, mennem kell. A lányaim várnak. – kezet nyújtott Katának, Antinak és végül a két lánynak.

Szixus az épület sarkáig kísérte, ott elváltak. Soha többé nem találkoztak.
Negyvenöt év telt el azóta. Generációk mentek, generációk jöttek és Lángocska akkori definíciója ma időszerűbb, mint eddig bármikor.

„A miért az értelemkeresés egyik alapvető kifejeződése.”